39. rész: Mi történt?

Natasha

Vajon mennyi idő telhetett el?

Vajon mit érezhet ő?

Vajon meddig bírom?

A hányinger fojtogat, a fáradtság kínoz. Alig vagyok magamnál.

Álmomban Castielt látom, hogy mennyire szenved és sír. Hogy keres, és nem talál, hiába kiabálok neki. A szívem annyira fáj, mint még soha. Eszembe jutottak olyan dolgok, amiket ma már bánok, hogy nem tettem meg, és ha nem álmodok, akkor ezen gondolkozom. Azon, hogy például sosem mentem el Amerikába, hogy meglátogassam a bátyám, vagy sose kóstoltam meg az epret, pedig az volt a mami kedvence.

A könnyeim már az arcomra fagyott és annyira fáj a két csuklóm a kötél miatt, hogy mozdítani nem merem. Igazából már rég elengedtek volna, ha megesküszöm, hogy szakítok Castiellel és többet nem állok vele szóba, de én erre nem vagyok képes. Nem akartam megtenni és nem is bánom. Most viszont annyira se lennék képes, hogy felálljak. Mennyi ideje is vagyok itt? Talán egy hete? Nem tudom.

Ajtónyitódást hallok és hideg szellő csapja meg az érzékeny arcomat. Megremegek, de nem emelem fel a fejem. Kettő okból: először is azért mert még mindig be van kötve a szemem, a másik ok, meg nagyon fáradt vagyok. Nincs elég erőm hozzá, úgy érzem, mindjárt újra elájulok.

Ám a következő pillanatban egy meleg kezet érzek magamon, a kötelek eltűnnek rólam, aztán a levegőben érzem magam.

(https://www.youtube.com/watch?v=8X7lfRKzef4&feature=youtu.be)