17. rész: Minden rendben

A kocsiban ülök. A szívem majd kiesik a helyéről. Remegek. A testemet átjárja a félelem. Úrrá lesz rajtam a pánik. Mélyeket lélegzek, hogy megnyugodjak. Nem lesz semmi baj..

Ismét kinézek az ablakból. Ha jól látom, akkor az a csaj a földön ül. Fejét fogja és felnéz Castielre. Alexy egy autó mellett figyeli őket.

Váratlanul megszólal a telefonom, mire én összerezzentem. Kivettem a nadrágzsebemből a mobilomat és meglátom, hogy Rosalia hív. Azonnal fogadom a hívását.

- Hol vagy? – Kérdezi gyorsan.

- A parkolóban, Alexy kocsijában.

- Figyelj! Castiel egyáltalán nem csal meg. Van egy szőke hajú csaj, aki egyfolytában rajta lógott, míg ott voltam, de a pasid egyáltalán nem hagyta.

- Tényleg? - Úristen.. Egy kő esett le a szívemről. Olyan megnyugtató ez az érzés. Huu..

- Igen, de hogy miért nem akart ide engedni, azt nem tudom.

- Nem baj. Majd kiderítem. Fú.. - Kifújom a levegőt. - Úgy megnyugodtam..

- Helyes! Várjatok meg, megyek hozzátok.

- Oké. - Elmosolyodtam. Letettük.

Újra kinézek az ablakon. Alexy Castiellel beszélget. A csaj a pasimat akarja ölelgetni, de a Vöröske eltolja magától, nem, ez durvább volt, inkább ellökte. Dühös lettem. Nagyon… Már nem tudtam visszafogni magam. Ahhoz már túl késő.

Kiszálltam az autóból. Oda sétáltam hozzájuk.

- Natasha? - Hallom Castiel hangját, miközben rám néz. Alexy is észrevesz. Valamit motyog, de nem hallom. A csaj meg undorodva végig néz rajtam. Nem nagyon figyelem meg a két fiút. Csak a csajra összpontosítok. MEGÖLÖM!!

Oda lépek a csajhoz és elkapom a haját és megtépem. Ő elkezd sikoltozni. Megbotlik a lábába és a földre esik, velem együtt. A hasára ülök és a szabad kezemmel belemarok a karjába, bele a húsába. A fiúk próbálnak leszedni róla.

- Dögölj meg, te r*banc!!!! - Üvöltöm a képébe.

- Natasha, nyugodj meg! - Castiel elkapja a jobb kezemet, mielőtt beverhettem volna a csaj képét.

- Ááá!! - Sikoltozik. El akarja kapni az én hajamat, de nem hagyom neki.

Végül sikerült a két fiúnak leszedni a r*****-ról. Kitéptem a szőke haját, amelyeket eldobtam felé és lassan hullottak le a földre. A csaj szemfestéke elkenődött. Mellkasa zilált, úgy, mint az enyém.

- Őrült! Mi a f*sz bajod van?!! - Sikoltja dühösen.

- Szállj le a pasimról! - Ordítom.

- Pasid?! - A hangja olyan vékony. Felkacag. Idegesítő. Legszívesebben agyon verném. Ha most Alexy és a Vöröske nem fogna le, tuti szétverném.

Most Castielre nézek.

- Te még is mi a fenét műveltél?! – Súgom oda neki.

- Ez nem az.. - Mondja, de félbeszakítja a szőke liba.

- Úgy is csak játékszer vagy neki! - A mondat végén elvigyorog.

Már meg akartam indulni felé, de megelőztek. Váratlanul Rosalia megjelenik a csaj mögött. Belemarkol a hajába és jó erősen elkezdi húzni.

- Tudd, kivel beszélsz, te mocskos r*banc! - Elkezdi rángatni. A szőke meg üvöltözik. - Csak a szád nagy, mi?!! – Ordítja. A barátnőm is nagyon dühösnek látszik.

- SEGÍTSÉG!!! - Kiabálja.

Alexy elengedett és lefogja a barátnőmet.

- Ezt még megbánjátok!! - Mondja mélyeket lélegezve. Elrohant, de majdnem megbotlott a magas sarkú cipőjében. Csak most figyeltem meg, hogy mit visel. Egy rózsaszín miniszoknya és ujjatlan fehér póló van rajta, az utóbbi nagyon átlátszó. A bal csuklóján egy rózsaszín karóra van. Jesszus..

- Natasha, jól vagy? - Rosalia oda lép hozzám aggódva. A szemével végig néz rajtam, hogy nem e sérültem meg valahol. Bólintok.

A Vöröskére nézek. Pofán vágom. Ez meglepte.

- Ezt miért csináltad? - Kérdezi Rosalia. Meghökkent.

- Miért hagytad?! - Nagyon mérges vagyok rá. Legszívesebben elkezdeném rángatni, és üvöltöznék vele, hogy miért hagyta maga mellett a csajt. De nem teszem, mert nem számít. Az számít, hogy nem csalt meg és szeret engem.

- Azért, mert annak a csajnak az apja ennek a helynek a tulajdonosa. - Fújja ki a levegőt. - Most bajba vagyok. - Kínosan felnevet, közben beletúr a hajába.

Hogy tud még így is jól kinézni? Nem.. Már nem vagyok rá dühös. Pedig kéne. Kócos tincsei a homlokára hulltak. A szeme rajtam van, engem néz. Résre nyitotta a száját.

- Miért nem akartad, hogy eljöjjek? - Beleharapok az ajkamba. Megérzem a vérem ízét. Au.. Elszomorodtam. - A csaj miatt?

- Nem. Nem miatta. Csak meg akarlak védeni valakitől.

- Kitől?

- A dobosunktól.

Viktortól?

- Miért?

- Azért, mert egy erőszakos vadállat. Ha valakit kiszemel magának, ha van annak barátja, ha nincs, akkor is meg akarja szerezni magának, minimum egy éjszakára.

- Ó.. – Szent isten! Komoly? Már értem. - Előbb is elmondhattad volna.

- Tudom.

Karjaiba vetettem magam. Szorosan összefontam rajta a karjaimat. Most már teljesen megnyugodtam. Lelassult a szívverésem, a légzésem.

- Ne haragudj, hogy megütöttelek. - Mélyen beszívom a természetes illatát.

- Megérdemeltem. - Szorosan ölel magához. Elmosolyodom.

Rosalia elkezd boldogan tapsolni.

- Jaj de jó!

Castiel elengedett.

- Vigyétek haza.

- És te? - Kérdezem.

- Nekem van egy kis dolgom még.

- Ó. – Kicsit csalódott vagyok, hogy ő nem jön.

- Örülök, hogy most már jól vagy, Natasha. Menjünk. - Alexy mosolyogva elindult az autója felé.

- Előbb adj egy puszit. – Mondom a hülye pasimnak. Idióta! Ha előbb elmondta volna.. mindegy.

A Vöröske puszi helyett megcsókolt. A csókja lágy, gyengéd volt és szeretetteljes. Úgy éreztem, hogy minden gondom elszállt, míg csókolóztunk. A külvilág megszűnt, és csak ő meg én voltunk. Szerettem volna örökké érezni ezt a pillanatot, de sajnos el kellett szakadnunk egymástól. Neki még dolga volt. Nekem meg haza kellett mennem. Boldog vagyok, hogy minden tisztázódott. Nem fogom hagyni, hogy bárki is elvegye tőlem a szerelmemet.

Féloldalasan rám mosolygott, aztán elszakította a tekintetét rólam. Elővette a telefonját és beírt valami telefonszámot.

Rosalia és Alexy már a kocsiban vártak engem. Beültem hátulra a barátnőm mellé.

- Hogy érzed magad? – Kérdezi Alexy.

Bekötöm az övet.

- Már jobban érzem magam.

- Az jó. – Fújtatott idegesen Rosalia. – Legszívesebben kitépném a szőke csaj haját és aztán a belét, a máját, a tüdőjét, a szívét. Jól megrugdosnám. Lehugyoznám.

Felnevettem.

- Én is ezt tenném vele. – Mondom.

- Utálom, amikor így beszélnek veled.

Alexy kitolatott a parkolóból.

- A verekedés nem old meg semmit. – Mondja nyugodtan Alexy.

- Téged egyáltalán nem zavart? – Kérdezi Rosalia.

- De zavart. Nagyon is, hogy ez kikészítette Natashat. De én lányokat nem ütök meg. Van elég önuralmam.

- Köszönöm, hogy itt vagytok nekem. – Vigyorogtam. Rosalia átölelt, és tudtam, hogy Alexy is mosolyog.

Fogalmam sincs hányra értem haza. Álmos voltam és fáradt. Kényelmetlenül éreztem magam, muszáj volt lezuhanyoznom. A langyos víz jól esett. Felfrissültem. Belebújtam a pizsimbe és befeküdtem az ágyamba. Jól betakaróztam. A plafont néztem pislogva és Castielre gondoltam. Az összes csókunk eszembe jutott. Mind. Mindenre visszaemlékeztem, amik kettőnk között történt. Tudom, hogy ő a világon a legjobb számomra. Tényleg nem gondoltam, hogy bárkit is így fogok valaha szeretni. Még a blogommal se nagyon foglalkoztam az elmúlt pár hétben.

Az, hogy az a csaj apja, annak a helynek a tulajdonosa, nem nagyon érdekel. De azért remélem nem fog a Vöröske miattam bajba kerülni.

Sokáig csak gondolkoztam, majd álomba merültem.

Nehéznek érzem a szemem. Leheletet érzek az arcomon. Résre kinyitom a szemem, csak annyira, hogy lássam, ki van mellettem. Persze éreztem, hogy Castiel az, de látni is akartam. A vörös haja kócos. Alszik. Finoman ölel. Már másik ruhában van. Szürke pólót és kényelmes fekete nadrágot visel. A takaró a térdemig le van csúszva. Mikor jött át?

Most veszem észre, hogy hideg van. Felhúzom magamra, és a Vöröskét is betakarom. Eltelt vagy 5 perc, mire megmozdult. Majd lassan kinyitja a szemeit és rám mosolyog.

- Szia. - Köszönök halkan.

- Szia. – Suttogja.

- Örülök, hogy itt vagy. – Oda bújok hozzá a mellkasához. Beszívom az illatát. Élvezem a pillanatot.

- Nem bírtam nélküled aludni. Tegnap hülye voltam.

- Ja. – Nevetek fel.

- Mennyi az idő? – Kérdezi.

- Nem tudom, de nem is érdekel.

- Hétfő van. – Mondja.

- Micsoda? – Azonnal felpattantam mellőle és megnéztem az időt. Jézusom!!!

09:56 van. A bátyám miért nem ébresztett fel minket?

- Mindjárt tíz óra.. – Mondom a pasimnak, aki még mindig az ágyamon fekszik. – Kelj fel! – Lehúzom róla a takarót. Elkapja a csuklóm és visszahúz az ágyba. – Mit csinálsz?!

- Mivel már úgy is elkéstünk, maradhatnánk még így egy kicsit. – Rám fekszik közben.

- Ca-Castiel.. Nehéz vagy. – A mellkasomra tette a fejét. A lélegzete csiklandozza a bőrömet.

Végül csak sikerült valahogy kikelnünk az ágyból. Beértünk a suliba a 4. órára. Még szünet volt. Lysander a büfénél állt sorba, a Vöröske oda sétált hozzá, én meg felmentem a terembe. Már a folyosón lehetett hallani az osztályom üvöltését. Belépek a terembe és megállok az ajtóban. Szent Isten! Ezek normálisak?!!

Egyik telefonból hangosan szól valami rock zene. Közben Dakota a táblát beszappanozza. Amber röhög. Peggy fotózza Dakotát és kiabál neki, hogy vegye le a pólóját, meg, hogy álljon már szexisebben. A székek fel vannak borulva. A kukából a szemetet a tanári asztalra szórták és a kukán meg Armin pihenteti a lábát, miközben ül és valamivel kockul. Nagyon beleéli magát. Iris, Violette, és Nataniel nincs a teremben. Alexy ahogy meglátott, oda jött hozzám és megölelt. Közben észreveszem, hogy Dajan a teremben labdázik. Rosalia meg hangosan énekel a helyén, a fülében meg a fülhallgató van és csukva van a szeme. Carla a konnektornál hátul épp kivasalja a haját. Kim Kentint szídja. Lisa és Charlotte, Amber barátnői meg táncolnak. Itt elszabadult a pokol..

Viszont megakadt valakin a szemem. Egy új fiú. Engem néz. Olyan ismerős.. Nem ő az a dobos, akitől Castiel meg akart védeni? Mit keres itt? Miért ül a helyemen??! Két gödröcske megjelent az arcán. Felállt és ide jött hozzám. Túl közel.. Belépet a személyes terembe. Oda hajol hozzám és megszólal.

- Szia. – Lenéz a melleimre. Fúúú!

- Húzz el ettől a csajtól, haver! Ő már foglalt. – Beáll közénk Alexy.

- Csak köszöntem. – Alexyre néz. Aztán vissza rám. - Később találkozunk. - Majd kiment. Ez mi volt?

- Köszi. – Mondom Alexynek. Ő elvigyorog és leülök a helyemre.

Meglátom a padomon a táskáját. Megfogom és eldobom valamerre. Hülye perverz!! – Gondolom idegesen. Meglátott Rosalia, és boldogan köszönt nekem.

- Hallod! Láttad az új fiút? – Kérdezi.

- Sajnos.. Ja..

- Olyan ismerős, de nem emlékszem honnan.. Amúgy Viktornak hívják. – Nem mutatom ki, hogy már most mennyire undorom tőle.

- Tegnap ott volt a koncerten. Ő a dobos.

- Micsoda?! Ő az akitől Castiel meg akar védeni? – Bólintok. – Basszus, de szívás neked. – Meglepődve szívta be mélyen a levegőt.

- Az. – Felnevetek. – Castiel ki fog akadni. Ööö… de biztos, hogy az új osztálytársunk?

- Ööö.. Igazából csak bejött és leült a helyedre. Én nem tudtam arról, hogy jön egy új diák. Amúgy semelyikünk se tudta.