43. rész: Stresszes nap

Már feljött a nap, már ébren voltam, amikor el kellett kezdenem öltözködni. Az éjjel alig bírtam aludni, az agyam egyfolytában csak azon járt, hogy ki az a Sophie. Meg még azon, hogy mi a fenéért tűnt el pár hónapra. Sok mindent képzeltem el, hogy talán ő.. hogy talán.. annyira nem akarok olyanra gondolni, hogy Castiel megcsalt, mert ő ilyenre nem lenne képes. Én úgy ismertem meg, hogy hűséges. Arra is gondoltam, hogy lehet az exe… Ahhsss…

Felkaptam magamra egy világoskék cső farmernadrágot egy szürke vállas pólóval, amin egy nagy rózsaszín szív van kivágva csíkokkal. A hajamat kontyba kötöttem, és felkentem magamra egy kis BB krémet, hogy ne a sápadt arcommal és a barna karikáimmal lássanak. Mielőtt elindultam otthonról, gyorsan bekaptam egy szendvicset, hogy ne éhezzek. A táskámba is eltettem kettőt.

Amikor kiléptem a házból, Alexy és Rosalia álldogáltak kint. Amint észrevettek, hatalmas mosoly terült szét az arcukon.

- Natashaaa! Hogy érzed magad? – tette fel a kérdést Rosalia elém lépve.

- Fáradt vagyok.. egész éjjel nem aludtam.

- Hmmm.. Castiellel mit műveltetek az éjjel?

- Semmit.. – bezártam az ajtót és indultam is el a suli felé, amikor hirtelen megálltam. „Castiellel mit műveltetek az éjjel?” Rosalia felé fordultam. – Honnan tudsz róla? – összefontam a karom és összeszűkült szemekkel figyeltem rá. Alexy elnézett más merre.

- Ööö… izéé.. – motyogott a barátnőm.

- Tudtátok?

- Meg tudjuk magyarázni… - nézett rám Rosalia megbánó tekintettel. – Nem mondhattuk el – nem szólaltam meg. – Most haragszol?

Megráztam a fejem.

- Csak fáradt vagyok és Castiel.. – gyorsan becsuktam a szám. Nem akartam róla beszélni, már elegem volt, hogy egy folytában csak ő van a fejemben. Tovább indultam a buszmegállóba. A két barátom mellém sietett és Alexy megszólalt.

- Nem békültetek ki? – kérdezte.

- De… De aztán elrohant egy csaj miatt.

- Egy csaj miatt? Kibelezem! – dühöngött Rosalia.

Rosalia olyan barát, aki bármit megtenne értem – én is őérte -, mert legjobb barátok vagyunk. Ha ő ideges, akkor én is. Ha én vagyok szomorú, akkor ő is. Legalább is úgy próbálunk tenni, mert megértjük egymást. Sok hülyeséget is túléltünk már mi együtt, vigyázunk egymásra. Nagyon ritkán van olyan, hogy összeveszünk, de ha meg is történik, akkor másnapra már nem is emlékszünk arra. Hihi.

- Aahhh... Annyira egy pöcsfejek a fiúk. Nem törődnek a lányok érzéseikkel, ezért nincs most barátom. Grr...

- Szóval pöcsfej vagyok? - dühösen kérdi Alexy.

- Nem, te nem. Te kivétel vagy. Vannak kivételek, de a legtöbb az, akik csak szexet akarnak - mondta, miközben Alexyre pillantott. - A fiúk rosszak!

- Most már rossz is vagyok - sértődött be, mint egy kiscsaj.

- Nem, te lányos vagy. Cuki vagy - mosolygott el Rosalia, mire közelebb lépett Alexyhez, ezzel meg is álltak és belecsípett a fiúnak a két arcába és gügyögő hangot adott ki, mint ha valami babához beszélne. Visszafojtottam a nevetést.

Ekkor Alexy elütötte Rosalia kezét.

- Nem vagyok cuki.

- Ez fájt - kiáltott fel. - A fiúk túl nagy erővel rendelkeznek. Mindegyik durva! - sietett előre duzzogva, engem utolérve.

- Ch, nők... Ezért szeretem a pasikat.

- Alexy, te nem vagy százas! - fordult hátra a fiúhoz és motyogott valamit.

Közben megérkeztünk a buszmegállóba és pont ekkor érkezett meg a busz. Megállt mellettünk és fel is szálltunk hátra. Rosalia leült egy kétszemélyes helyre belülre, Alexy meg mellé ült. Én álltam mellettük és lestem ki az ablakon. De nem sokkal később meghallottam Rosalia hangját.

- Menj már innen! Elfoglalod az összes helyet a nagy seggeddel!

Alexy felhorkantott és összefonta a karjait.

- Te foglalod el a hatalmas hájaddal!

Rosalia felsikoltott sértődötten, közben néhányan rájuk néztek, én meg magamban nevettem.

- De rossz vagy!

Úgy gondoltam, jobb, ha arrébb állok tőlük. Ez tényleg jó ötlet volt, mert a következő pillanatban Rosalia lelökte a székről Alexyt. Alexy gyorsan felállt és Rosalia felé mutatta a mutató ujját.

- Te vagy a rossz! – szólalt meg dühösen.

Aztán rám nézett és belém karolt, közben a busz megállt közel a sulihoz, de nekünk menni kellene még egy megállót – ezt gondoltam, amikor Alexy elkezdett húzni kifelé az ajtón, de mielőtt akár ki is léphettünk volna, felállt Rosalia elkapta a csuklómat.

- Ő nem megy sehova, ne vedd el a barátnőmet!

- Ő az én barátom is – kiabált Alexy.

És engem kezdtek el erre-arra húzogatni.  Alexy tűnt erősebbnek, de Rosalia se adta fel, nekem meg kiszakad a kezem. Kezd elegem lenni…

- Hagyjátok már abba! – szólaltam meg, de meg se hallották. Aztán Alexy kirántott minket a buszból, én karjaiba estem, Rosalia meg nekem.

Épp akkor értünk be a suliba, amikor pont becsengettek. Felrohantunk a második emeletre a termünkbe és leültünk. A tanár előttünk jött be, de úgy is csak pihi órával kezdünk, mert osztályfőnöki van. Leültem a helyemre, mire Rosalia és Alexy is le akart ülni mellém. Elkezdtek egymással visítozni, hogy ki legyen mellettem. Felsóhajtottam és lehajtottam a karjaimba a fejemet. Jesszus, valaki mentsen meg.

Végül Alexy a székemmel arrébb húzott, hogy beüljön mellém a székével, így immár ő van belül, Rosalia meg kiakadt. A tanárnő rájuk szólt, hogy üljenek már le, mire Rosalia a kitolt üres székre tette le a fenekét a jobboldalamon, és dühösen összefont karokkal nézett a tábla felé.

- Utállak! – motyogja. Ezt Alexynek szánja.

- Béküljetek már ki – suttogtam álmosan pislogva.

- Akkor kérjen bocsánatot - nézett rám Rosalia.

- Én? Te kezdted - szólalt meg Alexy.

Ismét felsóhajtottam. Felálltam és átültem egyel előre, Lysander mellé.

- Szia - köszöntem és lefektettem a padra a kezeimet.

- Szia - egy pillanatra rám nézett, majd vissza, hogy a jegyzetfüzetét bámulja.

A telefonja hirtelen felrezgett és a kijelzőre pillantott, mire elvigyorgott, mint a tejbe tök.

A tanár elkezdett valamit beszélni, hogy hova menjünk kirándulni majd jövő hónapban. Erre páran - Amber és Charlotte - beordították, hogy két vagy több naposra menjünk, mire a fiúk - kivétel Lysander és Nataniel - felkiáltottak egy hosszú igent.

Lysanderre néztem.

- Min mosolyogsz? - kérdeztem.

- Castiel segítségkérésén – mondta rám se nézve.

- Castiel? - felgyorsult a pulzusom. - Miben kért segítséget? - kérdeztem félve.

- Sophie megint letámadta - kuncogott. - Bár két év távollét után nem csodálom, hogy nem száll le róla – most már felém fordította a fejét.

Ahhh! Na, most lettem ideges.

- Ki az a Sophie? Kitalálom... - az ujjaimra pillantottam és összevontam a szemöldököm. - Az exe?

Lysander először csodálkozva nézett, majd elkezdett nevetni. A tanár rászólt, de nem tudta abbahagyni, ezért ki kellett mennie a teremből, hogy lenyugodjon.

Most mi ütött belé? Még mindig nem tudom ki ő. Magamban sikoltoztam, mert annyira ideges lettem ettől. Szünetben elkapom Lysander.

Az óra további részét átaludtam. Ahogy megszólalt a csengő, felkaptam a fejem és Lysander jött be a terembe. Leült mellém, bár még mindig kuncogott. Szerintem semmi vicceset nem mondtam, nem értem mi van vele. Hátranéztem, Rosalia és Alexy egymással beszélgettek, de nem is figyelek arra miről. - Úgy látszik kibékültek. - Inkább visszafordítottam a fejem Lysanderhez és újra megkérdeztem, hogy ki az a Sophie.

Rám nézett, de még mindig nem hagyta abba.

- Olyan vicces vagy.

- Miért? Mi olyan vicces rajtam?

- Ex... ez haláli...

- Ahhggr... - a tenyerembe fektettem a fejem lehunyt szemmel. - Mindegy, majd megkérdezem Castieltől.

- Nem ajánlom, hogy találkozz vele. Nem jó ötlet.

- Mi van? - újra a fiúra néztem. Még nagyobb düh fortyogott bennem, de visszafojtottam és felálltam. Szóltam Rosaliéknak, hogy vissza szeretnék ülni a helyemre, mire Alexy felállt és oda ment a testvéréhez, hogy boldogítsa.

Ekkor Lysander az asztalomra ült.

- Castiel még nem mesélt Sophieról?

- Nem - feleltem.

- Magatokra hagylak, pisilnem kell - szólalt meg Rosalia és a táskájából kivett egy zsepit, küldött egy "majd mesélj" pillantást nekem, utána kiment a teremből.

- Mesélek róla - leült Rosalya helyére. - Sophie egy nagyon-nagyon féltékeny lány. Sose szerette Castiel kapcsolatait, és mivel fontos neki Sophie véleménye, gyakran szakított velük. Tudod miért?

- Miért?

- Mert az ő vezeték neve is Maddox – vigyorgott. - Komolyan azt hitted, hogy Castiel összejönne a saját húgával?

- Hú-húga? - döbbenten pislogtam. Előre fordítottam a fejem.

Castiel sose mesélt arról, hogy lenne testvére. Az anyja se. Mi a fene?

- Most azon gondolkozol mért nem mondta el?

Bólintottam.

- Sophie mindig boldog volt és imádott hülyülni. De történt AZ az eset és elzárkózott mindenkitől, majd csak egy üzenetet hagyott, hogy a nagymamájához költözött. A szülei úgy döntöttek, hogy nem beszélnek róla, amíg el nem jön az idő és ezt Castiel tiszteletben tartotta.

- Mi történt vele?

- Bocsi, de ez tabu.

- Oké, értem. Köszi, hogy meséltél róla – mondtam megnyugodva.

Már nyugodtabban lélegeztem fel, de az még mindig nem tudtam meg, hogy miért tűnt el, hol volt és mit csinált, esetleg kivel volt a Vöröske. Viszont tudom, ki az a Sophie.

A többi órát már sokkal jobb kedvel ültem le, mint ahogy pár perce éreztem magam. Mikor Rosalia visszajött, elmesélte, hogy kibékültem Alexyvel. Észrevettem, nehéz lett volna nem kiszúrni. Úgy beszélgettek egymással, mint ha az életük függene rajta. Ezt úgy értem, hogy szenvedélyesen ejtették ki a szavakat, mint ha valami eltúlzott drámában szerepeltek volna.

Suli után – Alexy a testvérével ment el valahova - Rosaliat hazakísértem, közben elmeséltem neki azt, amit Lysander mondott nekem arról a lányról. Rosalia figyelmesen hallgatott, majd nem igazán tudott mit hozzáfűzni. Ő azt tanácsolta, hogy beszéljek Castiellel erről, meg hogy ne felejtsem pofán vágni helyette… Jól van – nevettem magamban egy jót ezen.

Mivel így is akartam tenni, otthon letettem a táskámat és átmentem Castiel házához. Csengettem, mire egy kicsivel alacsonyabb lány jelent meg előttem. Hosszú sötétlila hajában egy nagy kék masni van, nagy fekete szemeivel vizsgált engem. Fehér toppot, rövid világoskék szoknyát viselt térd fölöttiig érő kék fehér csíkos zoknival.

- Segíthetek? – felismertem a félénk hangját, amit a telefonban hallottam.

- Castielt keresem.

- Ki vagy?

Arra gondoltam, amit Lysander mondott: "Sophie egy nagyon-nagyon féltékeny lány. Sose szerette Castiel kapcsolatait, és mivel fontos neki Sophie véleménye, gyakran szakított velük."

- Egy barátja - válaszoltam. Végül is igaz, barátok is vagyunk.

Csúnyán nézett rám.

- Hazug! - bevágta az ajtót.

- Öö... - Hirtelen nem jutottam szóhoz.

Már majdnem újra csengettem, amikor Benjamin hangjára lettem figyelmes. Gyorsan odakaptam a fejem, intett felém, hogy menjek oda hozzá. Oda sétáltam, a bátyám mosolygott.

- Mi az? – kérdeztem.

- Jössz vásárolni?

- Nem sok kedvem van hozzá.

- Naaa – nyafogott. – A kedvemért. Egyedül unalmas – cuki szemekkel próbált nézni, és az ajkait csücsörítve lebiggyesztette.

- Na jó – mondtam, mire ő kiáltott egy „EZAZZ!!”-t.

Már indultunk is, amikor a telefonom elkezdett rezegni. Egy üzenetet kaptam Viktortól:

„Bocs a tegnapért. Tali?”

Visszaírtam neki.

„Sziaa. Most nem alkalmas. Tesómmal vagyok, majd máskor. Ok?”

Hamar kaptam is választ rá.

„Este buli? Rád fér egy kis szórakozás.;)”

Egyáltalán nincs kedvem bulizni ebben a pillanatban és nem érzem, hogy ez később megváltozna. Követtem Benjamint, aki vigyorogva rám pillantott, majd az elhaladó autókra. A buszmegállóban álldogáltunk, amikor visszaírtam Viktornak.

„Még meggondolom.^^”

Nem sokkal később kaptam még egy SMS-t tőle, de nem néztem meg. Nem volt hozzá kedvem, igazából azt se tudom miért jöttem el Benjaminnal vásárolni. Az Ázsia-centerben voltunk, és egy padon üldögéltem, míg ő az előttünk lévő cipős üzletben keresett.. cipőt. Lassan leragadt a szemem, nehezen tudtam nyitva tartani, hiába próbálkoztam. Nem akartam itt bealudni. Érzem, hogy előre dőlt a fejem picit, és el akart nyomni a tudatlanság, amely az álomországba repít. De gyorsan kinyitottam a szemem és felpillantottam. Benjamint kerestem meg a szememmel, most egy fekete cipőt próbál fel. Felsóhajtottam és ismét lassan becsukódott a szemem.

Majd egy ujjat éreztem meg az arcomon, majd eltűnt. Ismét valami megbökött és éreztem, eldőlök valamerre, de el is kapott valaki. Ekkor a szemeim rögtön felnyíltak és a bátyámat pillantottam meg magam mellett. Gyorsan felálltam és eszembe jutott, hogy Benjamin az előbb még cipőt próbált.

- Elaludtam? – kérdeztem, mire ő felkacagott. Szóval igen. – Meddig aludtam?

- Hát ööö… - a mobiljára pillantott, aztán vissza rám. – Csak egy órát.

- Mi? – majdnem hangosan kérdeztem, de visszafogtam magam. – Menjünk haza.

Benjamin is felállt és már indultunk is.

- Amúgy mit vettél?

- Majd otthon megmutatom – felelte mosolyogva.

Amikor hazaértünk már majdnem besötétedett. Felmentem a szobámba, hogy keressek valami ruhát, amit zuhanyzás után felvehetnék. Minél hamarabb le akartam feküdni, mert még mindig álmos voltam. Bár az az egy óra alvás kicsit segített, de másnapot akartam, hogy tudjak beszélni Castiellel. Most mérges vagyok rá, mert még egy SMS-t se írt. Lehet nekem kéne.

Aztán váratlanul kaptam egy üzenetet, már azt hittem, hogy a Vöröske írt, de csalódnom kellett. Nem ő volt, hanem Viktor. Nem foglalkoztam vele, inkább visszadugtam a nadrágzsebembe a telót. Belépve a szobámba egy alakot láttam az ágyamon ülni. Felkapcsoltam a villanyt.

- Te meg ki vagy és hogy jutottál be? - pislogtam, hogy hátha csak hallucinálok, de tényleg itt volt a szobámban egy idegen. Várj csak... Hisz ő az a lány, aki ma ajtót nyitott Castielnél, amikor csengettem. Ő Castiel huga?

- Az ablakok csodákra képesek - mosolyog közben.

- Nem mondod - egy kis csend után megszólaltam. - Te vagy Castiel huga?

- Nevem is van...

Hogy is hívták? Ööö... Mit is mondott Lysander?

Kínosan felnevettem, mert nem emlékeztem hirtelen a nevére. De szerencsére eszembe jutott kb. olyan majdnem fél perc múlva.

- Ööö... Sophie.

- A hangod alapján te meg A barátnő.

- Igen - mosolyogtam. - Miről szeretnél beszélgetni?

- Erről a barátnő dologról... nem nagyon tetszik - bájos arca van, de tekintetében valami... gonosz.

- Miért? Valami baj van velem?

- Igen

- És micsoda? - Nem mutattam magam gyengének. Összefontam a karom és becsuktam magam mögött az ajtót, aztán rádöntöttem a hátam. Sophie-t néztem enyhén mosolyogva, hogy jelezzem, nem félek tőle. Bár szerintem nem is rémisztő, inkább aranyos a külseje. Most is ugyan azt viselte, mint mikor ma utoljára láttam.

- Hogy a barátnője vagy. Gondolom, te se örülnél, ha egy vad idegen járna a testvéreddel. Meg érted a problémám nem? Ezért is jöttem ide - az egyik párnámat ölelte magához és piszkálta.

- Megértem. De hidd el, nem vagyok gonosz, se csalfa. Én hűséges vagyok - és ezt komolyan is mondtam.

- És bunkó - közölte.

- Miért vagyok bunkó?

- Már öt perce beszélünk és be se mutatkoztál. Főleg, hogy már beszéltünk telefonon is.

Felnevettem, mert igaza volt.

- Ó tényleg, ne haragudj. Natasha vagyok, Natasha Grey.

- Sophie Maddox - mutatkozott be. - Bár sok embert idegesít ez a név, szóval Alice-nek is becéznek… de kérlek, te ne hívj így.

- Szerintem a Sophie név nagyon szép. De rendben – újabb kínos csend lett, mire kinyögtem valamit. Kicsit feszült voltam, de ő is annak tűnt. - Oh, jut eszembe, nem vagy éhes? Van még pár szelet csoki torta, tegnap hozta a bátyám.

- Idegenektől nem fogadok el semmit és nem kajálni jöttem, szóval kezdem is... Mióta is jársz Castiellel?

- Ahogy gondolod. Egy ideje… több mint három hónapja.

Arra gondoltam, mikor elhagyott… hogy azokat a napokat nem kéne beleszámolni. Legyűrtem magamban a hirtelen keletkezett szomorúságot, és semleges arckifejezéssel néztem Sophie-ra.

- Castiel rekordot döntött, két-három hétnél sose volt több. Vagy egy éjszakánál – suttogta, de én simán hallottam. Bár inkább úgy tűnt, hogy csak magának mondja.

- Mert én vagyok számára az igazi - mosolyogtam őszintén, mert tudtam, hogy Castiel tényleg szeret engem.

- Ch - elfordította a fejét. - Nincs szüksége más lányra rajtam kívül - halkan beszélt. Egy pillanatra megremegett a hangja, de utána tovább folytatta normális hangnemben.

- Még valami kérdés?

- Első komoly pasid?

- Igen

- Szóval kis kapcsolatok is voltak? - látszik rajta az érdeklődés.

- Castiel az első pasim, előtte nem jártam senkivel. Persze volt olyan, hogy tetszett valaki, de az Castiel előtt volt.

- Hiszel a szavaiban?

- Igen, fontos nekem és bármit megtennék érte.

- A szavaid alapján naiv vagy. Minden szép szavát elhinni, amiket már más nőnek is mondott... Hogy mindig megvéd bármitől, hogy mindig ott lesz, ha szükség van rá... Reménykedhetsz, hogy ezek igazak, de nem - lefele nézett a padlóra, és mintha magának mondta volna.

- Teljesen biztos vagyok ebben. Bízok Castielben. Még te se változtathatod meg a véleményünket.

- Szerinted, ha mindketten bajban lennénk, kit mentene meg? - Az ablakhoz sétált, felállt rá. - Csak reménykedhetsz, hogy téged - ezt is halkan mondja.

- Az teljesen más...

- Nem - felém fordult, Sophie-ból csak úgy áradtak a könnyek - Bármennyire szeret, mindig a másikat választja – és lelépett.

- Ez nem igaz! - kiabáltam utána, de nem tudom, hogy meghallotta.

Bosszúsan ökölbe szorítottam a kezeimet. Visszafojtottam magamba a sírást, csak bambultam. A következő pillanatban a bátyám kopogott.

- Kivel beszéltél? – kérdezte.

- Senkivel – mondtam, mire kinyitottam az ajtót és a szemébe néztem. – Ma elmegyek bulizni.

El akartam menni mellette, mire elkapta a karom és visszarántott.

- Nem mehetsz sehova, holnap suli.

- Nem érdekel, akkor nem megyek holnap suliba.

Csak azért sem hagyta, hogy elmenjek, bezárt a szobámba. Nem úgy, hogy kulccsal… hanem szavakkal. Azt mondta, ha nem fejezem be, akkor nem fog elengedni sehova se. Én meg erre idegesen ordítottam, majd végül leültem az ágyamra és azt vettem észre, hogy sírok. A könnyek úgy folytak ki a szememből, hogy nem bírtam megállítani.

Castiel elvesztése után megváltoztam egy kicsit, én így érzem. Most is hogy viselkedek? Kiabálok, mert nem enged el a tesóm buliba? Ilyen még sose volt. Mindig csak akkor mentem el otthonról este, amikor másnap nem volt suli és figyeltem magamra. Most meg? Ahj…

A rózsára pillantottam az ablakpárkányomon. Castiel azért jött vissza hozzám, mert szeret és hiányoztam neki. De akkor miért nem kaptam tőle még egy üzenetet se? A tenyerembe fektettem a fejem és mélyeket lélegeztem. A Vöröskét képzeltem el, azokat a gyönyörű szemeit, a puha haját, a bőrét, az ajkát. Aztán eszembe jutott, hogy hátha Facebook-on írt, úgy hogy bekapcsoltam a gépet. Amikor felléptem az oldalra, volt három üzenetem. Reménykedve kattintottam rá, aztán ismét csalódtam. Rosalia, Alexy és még egy barátom írt, de nem Castiel. Mi van vele? Nekik nem volt kedvem visszaírni, táncolni akartam valami hangos zenére és alkoholt akartam inni, hogy mindent elfelejtsek. Legalább egy kis időre. Nem éreztem azt, hogy tényleg visszakaptam a Vöröskét.

Még is rákattintottam Rosalia üzenetére.

Rosalia:

Sziaaa, uncsizom.

Natashaaaa! Nem írsz… miért nem vagy fent fbn?

HAHÓÓÓÓÓ!

Gyere fel fbre!!!!44 Nem tudlak felhívni.

Natasha

Natasha

Natasha

Natasha

És még egy párszor leírta a nevemet.

Natasha:

Itt vagyok, mizu?

Rosalia:

VÉGRE! Semmi, tanulok. Veled?

Natasha:

Tanulsz?xdd Bulizni akarok

Rosalia:

Ja:3 Nélkülem nem mehetsz el, de engem most nem fognak elengedni.:(

Natasha:

Engem se, de szerintem megoldom. Viktorral elmegyek valahova, csak szólnom kell neki.

Rosalia:

VIKTORRAL?!! MEGVERLEK HALLOD! NEM BULIZOL VELE! Inkább mesélj, mi van Castiellel…

Natasha:

Castiellel? Most nevetnem kell… ja még sem.-.- Nem írt azóta.

Rosalia:

Te írtál neki?

Natasha:

Nem

Rosalia:

-_- … ÍRJÁ NEKI HÜLYE NŐ!

Natasha:

Hmmmmm… ok, pil.

Kivettem a zsebemből a telómat és megkerestem Castielt, aztán küldtem neki egy SMS-t.

"Sziaa, mit csinálsz? Mikor talizunk?:)"

Írtam Rosalianak, hogy küldtem egy SMS-t neki. Meg ott hisztiztem neki, hogy mikor ír már. Szegény Rosaliat kikészítem, de most annyira hisztis kedvemben vagyok. Kényelmetlenül éreztem magam és éhes voltam. „Szenvedés” közbe megnéztem Alexy üzenetét is.

Alexy:

Szia:) hallod...

Natasha:

Nem hallom. Létszi, hangosabbanxdd Viccet félretéve, mi van?:)

Elküldtem az üzenetet, utána lementem a konyhába és készítettem egy szendvicset, meg találtam a hűtőben egy literes üvegben kólát, de csak a feléig volt tele. Ezekkel felsiettem a szobámba és a tányért letettem magam elé az asztalra, a kólát pedig a lábamhoz.

Rosalia írt.

Rosalia:

Leigh ki akar velem békülni... Félek... ._.

Natasha:

Azjoooo, de.. mitől félsz??

Rosalia:

Tudod nem akartam felvenni azt a ruhát a randinkra, amit ő vett nekem és emiatt vesztünk össze..

Tudod, össze is tépte mérgében…….

Natasha:

Ja

Rosalia:

Na, azt írta, h bánja, h ennyire kiakadt. És h holnap suli után értem jön és elvisz valahova. És attól félek, hogy...

Natasha:

hooogy??? Mooond:D

Rosalia:

Hogy le akar feküdni velem. >///< DE MENSTRUÁLLOK

Natasha:

xDD

Rosalia:

Ne ikszdézz!!!:C

Natasha:

Ha azt akarja, akk csak mond meg neki az igazat.

Rosalia:

aaaaaa ok><

Közben meg is vacsoráztam és ittam egy kis kólát. Olyan fura íze volt... de nem zavart, finomnak tűnt.

Benyomtam a Youtube-t és kerestem valami zenét, közben megszomjaztam megint és kortyoltam egy kicsit a kólából. Olyan furaaaa.. aztán megláttam, hogy rá van ragasztva egy cetli. "Ne idd meg! Vodka van belekeverve!" Ööö... uuuupsz... Ezen nevetnem kellett. Nem tudom mi volt rajta vicces, de szakadtam. Írni akartam Rosalianak, de véletlenül Alexynek írtam. Most a fiú visszaírt.

Natasha:

Xddddddd te, annyiraszakadokxd

Alexy:

na, min?

Natasha:

semmiunxd minden... olyan vicces

Alexy:

?

Natasha:

gyu

Alexy:

????

Natasha:

senmu

Alexy:

mi van veled??xD

Natasha:

jót érzek

Alexy:

Azt meghiszemxD De holnap mesélek valamit*-*

Rosalia írt. Nevetve olvastam fel, már annyira nevettem, hogy könnyeztem és kezdett megfájdulni a torkom, mert úgy éreztem, hogy kiszáradok.

Rosalia:

írjááál!o3o

Natasha:

rézseg vaok xdddddd kajak!! Veletlen vot!

Nem vaygk biztos benne h a kanál liszt

Rosalia:

Írok a bátyádnak:D

Natasha:

Me???xddxd

Nem írt vissza. Én meg nem bírtam abba hagyni a nevetést, és ahogy benyomtam egy másik zenét, azon kezdtem nevetni. Aztán fel akartam állni, táncolni, de meghallottam, hogy Benjamin kinyitja az ajtót. Belépett és rám nézett.

Véletlenül felcsuklottam.

- Benjamin – sikoltom. – Találtam valamit, amit nem kellett volna… - motyogtam, nem tudom, hogy milyen hangosan mondtam. A bátyám a kezébe vette a kólás üveget, aztán újra rám pillantott. – Bátyó… - rám tört egy kis bánat, és lebiggyesztettem az ajkam.

- Direkt hagytam egy ce… - becsukta a száját, mert tudta, ezzel semmire se megy. – Máshova kell majd elrejtenem az alkoholt – mondta magának.

- Benjamin… annyira szomorú vagyok Castiel miatt – átöleltem magam és lefelé fordítottam a fejem.

- Mesélj – leült az ágyamra és magával húzott engem maga mellé.

- Nem ír egy kib*szott üzenetet sem, nem jön át. A testvérével foglalkozik, rólam meg elfelejtkezett. Beszélni akarok vele, hogy mi történt vele az elmúlt hónapokban, mikor… tudod. Annyira fáj a szívem, hogy nem bírom elviselni. Néha úgy érzem, hogy nem akarok élni, de aztán eszembe jutsz te és a barátaim. Meg a hülye Vöröske is, de, de… Na, élni akarok – csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, és zokogtam. Kicsit szédültem, ezért a bátyám vállára hajtottam a fejem. – A régi akaroooook enniii – visítottam.

- Lenni – javított ki, mire én felröhögtem. – Felejtsd el őt.

- Tudom, hogy nem kedveled, de én szerelmes vagyoook.

Majd megitatott hideg vízzel a bátyám, de utána nem is emlékszem mit csináltam, csak arra ”tértem vissza” a valóságban, hogy a fürdőszobában vagyok és pislogok a tükörben. Meztelen vagyok, és a kádba folyik a víz. Lassan meg fog telni… Aztán a tükörben megláttam a Vöröske telefonját. Megfordultam és egyszerűen annyira megkönnyebbültem, mint ha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Akkor talán azért nem írt Facebookon, vagy azért nem jött át hozzám, mert a húga lefoglalta. Örömömben hangosan felnevettem, és kicsordult pár könnycseppem. Egész végig itt volt a mobilja.

Felsóhajtottam, aztán elzártam a csapot és beleültem a langyos vízbe. A Vöröske mobilján megnéztem a képeit, és nagyon meglepődtem. Ezek a képek akkor készültek, amikor ő nem volt itt… Lysander fotózta? A képeken én szerepeltem. De volt régebbi is, amin még vörös volt a hajam. Castielről is találtam néhány képet magáról, de olyan sok képe nem volt. Csak 32 darab, de nem néztem tovább. Az arcomhoz nyomtam a mobilját és motyogtam valamit, hogy mennyire hiányzott. Ööö… Biztosan az alkohol hatása.

Majd rajzoltam a gépen, - eléggé jól tudok rajzolni, csak is akkor, amikor van kedvem alkotni valami képet. Hát most sikerült. – Utána megkerestem Benjamint, és visítoztam neki, hogy kólát akarok inni, és csoda, volt a hűtőben, amibe nem volt semmilyen alkohol belekeverve. Töltöttem magamnak egy pohárral, aztán felsiettem a szobámba egy szívószállal.

Aztán a Castiel képet „megitattam”… Aha… megitattam… Le is fotóztam, de asszem ez nem az én mobilom. Nevettem, majd később arra térek magamhoz, hogy az ágyamban vagyok betakarva és csiripelnek a madarak. A fejembe egy hatalmas fájdalom nyilallt és a szám szélén egy papír ragadt oda. Felültem, és vártam egy kicsit, amíg a szédülés megszűnik, azután leszedtem magamról a gyűrött papírt. Kétszer olvastam el, mert elsőre nem fogtam fel. Aztán felsikítottam és a bátyám nevét kiáltottam türelmetlenül mérgesen. MEGÖLÖM!