22. rész: Castiel gondja (Péntek)

Lassan összegyűlnek a szürke felhők a város felett. Kicsit lehűlt az idő, tegnap még melegebb volt. Fú, már várom, hogy lehulljon az első hópelyhek. Ó, tényleg. November 30-án, azaz holnap a drága Vöröskével fogok randizni. Oké, eddig is volt olyan, hogy együtt mentünk el valahova, de még se tekintettük annak. Ha mi randevúzni megyünk, akkor azt nagyon is komolyan vesszük. Szóval szépen kiöltözünk, ő hoz nekem virágot, én meg sütök neki valami finom sütit, vagy hasonló.

Ezzel a tudattal boldogan keltem ki az ágyamból péntek reggel. Múltkor, kutyasétáltatás közben jött neki ez az ötlet. Semmi kérdezés, csak kijelentette, hogy ez lesz, de nem ellenkeztem és nem is akartam.

A suli előtt állok a két legjobb barátommal, Rosaliaval és Alexyval, amikor a Vöröske jön felénk.

- Sziaaa! – Köszönök, amikor elmegy mellettünk, de semmi válasz nem jött.. csak belépett az épületbe. Felém se nézett.

- Ennek meg mi a baja? – Kérdezi Alexy.

- Nem tudom. Megyek, beszélek vele. – Aztán ott hagytam őket és felmentem a terembe. Gondoltam ott lesz. Még üres volt az osztálytermünk, és itt meg is találtam.

Hátul az ablak felöli padban ült. A lábait az asztalra tette és lehunyta a szemét, miközben a zenét hallgatta. Oda sétáltam hozzá és leültem mellé.

- Jól vagy? – Kérdeztem, de persze semmi választ nem kaptam. Elvettem tőle a fülhallgatót, ő meg dühösen nézett rám. – Mi a bajod?

- Add.. azt.. vissza. – A hangjától összerezzentem. Mint, ha fenyegetni akarna. Még sose beszélt így velem.

- Mi a bajod?! – Ismétlem meg a kérdésemet.

- Figyelj, cica. Nem érek rád. Takarodj a közelemből! – Az utolsó mondatot szinte már ordította. Nekem könny szökött a szemembe, ez fájt.

- Ne beszélj így velem! – Már én is hangosabban beszélek. A könnyeket meg kipislogom a szememből.

- Mer, mi lesz? – Felröhög, de látszott, hogy csak erőlteti a nevetést.

Ekkor olyan mérges lettem. Ok nélkül bunkózik velem.. Hah.. Lelöktem a székről és neki vágódott a falnak.

- Mond már meg, hogy mi a bajod! Komolyan.. Fogalmam sincs, hogy mitől vagy ilyen bunkó. Ha így folytatod, akkor.. – Ekkor közbevágott, miközben felállt.

- Bocs.. – Elém állt és átölelt. – Ne haragudj. Nem akartalak bántani.

- Nem bántottál. Na, akkor most már elmeséled, hogy mi bánt? – Kérdezem kedvesen.

- Káros hatással vagyok e népre. Csak sugározzák belém az energiát, nekik meg nem marad semmi. Csak az élettelen pucér testük. – Szólal meg Dakota, amikor belép a terembe. A Vöröske elengedett. – De hallod már.. Az a gyökér lopja a szövegemet. Pedig mindig olyan atom jókat találok ki. Megverem azt a gyereket. – Látom, hogy Dajannal beszél.

- Ó. Sziasztok! – Köszön kedvesen nekünk Dajan.

- Cshááhhh! – Vigyorog Dake.

Mi is köszönünk.

- Menjünk ki az udvarra. – Mondja Castiel.

Udvaron: Leültünk egy padra. Már nyitotta a száját, hogy megszólaljon, mikor megzavart minket egy Kentin. Höh.. Még jó, hogy csak egy van belőle.

- Natasha! Gyere velem! – Meg akarja fogni a kezemet, de a Vöröske rácsap a kezére. – Ne ütögess! – Dühösen néz Castielre.

- Te meg ne fogdosd a csajomat, kretén! – Hangja félelmetes.

- Tudod, ki a kretén! – Kentin ökölbe szorítja a kezeit.

- Ja. Te vagy. – Felnevet.

- Hé! Hagyjátok abba. – Ránézek a barna hajú fiúra. – Mit szeretnél? – Kedvesen szólok hozzá.

- Beszélnem kell veled.. négyszemközt.

- Mi nekünk is van egy megbeszélni valónk. Kopj le. – Mondja a Vöröske flegmán.

- Bekussolnál?! – Kiabálja idegesen.

- Hohó! A kis retardált begurult. – Röhög.

- Elég legyen már! – Szólalok meg.

- Én nem csináltam semmit. – Castiel angyali képet vág. Elképzelem, hogy a feje fölött egy sárga fényes karika lebeg, és még fehér szárnyai is vannak ennek a bolondnak. De cuki lenne.

Kentin mély levegőt vesz, aztán kifújja.

- Nem lehetne később? – Kérdezem az előttem álló fiútól.

- Nem igazán.

Castiel feláll.

- Megsúgjam neked, hogy hogyan néz ki az az ember..  aki nem képes felfogni, hogy el kéne húznia, miután bevertem neki egy hatalmasat?!

- Ööö.. Hogyan? – Ijed meg Kentin.

- Castiel.. – Felállok a padra és befogom a Vöröske száját. – Most tényleg nem a legalkalmasabb. Hívj fel suli után. – Mondom Kentinnek. Ő bólintott és elment, be az épületbe.

Hirtelen a Vöröske elkapja a combom és a hátára vet.

- Hé! – Leveszem a szájáról a kezem és átkarolom a nyakát.

- Szóval.. meg van neked, ennek a baromnak a telefonszáma..

- Igen, baj?

- Persze, hogy baj. Azt hiszem, el kell majd vennem a telefonodat. – Csak tudnám, hogy most milyen képet vág. Ahelyett bámulhatom a szép vörös haját. És milyen jó illata van. Hmm..

- Sose találod meg. – Mosolygok.

- Csak hiszed. – Felnevet, aztán felsóhajt. – Szóval..

- Szóval?

- Van egy rossz hírem.

- Micsoda? – Megijeszt..

- Találkozni akarnak veled a szüleim. – Mondja idegesen.

- Ó. Azt hittem, hogy valami rosszabbat mondasz.

Castiel letesz és megfordul. Nagyon közel van hozzám.  A szemembe néz.

- Te nem tudod, hogy milyenek. Nagyon borzalmasak. Még soha se mutattam be nekik egy barátnőmet se. Mindig ezzel nyaggattak. Aztán megunták. És most megint elkezdték, mert te vagy az a lány, akivel a legtöbbet voltam.. vagyok. Még sose jártam senkivel se ennyi ideig.. Ezt észrevették.

- Óóó.. Értem. – Most meglepődtem. – Ne aggódj. Imádni fognak engem. – Mosolygok. – És mikor találkozhatok velük?

- Ma. Suli után. Mivel állandóan dolgoznak, ezért csak ma érnek rá. Miattad kivettek egy szabadnapot.

- Értem. És a szüleid idegesítettek fel?

- Igen. – Felsóhajt. – Nehéz velük…

- Nem olyan nagy baj ez, szerintem.

- Szerinted. – Kínosan felnevet.

Hát ezt megbeszéltük. Visszamentünk a terembe, pont a tanár előtt értünk be. Becsengettek..

Majd vége lett az óráimnak. Kíváncsi vagyok, hogy milyenek Castiel szülei. Lépünk ki az épületből, amikor Kentin állít meg.

- Most már beszélhetünk? – Kérdezi.

- Ööö. – Vöröskére nézek. Nem örül neki. – Nem fog sokáig tartani. – Suttogom Castielnek. Aztán Kentinre pillantok. – Persze.

Arrébb sétáltunk, hogy senki se halljon minket.

- Ha megint azzal jössz, hogy szerelmes vagy belém, és engem akarsz, akkor… - Félbeszakít.

- Nem. Másról.. Egy üzenetet kell átadnom. – Nyel egy nagyot.

- Üzenetet? Kitől?

- Viktor azt üzeni, hogy találkozzatok 16:00-kor. Azt mondta, hogy ezt adjam át. – Felém tart egy papírt. Remeg a keze. Elveszem tőle.

- Megijesztett?

- Hahh.. Dehogy… Na jó, igen. Azt mondta, ha nem adom át az üzenetét, akkor megver. Egy késsel fenyegetett meg!

- Ne aggódj. Nem lesz semmi baj. Ne foglalkozz azzal a bunkóval. Majd én beszélek vele. – Kedvesen mosolygok rá. Mint ha egy picit megnyugodott volna.

- Viszont most mennem kell. Vigyázz magadra! – Aztán elment.

Megnézem a papírt.

Helló, Cicuka!

Tali 16:00-kor a Liget-bárány utca melletti nagy erdő bejáratánál. Ne késs!

Cicuka?! CICUKA?! Fúúú!!! Összegyűröm a papírt és dühöngök. Aztán inkább széttépem, majd eldobom, aztán összetaposom. Tudod, kit hívj te cicukának! Amúgy is, az az utca nagyon elhagyatott. Tudod ki fog ott veled találkozni, h*lye ny*morék!

Lehunytam a szemem és mély lélegzetet vettem, hogy megnyugodjak. Arra gondoltam, hogy a drága Vöröském levetkőzik.. pucérra, aztán meglátom AZT! Na jóóólvan.. Most már elpirultam. NEM NEM NEM NEEEEEM!!!!!!

- Min gondolkozol? – Váratlanul jelenik meg mögöttem Castiel, mire én felsikítok. – Ó! Te aztán nagyon elpirultál. Olyan a színed, mint a paradicsomnak. – Kirögöh. Höhh!

- Én csak.. – Ekkor hirtelen megcsókol, én meg elvesztem az egyensúlyom, de ő megtart. Szorosan ölel magához. Annyira jól csókol.. Fúú.. Elengedi az ajkaimat és a szemembe néz gyengéden. – Húúú..

Aztán megint nevet. Hogy lehet valaki ilyen édes?!!!! Elkapom a két kezemmel a fejét és az ajkaimhoz nyomom az övéit. Szenvedélyesen csókolózunk. Sajnos megzavart minket a legjobb barátnőm. Rosalia.

- Menjetek szobára, ha ennyire kanosak vagytok. – Nevet. – Hagy raboljam el egy kicsit Natashat. El szeretnék tőle köszönni.

Megfogta a karom és elhúzott egy kicsit távolabb Castieltől. Mielőtt elköszöntünk egymástól, elmondta, hogy lefotózott minket az előbb, és fel fogja tenni Facebook-ra. Nem tartottam vissza.