14. rész: Randi 2/2

Közelebb jön, én meg hátrálok. Végül a falhoz szorít. A mellem a mellkasához ér és mélyen a szemembe néz. Nyelek egy nagyot.

- Mit érzel irántam? – Kérdezi.

Nagy levegőt veszek és bátorságot merítek. Itt az ideje..

- Amikor velem vagy, boldognak érzem magam. Mással is, de veled teljesen más. Ha mellettem vagy, a szívem elkezd hevesen verni. Állandóan csak rád gondolok. Amikor felkelek, rögtön az jut eszembe, hogy vajon most Castiel mit csinálhat. Amikor eszek, arra gondolok, hogy vajon az a fiú mit eszik ma, mit csinál, kivel találkozik, ma láthatom? Nem tudlak kiverni a fejemből. A szemem előtt csak téged látlak. Mosolyognom kell miattad. Amikor piszkállak, vagy te engem, jól érzem magam, mert velem foglalkozol. Te egy nagyon jó barát vagy számomra. Vicces kikészíteni téged. Nevetnem kell azokon, amilyen fejeket vágsz közben. Volt már fiú, akit szerettem, de veled teljesen más. Legszívesebben a pincébe kikötnélek egy székhez, csak hogy biztonságban legyél. Én.. – Ismét nagy levegőt vettem és kimondtam azt a szót. – Szeretlek!

Castiel azonnal megcsókolt, amikor kimondtam. Az erős ajka a számhoz tapadt. Ez annyira meglepett, hogy felnyögtem. Majd azután a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Ugyan így érzek. – Suttogja. – Szeretlek!

Hát megtörtént. Elmondtam mit érzek. Nagyon boldog vagyok. Nem zavar, hogy egy pizzériázóban a női mosdóban jöttünk össze. Nem túl romantikus, de nekem ez is megfelel. Egyáltalán nem számítottam, hogy ez.. hogy pont ma.. hogy ő is így érez.

Visszamentünk az asztalhoz.

- Visszakaphatom a telefonomat? – Kérdezem.

- Persze. – Kiveszi a zsebéből és oda adja.

- Öhm.. Rosalia mit mondott neked?

- Titok. – Vigyorog.

Titok? Nem sokáig. Úgy is kiderítem valamelyikőjüktől, de azért el tudom képzelni, miről mesélhetett neki.

Elénk tett a pincér egy egész nagy pizzát. Jesszus, de jól néz ki. Imádom ezt. Amúgy a Vöröske bevallotta, hogy ez előre meg volt szervezve. Hát nem mondom, hogy meglepődtem. Már az elején, a rózsa miatt rájöttem.

- Te.. Kérdezek valami fontosat. – Rám néz komoly tekintettel.

- Na.

- Elvárom, hogy az igazat válaszold!

- Az igazat fogom. – Beleharapok a finom pizza szeletembe. Nyami <3

- Akarod tudni, hogy mekkora van nekem? – Jól kihangsúlyozta a „mekkora” szót. Félre nyeltem a kaját. Köhögök és belekortyolok a kólámba. Kb fél perc múlva meg tudok szólalni. Ugyan olyan képpel néz rám, mint az előbb.

- Milyen kérdés ez?!

Már nem bírja ki, hogy ne mosolyogjon. De próbál visszaváltani a komoly arcra, nem sok sikerrel.

- Csak vicceltem. – Most már nevet.

Igen?! Nesze, te perverz! – Gondoltam és hozzávágtam a pizza szeletemet. Először nem fogtam fel mit tettem. De a következő másodpercben én felsikítottam. Castiel meg meglepődve néz rám, aztán a pólójára, mert, hogy azt találtam el.

- JÉZUSOM!!!! EZT NEM KELLETT VOLNA! – A szám elé tettem a kezem, hogy elcsitítsam magam.

- Nem ám! – Felállt.

- Azt még meg akartam enni. – Lebiggyesztettem a számat.

- Micsoda? – Neveti el magát. – Komoly?

- Miért? Finom. – Elveszek egy másik szeletet a középső tányérból és beleharapok.

- C-c-c.. Milyen neveletlen.

- Kicsoda?! – Nézek rá.

- Te.

- Jaj! Ne haragudj! – A legszebb mosolyomat mutatom meg neki. Castiel felsóhajt.

- Muszáj lesz levennem a pólómat.

- Tényleg? Igen. Vedd le. – Készülök a telefonomért nyúlni titokban.

A Vöröske elment a mosdóba. Mikor visszajött, a kabátja volt rajta, – póló a kezében -, és nem volt felhúzva a cipzárja, így láttam azt a csodálatos mellkast, pocakot. Fúú.. Izmos. Bár erre már rég rájöttem. Mikor leült, rögtön a pizzára nézett rá. Én meg közben a telefonommal titokban videóztam.

Beleharap. Rám pillant, és rögtön észreveszi a mobilomat.

- Natasha.

- Mi az? Már a pasim vagy.

Ő is elővette a telefonját és lefotózott.

- Miért fotóztál le? – Kérdezem kíváncsiságból.

- Mert már a csajom vagy. – Nevet. – Perverz.. – Még jobban röhög.

- Én?? Te kérdeztél olyat.

- De te gondoltál perverz dologra, én csak az izmaimra gondoltam.

- Az izmaidra? – Én is nevetek.

Mivel ma szóltam a tesómnak, Benjaminnak, hogy el fog maradni az utolsó 2 órám – nem tudom miért- (5 órám lenne), így hamarabb kellett hazamennem. Elkísért Castiel.

Belépünk a nappaliba, Benjamint vesszük észre.

- A szívemet úgy megdobogtattad, mint még senki soha. A pulzusom felgyorsult. A fülem zúg. Még a nyálam is úgy folyik utánad! Akarlak! De még is a földbe gyökereztem, nem tudok mozdulni. Fogságba estem! Benne maradtál az agyamban! Ha lecsukom a szemem, ha nem, ha itt vagy, ha nem, akkor is látlak! Annyira megőrjítettél. Perverz gondolataim támadnak rólad. A szemei oly sötétek. A haja olyan csodálatos, mint a piros alma színe. Vajon milyen az ágyban? Milyen a teste? Úgy kipróbálnám vele.. Ahh.. Hogyan nevezzem? Piroska? Vöröske? Alma? Alma.. haha. Nem..

- Mi a.. – Ledöbbentem. – Ő most.. rád gondol, Castiel? – suttogom neki.

- Óh! Hát megjöttetek? És elhoztad a nagy őt? – Megszagolja a rózsáját, amit most veszek észre.

- Azt hiszem, én lelépek. – Suttogja és elrohan.

- Hova megy? – Elém áll.

- Dolga akadt. – mosolygok. Azért amit az előbb láttam, vicces volt.

És eszembe jutott valami. Mivel már a Castiel a pasim, az nem azt jelenti, hogy mostantól nem fogom szívatni. Naná, hogy fogom! – Összetettem a két tenyeremet és ördögien felnevettem.

- Min gondolkozol? – Néz rám.

- Á. Semmi. Te.. Szóval tetszik neked Castiel? – Magamban nevetek. Óóóó De jóó.. Hahahaa..

- Castielnek hívják? Szép név. És tetszik. – Mosolyog. De nem látok benne semmi féle szerelemet.

Tudom, hogy Benjamin nem fog megsértődni, ha megtudja, hogy a Vöröskével járok, miközben úgy csinálok, mint ha össze akarnám őket hozni. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy ismerem. Meg amúgy is, sokszor kérdeztem régen ilyeneket, régi ismerősökről. Mindegyiknél más arckifejezése volt. Tudom mi mit jelent, és miután elment, sokszor e-mail-eztünk egymással. Na, ennyit erről.

- Szervezzek neked egy találkozót vele?

- Az nagyon jó lenne. – Nevet. – De most el kell mennem.

- Hova mész?

- Bemegyek a rendőrségre, apához. Alig szoktam itthon látni. Te nem jössz?

- Hát igen. Sokat dolgozik a családért. És nem, most nem szeretnék.– mosolygok.

Majd Benjamin nyomott egy puszit az arcomra, aztán elment.

Beléptem a konyhába és kinyitottam a hűtőt. Kiveszem a tejet és csinálok kakaót. Amikor elkészült, felmentem a szobámba. A kakaót meg letettem a gép elé és leültem a székre. Hátradőlök lazán. Végig gondolom, hogy ma mi történt. Kajak megtörtént. Hihetetlen. Hehe..

Kivettem a fiókomból egy hajgumit és a hajamat felkötöttem kontyba. Megszólal a telefonom. Megnézem ki hív, aztán azonnal felveszem.

- Szia Rosalia! – Köszönök.

- Natashaaa!! – Kiabál. – Na, mesélj! Összejöttetek?

- Igen. – Kortyolok bele a kakaómba.

- EZAAAAAAZZZZZ!!!

- Te.. Mit mondtál neki? – kérdezem.

- Á.. Csak ezt, meg azt..

- Mindegy. Összejöttünk. Ez a lényeg.

- Ez a beszéd! Amúgy a tanárok észre se vették, hogy hiányoztál. Be se írtak.

- Komoly? – De jó. Terveztem, hogy elmondom a bátyámnak, hogy írjon igazolást. De igazából nem akartam, mert akkor rákérdezne, hogy mit csináltam, kivel voltam, hol voltam. És nem akarom, (még), hogy tudja, hogy a Vöröskével voltam.

- Igen.

- És Castielt?

- Őt se, mert.. fúúú.. hallod..

- Hallom. Na miért?– nevetek.

- Dakota összeverekedett egy gyerekkel a suliban. Komoly volt.

- Mi történt?

- Nem tudom kicsoda, vagy hogy, hogy néz ki, de az a pasi rámozdult Amberre a folyosón. Dakota meg pont észrevette. Először csak ordibált vele, de az a fickó nem hagyta annyiban a dolgot, majd elkezdték ütögetni egymást.

- Úúú.. Most mi lesz velük? – Megint iszok egy kis kakaót.

- Nem tudom. Majd kiderül.

- Akkor emiatt nem vettek észre.

- Igen. Véresre verték egymást. Brutális volt.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd letettük. Megittam a maradék kakaómat és lementem a konyhába. Elmostam a poharat…

Visszamentem a szobámba. Bekapcsoltam a gépet és elkezdtem kockulni..

Este körül arra figyelek fel (fürdés után, amikor készültem befeküdni az ágyamba), hogy rezeg a telefonom.

Kaptam egy SMS-t Castieltől: „Baj van! Rosszul vagyok! Azonnal gyere át! A földön fekszem, nem tudok felállni. Fázom!! A szüleim nincsenek itthon. Segíts! ( Az ajtó nincs bezárva.)”

Jézusom! Komoly? Megijedtem. Azonnal lerohantam, felvettem gyorsan a cipőmet és a kabátomat. Átrohantam a szomszédba. Tényleg nincs bezárva az ajtó. Beléptem és kiabálom a nevét. Nem válaszol. Sötét van, ezért felkapcsolom a villanyt. Megnézem a nappaliban, nincs ott, azután felszaladok a szobájába. Remegve kinyitom az ajtót és felkapcsolom a villanyt.

- Casti.. – Az ágyon fekszik. Sima fekete nadrágot és pólót visel. Röhög. Kinyújtja rám a nyelvét. – Te.. Átvertél?

- Látni akartalak.

- De akkor miért így? Miért ijesztettél meg?! – Kiabálom.

Feláll és elém áll.

- Csak vicc volt. – Átölel. Én is ölelem.

- Bolond. – Kuncogok.

Hirtelen felkap és az ágyra dob.

- Héé! – Rám fekszik.

- Most már el fogok tudni aludni.

- Mi? Nem. Így nem aludhatsz el. Nehéz vagy!

- Viseld el.

- Köszi.. Amúgy nem kapcsoltad le a villanyt.

- Tudom. – mondja álmosan.

- Hallod! Be ne aludj már. Castiel.. Hahó.. Hé! Kajak alszol?

A Vöröske nem válaszol.

- Tényleg nagyon nehéz.. – motyogom.