32. rész: Fontos nap

Castiel szemszögéből:

Bosszúsan hagytam el a házat és siettem Lysanderhez. A lakásában a padlón feküdve találtam meg. Fájdalmában felnyögött és köszönt. Elnevette magát, de szerintem ez nem vicces.

- Vicces, hogy eltört a lábad?

- Nem azon nevetek. - Komoly arcra vált. - A szád szélén maradt egy kis fogkrém.

Azonnal letörlöm, majd előveszem a telefont és kihívom a mentőket.

- Kaptam egy SMS-t, amit neked címeztek. - Mondja.

- Valahogy éreztem..

Kezembe adja a törött képernyős mobilját.

Szerbusz, Lysander. Kérlek, ezt az üzenetet továbbítsd Castielnek.

Cia-mia, drága!<3 Hogy vagy, édes? Rémlik ez a név: Moemi? Kár, hogy nem láthatom a reakciód. Nem szemétkedésből írtam, csak csupán hiányzol. Még mindig haragszol rám?

Ui: Lysander, add meg a fekete démonom számát!C:

- Honnan tudja a telefonszámod? – Kérdezem idegesen.

- Nem változtattam meg azóta.

- A fenébe már! – A földhöz vágom a telefont. Mély levegőt veszek.

- Most tartozol egy mobillal.

- Miért vagy nyugodt, nem fogod fel ő ki?!

- A te gengszter exed.

Csengetést hallottam, az ajtóhoz siettem, és egy lány rohant a haveromhoz. Mióta is van barátnője? Jó csajt szedett fel, mint ha Lysander lenne lányban. Na jó, ez furán hangzott magamban. Egy ideje a versek, zenék és az iskola foglalják el az idejét, nem is tudtam, hogy van ideje randizni.

Nem is kellett sokat várni, a mentők megérkeztek.

- Telefon, Castiel. Ne felejtsd el. – Mondja, mielőtt betennék az autóba.

- Agyrázkódást nem kaptál véletlenül? – Szólal meg a barátnője.

A következő szó jut eszembe: kaja. Éhen halok.

Belenézek Lysander hűtőjébe és készítek valami ehetőt. Jut eszembe a közös családi ebéd, semmi kedvem elmenni. Más terveim vannak.

Natasha szemszögéből:

Egy magas, gyönyörű díszekkel és színes égőkkel díszített karácsonyfa mellett álltam. A fehér hó szállingózik a levegőben és annyira boldog vagyok, hogy fehér karácsonyunk van. Arrébb egy ember gitározik, a társa meg énekel. Kellemes hangulatot varázsolnak, amitől még sokkal jobban érzem magam. Az arcomra fagyott a mosoly. A telefonomon megnézem az időt és jobban összehúzom magamon a kabátomat, mert fázom. Castiel késik.

A csizmámat bámulom, mint ha olyan érdekes lenne. Nem sokkal később két pár cipőt pillantok meg magam előtt. Felemelem a fejem és a Vöröske arcát látom meg.

- Szia. – Szólal meg.

Castiel szemszögéből:

Egészen eddig teljesen elvoltam ma. Nem unatkoztam, nem voltam magányos, de még ideges se, miután elvitték Lysandert. Az SMS-sel meg nem foglalkozok. Amikor észbe kaptam, hogy találkozóm van, azonnal elkezdtem ide sietni, és amikor Natashat megtaláltam, valahogy a magány előtört bennem. Az, hogy rájöttem, hogy mennyire szeretem, mint ha eddig nem tudtam volna. Szóval csak örültem neki.

- Szia. – Szólalok meg egy kis néma csend után.

- Szia - mosolyog.

Magamhoz rántom, és szorosan ölelem.

- Mi a baj? – Kérdezi halkan.

- Hiányoztál.

Kuncog.

Natasha szemszögéből:

Elkezdtünk sétálgatni, és nem messze találtunk egy nyugodt csendes helyet a parkban. Leültünk egy padra, és az ölembe vettem Castiel ajándékát.

- Ez az enyém?

Ahelyett, hogy válaszolhattam volna, elvette tőlem a kék és fehér színű hópehely mintás ajándéktáskát. Kiszedett belőle egy szürke sálat, amit neki vettem.

- Ez a legbénább ajándék, amit valaha kaptam. – Felnevet.

- Ez a legbénább köszönöm szöveg. – Kinyújtom rá a nyelvem.

Kiveszem a kezéből és a nyakára tekerem lazán. A sál egyik végére rávarrtam piros cérnával „Vöröske”, és ezt most észre is vette. Csak mosolygott rajta.

- Azt akarod, hogy megköszönjem, igaz? – Rám néz.

Bólintok.

Két tenyerével megfogja az arcom és közelebb húz magához. Az ajkait nézem, közben érzem, hogy elpirulok. Egyre és egyre közelebb húz a szájához, becsukom a szemem és várom, hogy megcsókoljon. Végül meghallom, hogy próbálja visszatartani a nevetést. Nem sikerül neki.

- M-most mi van?

- Aranyos vagy, amikor várod, hogy megcsókoljalak. – Leveszi rólam a kezét és nadrágzsebéből kivesz valamit. Egy gyűrűsdobozt. Csak nem…

- Meg akarod kérni a kezem? – Elakad a lélegzetem egy pillanatra.

- Szeretnéd, mi? – A hangja vidám.

- Én.. – Mit mondjak?

- Nem erről van szó.

Kinyitja a fehér dobozt. Két szép gyűrű van benne, a szívem meg hevesebben kezdett verni.

(Alsó kép: jobb oldal Natasha-é, a másik Castiel-é.)

Megmutatta, hogy belegravírozta "C♥N”-t.

- Add a kezed.

Felé nyújtom a bal kezem, ő meg felhúzza nekem az enyémet a gyűrűsujjamra. Azután megpuszilja.

- Szerelmem jeléül. – Felhúzza a sajátját, aztán a szemembe néz.

- Te ilyen is tudsz lenni?

Annyira, de tényleg annyira meglepődtem. Nem találtam a szavakat, csak meg akartam ölelni. De ő megelőzött. Azután szenvedélyesen csókolóztunk. Körülbelül 30 másodperc múlva elszakadtunk egymástól és csak úgy beszélgettünk. Végül szóba jött a családi ebéd, ahova nem jött el. Elmesélte, hogy mi volt ma vele, meg én is, hogy mik voltak a témák az étteremben.

Végül elindultunk hazafelé, mert fáztunk. Szorosan egymás mellett haladtunk, Castiel a derekamat ölelte át. Pár perc múlva megérkeztünk a házamhoz. Egymáshoz fordultunk és a Vöröske megcsókolt, miközben le nem vette rólam a kezét. A nyaka köré fontam a karjaimat, és viszonoztam a csókokat. Gyengéden beszívta az alsó ajkamat, majd elkezdett lefelé haladni a nyakamhoz. Nem sokkal később a szobámban kötöttünk ki, és azon kapom magam, hogy vetkőztet. Leszedte rólam a kabátom és a pulcsim, a cipőmet meg lerúgtam a lábamról. Neki álltam én is vetkőztetni őt.

Az eszemet elvesztettem a közelségétől és a szerelemtől. Csak őt akartam, semmi mást. Felgyulladt bennem egy vágy és ez égetett. Jó értelemben.

Ledöntött az ágyra, és lehúzta rólam a nadrágomat, azután kikapcsolta a melltartómat, ami a parkettán landolt. Fölém magasodott és újra csókokkal halmozott el, miközben a kezei erre-arra kalandoztak…

Megtörtént. Szeretkeztünk. Hihetetlen, hogy mennyire boldog vagyok.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Castiel a hajamat piszkálja. Amikor kinyitottam a szemem, az első dolog, amit megláttam, az az elbűvölő szürke szemei voltak. Kipislogtam az álmosságot, azután Castiel egy csókot nyomott az ajkaimra. Eközben meg ajtónyitást hallok.

- Good morning, Na…

Oda kapom a fejem és Benjamint látom meg a megdöbbent arcával. Az ajtóban áll és egy pillanatra lefagyott. De hamar észhez tér és kimegy. Hallom, hogy azt kiabálja: „Apa, leugrok a boltba terhességi tesztért. Kelleni fog huginak.”

ANYÁD! .. Apa itthon van? Basszus!

- Asszem, el kell most mennem. – Mondja sietősen Castiel.

Kipattan mellőlem, és elkezd öltözködni. A takaróm takarja a testrészeimet, most félek. A Vöröske boxerben és pólóban van, amikor apa benyit dühösen egy seprűvel.

- Te gazember! – és apa elkezdte kergetni Castielt.

- Apa! – Kiabálom utána, amikor kirohantak a szobámból.

Semmit se tudok most tenni. Legalább a nadrágját magával vitte, de a cipője, zoknia, kabátja és a sála mind itt maradt. Gyorsan összepakolom őket és eldugom a szekrényemben, mielőtt apa égetné el. A sajátomat is felkapom és bedobom a szennyes kosaramba. A fürdőszobába rohanok a telefonommal és írok SMS-t Castielnek. Remélem nála maradt.

„Jól vagy? Eldugtam a cuccaidat.”

Dobogó szívvel engedem le magamról a takarót és a mobil kijelzőjét bámulom. Aztán eszembe jut valami… nem védekeztünk. Nem bánom, hogy megtörtént, csak most egy kicsit elfogott a pánik. Végül lezuhanyoztam és továbbra is vártam a választ az SMS-re.

A tegnapi nap, számomra nagyon fontos volt és sokat jelentett.. jelent.