42. rész: Problémák

Egy váratlan csengetés zavart meg minket.

- Vársz valakit? - kérdezte Castiel.

Megráztam a fejem.

- Benjamin nem lehet, neki van kulcsa.

- Akkor ne nyiss ajtót.

Átöleltem és vigyorogtam.

- Oké - felnevettem.

Ujjaimat végighúztam érzékien a hátán és beleharaptam gyengéden Castiel alsó ajkába. A lábaimat a dereka köré kulcsoltam. Bőre érintése még izgatottabbá tett engem, azonban valaki megállás nélkül még mindig csengetett, így hát Castiel elhúzódott tőlem és mellém feküdt.

Szerettem volna így maradni és nem akartam egy picit se elszakadni a Vöröskétől. Bár nem minden alakulhat úgy, ahogy én – mi –szeretnénk.

- Úgy látszik, valami nagyon sürgős lehet – mosolygott.

Nem akartam, de már kezdett idegesíteni ez a hang.

- Megnézem, ki lehet - sóhajtottam fel.

A földről felszedtem a bugyimat és Castiel pólóját, amiket gyorsan magamra kaptam. A Vöröske pólója a combomig ért, szóval eltakarta az intim testrészeimet. Még mielőtt kimentem a szobából, Castielre pillantottam. Engem nézett és vigyorgott.

- Szexi vagy - felnevetett. – De nem gondolhatod komolyan, hogy így nyitsz ajtót.

Kinyújtottam rá a nyelvem és a szobám ajtajához siettem, amikor váratlanul Castiel hátulról átölelt. Az állát a vállamra tette és egy darabig így maradtunk, csendben, mozdulatlanul. Már azt hittem, hogy sose fog megszólalni, amikor mély hangjával suttogott a fülembe.

- Nem engedlek el addig, amíg legalább egy nadrágot fel nem veszel. Egy férfival is találkozhatsz odakint, sőt… egy perverz alak meg is leshet.

A szememet forgattam, de nem vitatkoztam. Végül is igaza van. De ő még mindig nem engedett el.

- Rendben van, Castiel. De elengednél?

- Nem.

- De így nem tudok felvenni semmit.

- Na jó – nevetett fel. Nyomott egy puszit az arcomra, azután elengedett. Felé fordultam, közben ő meg visszament az ágyba. Megláttam a formás fenekét… Teljesen pucéran állt mögöttem az előbb… Izé.. Nem tudom miért, de még csak most jövök zavarba. Castiel betakarózott a mellkasáig, azután megnyalta szexin és lassan az ajkait. Jajj, észrevette, hogy bámulom. Gyorsan elkaptam a tekintetem és megpillantottam a cicanacimat, ami a padlón hevert. Felvettem és kisiettem az ajtóhoz. Egy kicsit elpirultam, éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Lesiettem az emeletről és máris az ajtóhoz értem, ahol a túloldalon valaki engem várt, és még mindig nem hagyta abba a csengetést. Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az.

Vettem mély levegőt, aztán kinyitottam az ajtót. Viktorral találtam szemben magam, aki feszültnek és szomorúnak látszott. Először nem vette észre, hogy ajtót nyitottam, tovább nyomogatta a csengőt és lefelé nézett. Szemei szomorúan gondterheltnek tűntek, a haja kócos volt és kicsit nedves. Pedig nem esik kint az eső.

Arra nem számítottam, hogy pont ő várt itt, azt hittem Rosalia vagy Alexy, vagy esetleg Benjamin egyik haverja. Mivel fél perc múlva se vett észre, én szólaltam meg előbb.

- Viktor

Rögtön felkapta a fejét és rám nézett.

- Szia - mondta rekedt hangon.

- Mi a baj? - kezdtem köszönés helyett.

- Úgy érzem, rosszul leszek. Úgy érzem, hogy előtör belőlem a gonosz énem. Közeledben akarok lenni – tört ki belőle egy szaggatott sóhaj. Erősen lehunyta a szemét és láttam rajta, hogy erősen koncentrált, nehogy rosszat tegyen.

- Gyere be.

Aggódtam érte, mert azért közöttünk kialakult egy féle barátság. Csak attól félek, hogy meglátja Castiel és neki esik. Lehet, hogy megérdemelné Viktor, de szeretnék neki segíteni, mert ő is segített nekem a nehéz időkben.

Leültettem a konyhába egy asztalhoz és a felső szekrényes polcból elővettem egy poharat. Megtöltöttem hideg vízzel, aztán Viktor elé tettem.

- Idd meg. Mindjárt jövök.

Felsiettem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót és a szekrényemhez léptem. Eldugtam az egyik fiókba egy kis nyugtatót, mikor depressziós voltam. Benjamin el akarta tőlem venni, mert nem akarta, hogy ilyeneket szedjek, de szükségem volt rá. Hamar megtaláltam a kis műanyag dobozt, közben éreztem magamon Castiel kíváncsi tekintetét.

- Ki az? Beengedted?

- Ne akadj ki, de Viktor van itt.

- Micsoda? - A nyugodt arcát az idegesség váltotta fel. – Küld el! - állt fel. Látom, már felvette a szürke boxerét.

- Beszélek vele, aztán elmegy - oda lépek hozzá és egy csókot nyomok a szájára. - Sietek.

- Jövök veled - megtalálta a fekete farmernadrágját és fel is vette.

- Az nem lenne jó ötlet.

- Érdekel engem?

- Viktor beteg. Muszáj beszélnem vele négyszemközt - pici néma csend után folytattam. - Tudod, ő vígasztalt, amíg te távol tartottad magad tőlem- dühös lettem. Megfordultam és megcéloztam az ajtót, de ő elkapta a csuklóm. Szája szomorúan lekerekedett és ellágyult a szívem. Megenyhültem, pedig most nem akartam. Felsóhajtottam és a szememet forgattam.

- Rendben – adta meg magát és duzzogva leült az ágyra. – Ne haragudj. – Összefonta a karját a mellkasán. – Amúgy meg mi van abban – nézett a kezembe lévő kicsi üvegre.

- Nyugtató – feleltem.

Már fogtam a kilincset, amikor újra megszólalt.

- Be akarod nyugtatózni? Hmmm… Jó ötlet, mennyit adsz be neki? – Mivel nem válaszoltam, folytatta. – Szerintem nyomd le a torkán az összeset. Mennyi van abban?

Úgy gondoltam, jobb, ha nem válaszolok, inkább ott hagytam.

Viktor még mindig ugyan ott ült, ahol hagytam. Az ujjait babrálta és mélyeket sóhajtozott, a szemöldökét összevonta, a száját harapdálta.

- Itt vagyok.

Láttam, hogy megitta a vizet, amit adtam neki. Elvettem tőle és megtöltöttem megint ugyan azzal. Leültem mellé, megfogtam a kezét és oda adtam neki a poharat. Most már felém nézett, a szemei könnyes volt. Lecsavartam a műanyag üvegről a kupakját, és kiszedtem belőle egy darab tablettát. Ezt a másik kezébe adtam.

- Nyugtató… Ettől biztosan jobban leszel – feleltem.

Lenyelte. Közben visszacsavarta a kupakot.

- Köszönöm.

- Van kedved beszélni? – tettem fel a kérdést.

Megrázta a fejét. Leejtette a tekintetét rólam, le a kezeire, amik a combján voltak. Eltelhetett vagy pár perc, amikor megszólalt.

- Már kezdem érezni a hatását. Tényleg köszönöm.

- Semmiség… - mosolyogtam.

Nem tudom miért, de megéreztem, mint ha a Vöröske engem figyelne. Az ajtó felé néztem, de nem láttam senkit. Biztosan lejött megnézni, mit művelünk. Nem hiszem, hogy kibírná azt, hogy csak várakozzon és elviselje, hogy a barátnője azzal a férfival van egy légkörben, aki bántott. Nem foglalkoztam vele, úgy hogy újra Viktorra figyeltem. Még mindig némán üldögélt, a szemét lehunyta.

- Haza kéne menned – mondtam.

- Nem akarok – kinyitotta a szemét és rémületet pillantottam meg benne. – Hagy maradjak itt – kérlelt.

- Nem lehet…

Tényleg nem maradhatott itt. Az egyik oka az, hogy itt van Castiel, a másik pedig az, hogy Benjamin nem szívesen látja. Sőt… utálja, hisz tudja, mit művelt velem.

- Nem akarok egyedül lenni – mondta kétségbeesetten, miközben közelebb húzta magát hozzám a székével. A térdünk összeért.

- De tényleg nem maradhatsz…

Ekkor hirtelen felállt és engem is magával húzott. Remegő kezeivel szorosan átölelt és a fülembe kezdett suttogni.

- Kérlek, kérlek, kérlek…

Nem öleltem vissza, sőt, próbáltam a mellkasánál eltolni magamtól, de nem hagyta.

- Kérlek, hagy maradjak – még erősebben ölelt magához, hogy már kinyomta belőlem a levegőt.

Ekkor hirtelen csattanást hallottam, összeesett, lecsúszott a testemről a keze és elterült a földön. Előttem Castiel állt dühös arckifejezéssel, kezében egy serpenyővel. Hirtelen ledermedtem és nem tudtam mi van. Aztán felfogtam a következő pillanatban. Castiel leütötte Viktort azzal a serpenyővel!

- Castiel – újra lepillantottam az eszméletlen Viktorra, aztán vissza a Vöröskére. – Te hülye! Mér ütötted le?!

- Talán azért, mert ez a seggfej épp a nőmet ölelte.

- El akartam küldeni – felemeltem a hangomat. Ideges lettem.

- Vettem észre, mennyire volt hajlandó elhúzni.

- Arrgghh! Most mi lesz vele?

- Kidobjuk – vonta meg a vállát.

- Így nem hagyhatjuk az utcán, valaki kirabolhatja!

Erőltetetten felnevetett.

- Kit érdekel?

Leguggoltam Viktorhoz, és kivettem a farmerzsebéből a telóját. Nem néztem Castielre, tudom, hogy nem tetszett neki ez.

Megnéztem a híváslistáját, utoljára – nem is olyan régen – egy Toby nevű emberrel telefonált. Ezt a számot kezdtem el tárcsázni. Kicsöng…

- Hallóóóóhh Viktor, na mizu? – szólalt meg egy vidám mély hang.

- Szia, én nem Viktor vagyok.

- Egy női hang… Viktor máris elvesztette a szüzességét? Francba pedig azt hittem egy év múlva se fogja...– röhögött fel.

- Ööö… nem arról… - mint ha nem is hallotta volna, amit mondtam, folytatta.

- Hahaha! Most buktam egy ötezrest. Mi van vele?

Elmeséltem neki, hogy Viktor idejött és rosszul volt, meg hogy elájult. Azt kihagytam, hogy a pasim leütötte. Azt mondta, hogy érte jön, ezért megadtam a címemet.  Amikor letettem, visszatettem Viktor zsebébe a mobilját. Szerencse, hogy az első próbálkozásnál valaki hajlandó segíteni rajta.

Castielre pillantottam. Már letette a serpenyőt és az asztalnak dőlve engem figyelt. Feszültnek látszott, az is volt.

Fél óra múlva meg is érkezett egy fiú, aki el is vitte Viktort. Castiel nem volt hajlandó segíteni Tobynak, úgy hogy én nyitottam ki Toby kocsija ajtaját, ahova beültette. Pont, amikor elhajtott, Benjamin érkezett haza, aki boldogan tett le valamit a konyhapultra.

- Mit hoztál? – siettem mellé, Castiel mellettem volt.

Benjamin vigyorogva felém fordította a fejét, ám amikor meglátta a Vöröskét, dühös leegyenesítette az ajkát. Felé bökött a mutató ujjával és felvonta az egyik szemöldökét.

- Most csak képzelődöm, vagy tényleg itt van az exed? – kérdezte mérgesen.

- Ő nem ex, hanem a pasim, és igen, tényleg itt van.

- Natasha… - felsóhajtott és az ujjait kezdte roppantgatni. Gyilkos szemekkel pillantott a Vöröskére. Már majd nem megszólalt Castiel, amikor Benjamin megelőzte. – You are dead!

(- … - … - Halott vagy!)

- Hé! Benjamin… - mozdult, amikor elkaptam a karját. Belekaroltam. – Állítsd már le magad!

- Nem – rám nézett, lecsúszott a szeme a ruhámra. – Ez nem a te pólód.

- És?

- Vedd le!

- Hagyjál már!

Benjamin eltűnt, majd nem sokkal később az egyik pólómmal jelent meg. A kezembe adta.

- Vedd fel!

- De most… - nem tudtam kimondani, mert felrángatott a szobámba, ahol maga mögött becsukta az ajtót.

- Mit műveltetek? Mikor jött vissza? Megverhetem?

- Nem verheted meg…

Elmeséltem neki, de azt kihagytam, hogy lefeküdtünk. Közben átvettem a pólómat, Castielét meg az ágyamra tettem. A bátyám összefont karokkal figyelmesen hallgatott. A földről felvettem a hatalmas rózsacsokromat és Benjaminra néztem. Még mindig dühös volt.

- Kéne ennek egy váza.

Benjamin felsóhajtott.

A Vöröske az ajtó mögött várakozott, amikor kinyitottam, akkor láttam meg. Benjamin csak kiviharzott mellette. Castiel bejött, én meg oda adtam neki a pólóját, hogy felvegye.

Gyorsan kerestem egy vázát és találtam is egy átlátszót, amibe töltöttem egy kis hideg vizet, és bele erőltettem a rózsáknak a szárát. A virágot az ablakpárkányra tettem a gyertyák közé, de előtte eloltottam az égő illatos gyertyákat.

Castiel is már lenyugodott, úgy hogy együtt kézen fogva le sétáltunk a konyhába, hogy megvacsorázzunk.

Leültünk az asztalhoz, amin már ki voltak téve a tányérok. Benjamin spagettit tett a tányérokra, én meg segítettem neki megtölteni a poharakat itallal. Majd leültem Castiel mellé, előttünk Benjamin foglalt helyet. Eddig csak csendben voltunk, ám ahogy elkezdtünk enni, a bátyám megszólalt.

- Castiel... - nézett rá, amikor lenyelte a tésztát. - Hol voltál, míg Natasha te miattad szenvedett? Hah? Megcsaltad?

- Olyan férfinak hiszel, aki csalfa? Elszomorítasz – felelte Castiel.

Na, ezt még meg fogjuk beszélni, hogy még is hol volt. Én is kíváncsi vagyok, de én négyszemközt szeretnék vele beszélni. Majd holnap suli után.

- Sok mindennek el tudlak képzelni. Mit műveltetek fent, míg nem voltam itthon?

- Aludtam egy jót. Talán baj?

Benjamin nem jó kedvvel felröhögött.

- Aludtál? Asszed, ezt beveszem?

- Benjamin! - szóltam rá.

- Sok mindent beveszel a szádba, nem?

- Nem. Nem vagyok olyan, én csak szerelemből teszek olyanokat. Bár rólad ezt is el tudnám képzelni, ahogy egy másik férfi ágyában fekszel meztelenül, miközben a fé--- - szakított félbe. Ahh…

- Hagyd már abba! – mondtam.

- Perverz bátyád van – beszélt teli szájjal.

- Nem szokott ilyen lenni.. – Castielre pillantottam. Az szájára néztem, és hirtelen úgy éreztem, hogy legszívesebben megcsókolnám és a karjai közé bújnék. Ahw.. Annyira hiányzott. És valamit a bátyám észre is vett, ezért undor képet vágott.

- Fúúúj!

- Látod? Most is ilyenekről ábrándozik – röhögött fel Castiel, de nem volt őszinte a nevetése.

Viszont én se bírtam ki, hogy ne nevessek.

- Eléég! Egyetek – mondtam, és a villám köré csavartam egy kis tésztát.

- Szerintem jó lenne, ha befognád. Bastard! - utolsó szót motyogja.

(Bastard – gazember …)

- Nekem mindegy.

Hamar megvacsoráztunk, mert a két fiú nehezen bírta elviselni egymást. Castiel elment zuhanyozni, én meg felkapcsoltam a villanyt és leültem a szobámba az ágyikómra, hátradőltem és felsóhajtottam egyet. Ez a vacsora eléggé szívás volt... na, mindegy, túl vagyunk ezen is. Remélem, Benjamin megbékél ezzel.

Nagyban gondolkodtam és a fehér plafont bámultam, amikor valami gyors zene hangosodd fel. A hang irányába fordultam, ami a fejem fölött volt az ágyon. Castiel mobilja. A hasamra fordultam és a telefonért nyúltam. Egy ismeretlen szám. Gondolom nem lesz abból baj, ha felveszem.

- Haló? - szóltam bele.

- Castiel? - egy lány szólt bele kicsit félénken.

- A barátnője vagyok.

- Barátnő? - lepődöttségét hallani hangjában. - Izé... át tudsz adni neki egy üzenetet?

- Mit? Amúgy ki vagy?

Ki a fene ez a nő? Most elkapott a féltékenység.

- Sophie... a vonatállomáson vagyok és jó lenne, ha ide tudna jönni. Ezt elmondanád neki?

- Persze...

- Köszi... akkor... szia – letette.

- Várj! – kiabáltam idegességemben.

Francba! Letette.

A szívem gyorsabban kezdett verni, és elkapott egy félelem. Mi van ha... NEM!

Felállok és rohanok a Vöröskéhez, aki még mindig a fürdőszobában volt. Kinyitottam az ajtót és üvöltve berontottam.

- Mi a fenét csinálsz?! - dühösen lebiggyesztettem az ajkam.

- Koncerten éneklek... mégis minek tűnik, ha a fürdőben vagyok?

- Hülye! - Egy kis szünet után újra megszólaltam. - Egy lány téged vár a vonatállomáson! Ki az? - letettem a mosógépre a telóját, amit észre is vett.

- Milyen lány? - öltözködik.

- Mit tudom én! Valami Sophie.

Castielen látni, hogy teljesen lefagyott.

- Sophiet mondtál? - hangja kicsit remegett. Megfogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. - Biztos Sophie? - látni rajta, hogy nem-et akar hallani.

- Igen... De ki ő?

Gyorsan felvette a ruháit.

- Majd később mindent elmagyarázok - rohan kifele.

- Hé! Várj! - sietek utána, de ő már elrohant. Waaaaah!!!! Megölök ma valakit! Ki az a Sophie?!