25. rész: Fájdalom, könny. Mi jön még?

Rosalia rendbe hozta a fejemet. Volt a táskájában fésű, smink meg egyéb cuccok. Hát igen, ő fel van készülve mindenre. Majd mind a kettő sok szerencsét kívánt nekem. Előtte még gyorsan megettem a szendvicset, amit Benjamin adott nekem. Ő a vendégeket szolgálta ki.

Futottam, amilyen gyorsan csak tudtam, mert kicsit késésben voltam. Amikor megérkeztem, azonnal berontottam a kávézóba. Kifújtam a levegőt, nagyon ziháltam. Sajnos a hányinger újra ott volt a torkomban. Majd fél perc múlva körbenéztem, de sehol se láttam a Vöröskét. Nem sok ember van itt, csak hárman vannak és túlságosan is csendben vannak. Miért néznek rám?

Váratlanul valaki hátba rúg, én meg előre estem a hasamra nagyot sikítva. Megfordultam és Viktorral találtam szemben magam. Mit keres ő itt? Mi folyik itt?!! Rémülten nézek rá, ő meg gonosz vigyort villant felém.

- Szervusz, drágám! – A hangja pokolian furcsa, mint ha nem lenne önmaga. Bár valójában nem is ismerem, de még sose láttam így. Lassan baloldalra billenti a fejét, miközben még őrültebben vigyorog.

- Mi-mit akarsz? – Dadogom a félelemtől.

A kiutat elállta. Megfordul, hogy bezárja az ajtót, utána besötétít.

Hogy szökhetnék el innen? Kell lennie egy hátsó kijáratnak.. Gyorsan felálltam és megfordultam, de hirtelen az a 3 erős idegen lefogott. Jézusom!

Viktor újra szembe fordult velem és elém állt. Megfogta az államat, hogy a szemébe nézzek.

- Most biztos kíváncsi vagy, hogy hol lehet Castiel. Igaz? – Kérdezi gonosz mély hangon, miközben egyre közelebb van a feje az enyémhez.

Tényleg tudni akarom, hogy mi történt vele. Majd megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy ez a szemét bántotta. De még sem szólalok meg, hanem inkább leköpöm és tökön rúgom. Nos.. Az előzőt sikerült megtennem, beleköptem az egész arcába, amikor újra elmosolygott, de hamar le is hervadt és a mosolyt a dühös arckifejezés váltotta fel. Viszont az utóbbi nem, mert elkapta a lábam és lekevert nekem egy hatalmas pofontott. Ha a 3 segítői nem tartanak, már megint a földön lennék. Nagyon fájt. Sírhatnékom van, de nem tehetem.. Viktor előtt erősnek kell mutatnom magam.

Letörli a képéről a nyálamat, majd kiad egy parancsot a 3 férfinak.

- Kötözzétek ki egy székhez, de előtte vegyétek le a kabátját és a pulcsiját! – Parancsolja.

Viktor magunkra hagy. Egy szobába ment be, fogalmam sincs miért.

Próbálok szabadulni az erős kezekből. Rángatózók, még rugdosni is próbálom őket, de olyan ügyesen kerülik ki. Aztán beleharapok az egyiknek a kezébe, ő fájdalmasan felordít, miközben elenged. Valahogy csak sikerül kiszabadulnom a kezeik közül, már csak azt fogom fel, hogy futok a hátsó kijárat felé. Könnyű volt megtalálni, de az ajtó be volt zárva. Höh! Még is mit képzeltem? Hogy úgy is nyitva lesz?

Lépteket hallok. El kell bújnom. Körül nézek, hogy hova lehetne. Rengeteg doboz van itt, ezért bebújok mögéjük. Kukucskálok, de ahogy belépnek ide a csicskásai, visszadugom a fejem és visszatartom a lélegzetemet.

- Aki bújt, aki nem.. megyeek! – Várj.. Ez Viktor hangja. Ő is itt van?

Hallom, hogy lelök néhány dobozt. Becsukom a szemem és imádkozom, hogy ne találjon meg. Könyörgöm!!

- Meg van a kisbárány! – Elkapja a kezem, én meg annyira megijedtem..

Visszaráncigál előre, ahol meg akartak kötözni. Már nem bírom visszatartani a könnyeimet, sírok és könyörgök neki, hogy engedjen el engem és Castielt. Félek, hogy ő is itt van valahol. De nem válaszol..

Megint lefognak és Viktor elővesz egy pisztolyt. Elállt a lélegzetem.. Mit akar velem tenni?!!

- Tudod mi ez itt?! – Mutatja a pisztolyt felém tartva, valamimet megcélozva. – Ha nem kussolsz be, akkor ezzel lövöm szét a fejed!

Leültettek egy székre és jó szorosan megkötöztek. Most veszem észre, hogy kicsit arrébb van egy nagy kerek asztal, amin a másik végében egy zöld szatyor van.

Viktor elkapja az államat, de most már erősebben markolja és felé fordítja a fejem.

- Válaszolok a kérdésedre. – Elengedi a fejem és egy picit hátrébb áll. Elővesz egy telefont a zsebéből. – Megszereztem a pasid telefonját. Ő nincs itt, neki nincs semmi baja.

- Ho-hogyan?!! – Egy nagyon icipicit megnyugodtam. Remélem Rosaliáék észreveszik, hogy mi történt…

- Te nem kérdezel! – Ordítja idegesen. Tart egy kicsi szünetet, aztán folytatja. – Mivel nem jöttél el tegnap oda, ahova kértem, kénytelen voltam ehhez folyamodni. Nagyon utálom, amikor nem vesznek komolyan és hülyének néznek. Még hozzá te bántottad az én férfiasságomat. Nem is egyszer.. Ne hidd, hogy ezt megúszod büntetés nélkül.

Oda lép az asztalhoz, leteszi a mobilt és a szatyorból kivesz egy kést. Ide sétál hozzám lassan, miközben megint őrült képet vág. Leguggol elém és a melleimet nézi. Úgy fejbe rúgnám, de mozdulni se bírok. GRRR!!!!!!!!!! Aztán belemarkol.. Fúú!

Elkezdtem segítségért kiáltozni, de Viktor ismét pofon vágott. Érzem a vérem ízét.. Aztán bekötözi a számat. A következő pillanatban meg szétszakítja a pólómat. A hasamat nézi és… belenyal. FÚJ MÁR!!! Kiráz tőle a hideg. Undorító!

Becsukom a szemem és könyörgök, hogy ez az egész legyen csak egy álom. De sajnos ez a valóság, és félek az fog történni, ami a horror filmekben szokott.. halál.

Viktor letépi rólam a pólómat és elővillan a melleim. Még jó, hogy takarja a melltartóm. Azután a kést a nyakamhoz szegezi, majd lassan húzza lefelé. Ott hagyott egy kis sebet, amiből a vér elkezdett szivárogni. Azt is lenyalta.

Ekkor arra figyelünk fel, hogy valaki betörte az ablakot. Castiel lépett be, és ahogy meglátott, a félelmét a még nagyobb dühe váltotta fel. Viktor felállt és a Vöröskére nézett. Sikoltanám neki, hogy vigyázzon, mert az a három erős idegen még itt lehet valahol.

- Itt a hős szerelmes, aki jött megmenteni a hercegnőjét. Haha! – Aztán rám pillant Viktor és belerúg a megkötözött egyik lábamba. Fájdalmasan felnyögtem.

- Hagyd őt békén! – Kiáltja idegesen a Vöröske.

Ekkor egymásnak támadtak, én nem mertem nézni őket, ezért becsuktam a szemem.

Nyögéseket és csattanásokat hallottam. Nagyon ijesztő, remegtem a félelemtől és a hidegtől. Libabőrős vagyok. Ekkor meghallottam Rosalia hangját. Felnéztem és láttam, hogy felém rohan. Lysander és Alexy meg a Viktorékhoz siettek. Viszont Viktor ahogy meglátta a két fiút, ellökte magától a Vöröskét és elszaladt.

- Úristen, annyira sajnálom! – Sírta Rosalia, miközben leszedi rólam a köteleket. A kötést is leszedte a számról, én meg fel akartam állni, de nem ment, mert fájdalom nyilallt a lábamba és a hátamba.