44. rész: Mi ez a sok probléma?

Castiel

A nap még alig jött fel, de én már ébren vagyok. Nem tudok aludni, mert ma nehéz napom lesz. Sok mindent el szeretnék intézni, de attól félek, hogy nem úszom meg épp bőrrel. Egyszerűen nem tudom megérteni Moemit, az exemet. De nem is akarom, csak azt szeretném, ha végre eltűnne az életűnkből. Bár sose ismertem volna meg…

Most az ágyamon fekszem, és a plafont nézem, miközben Natasha-ra gondolok. Arra a lányra, akibe beleszerettem. Ő más, mint a többi. Van benne valami, ami engem érdekel, amitől más szemmel nézek rá, mint a többi lányra. Hihetetlen, hogy találtam egy ilyen nőt és megváltoztatott. Más lettem és én képes voltam elhagyni, csak azért, hogy megvédhessem. Meg akartam védeni… megfenyegettek. „Vagy az enyém leszel, vagy senkié! Szakíts azzal a csajjal és hagyd el, vagy különben megölöm. Megölöm, mert nem tudom elviselni, hogy te mással legyél. Vagy én, vagy senki! Castiel… Jól dönts!” – mondta Moemi a szemembe. Rosszul döntöttem, és hagytam, hogy egy nő irányítson. De ez nem fog még egyszer megtörténni, azt garantálom. És nem lennék képes újra ezt megtenni vele, még hozzá alig bírtam távol tartani magam tőle. Sokat szenvedett miattam, de én nekem sem volt jó kedvem ebben a pár hónapban. Mindent meg fogok érte tenni, hogy kihúzzam magunkat ebből a helyzetből.

Annak nagyon örülök, sőt… boldog vagyok, hogy a húgom, Sophie hazatért. Annyira hiányzott és még mindig a szívemet marja a bűntudat, amit tettem vele. Nagyot csalódhatott bennem, de hála Natashanak, megváltoztam. Ha ő nincs, talán még mindig olyan lennék, aki kihasználja a lányokat, de Natasha iránt sose éreztem úgy. Sophie… remélem, egyszer megbocsátasz a lelked mélyén.

Beszívom mélyen a levegőt, aztán felültem és az ablak felé fordítottam a fejem.

Natasha-nal hagytam a telómat, ezért nem írtam neki. A húgom minden percben rajtam lógott, és amikor meg elengedett, akkor meg más dolgom volt. És a nap végére annyira fáradt lettem, hogy zuhanyzás nélkül csak bedőltem az ágyamba és elnyomott az álom. Igen, egy kicsit tudtam aludni, de amikor hajnalban felkeltem, már nem éreztem magam fáradtnak. Az agyam egyfolytában azon kattogott, hogy mi lesz ma. Az első dolgom, ahogy rendbe hoztam magam, beszélek Natashaval. Mindent elmondok neki, miért mit tettem. Tudnia kell az igazságot. Utána találkoznom kell az exemmel. Engem nem fog irányítani. Ideje erősnek mutatnom magam előtte, mert úgy érzem, ahogy eddig viselkedtem, az nem én voltam. Ma mindent rendbe hozok. És ha sikerrel járok, boldog leszek.

Leültem a forgószékbe és csak bambultam. Gondoltam arra, hogy írhatnék Facebook-on Natahanak, de meggondoltam magam. Mert mi van, ha nem olvassa el, mielőtt találkoznánk… nem akarom megrémíteni vagy ilyesmi. Inkább elindultam lezuhanyozni.

Folyattam magamra a meleg vizet és egy pillanatra se tudtam megállítani a gondolataimat. Ökölbe szorítottam a kezem és felsóhajtottam. A csajomra gondoltam, hogy megnyugodjak. Ideges voltam és szívesen szétvertem volna valamit, de nem tettem. Vagy fél óráig csak folyattam feleslegesen a vizet, a homlokomat a csempének döntöttem és lecsukott szemmel álldogáltam. De aztán egy női hangtól és dörömböléstől összerezzentem, az ajtó felé fordítottam a fejem.

- Castiel, ne légy köcsög! - kiabálja be a húgom.

- Most mit tettem?

Aztán benyitott, mosolyra húzta a száját.

- Nem illik egy lány elől elfoglalni a fürdőt – beljebb lép, és végig néz rajtam. - Rég fürödtünk együtt - elkezdett vetkőzni, mire én felordítottam, és kezeim közé rejtettem a férfiasságomat.

- Akkor még gyerekek voltunk! Húzzál már ki! – kiabáltam, de ő csak inkább felkacagott.

- Mintha nem láttalak volna meztelenül. Nem illik egy nő előtt fogdosnod magad...

- Nem illik bejönnöd, amikor tudod, hogy valaki zuhanyozik - mutattam az ajtóra, aztán újra megszólaltam. - Menj ki.

Kinyújtotta rám a nyelvét, majd kiment. Én meg elzártam a csapot, aztán némán felsóhajtottam. Derekam köré tekertem egy törölközőt, majd kinyitottam az ajtót, hogy Sophie bejöhessen. De ő nem volt itt, viszont én valami finom illatot éreztem. Felkorgott a gyomrom, ezért siettem a szobámba és gyorsan magamra kaptam egy fekete csőnadrágot és egy piros rövidujjas pólót. Az után lementem a konyhába és Sophiet találtam ott a gáztűzhely előtt egy serpenyővel.

- Mit csinálsz? - kérdeztem mellette megállva. - Hmm.. Finomnak látszik - mosolyogtam.

- Sajtos rántottát. Kérsz?

- Aha. Éhen halok - leültem az asztalhoz, mire ő a nyakamnál átkarolt.

- Kérek érte egy puszit.

- Nem vagy ehhez már túl nagy? - felvonom a szemöldököm, de végül arcára nyomok egy puszit.

- Szeretlek bátyó - megpuszilt. - Amúgy - suttogott a fülembe. - Nem kellett a fürdőbe mennem, csak meg akartalak lepni... - két tálba szedi a rántottát.

Kifújom a levegőt.

- Valahogy éreztem - felröhögök.

Elém tette a tálat és egy csésze teát.

- Natasha kettő - tettem hozzá motyogva.

Elkezdtem felfalni a reggelimet. Éreztem magamon a tekintetét, ezért oldalra fordítottam a fejem, hogy megpillantsam az arcát. Csúnyán nézett rám, a haja égnek állt és a szemébe féltékenységet fedeztem fel.

- Mi a baj? – tettem fel a kérdést, bár úgy is tudtam a választ.

 - Semmi - felelte, aztán beleült az ölembe és úgy evett.

- Sophie... rossz helyen ülsz – néztem őt, de a lila haja eltakarta az arcát.

Sophie mindig beleült az ölembe, amikor féltékeny volt. Most is ezt tette, de így kényelmetlen volt reggelizni.

- Szerintem nem...

- Biztos? - vigyorgok. Ő bólintott, mire én elkezdtem csikizni. Erre ő leesett, de engem meg magára húzott. Tehát felborultunk és én négykézláb támaszkodtam felette.

- Sophie – kezdtem, de ő félbeszakított.

- NE! – kiabált. Szemei kikerekedett, a homlokát ráncolta, és egy könnycsepp kicsúszott a szeméből. Közben a száját lekerekítette, aztán lelökött magáról és kifutott a konyhából.

- Sophie! - utána rohantam, az ajtajánál megálltam. - Kinyitnád az ajtót?

Nem válaszolt. Biztosan eszébe jutott neki az a nap…

- Ha kijössz, akkor a bátyádtól kapsz egy hatalmas ölelést.

Még mindig nem válaszolt.

- Akkor megeszem a reggelimet egyedül - megfordultam és indultam is a konyhába.

Ajtó nyílását hallottam meg magam mögött, Sophie kikukucskált könnyes szemekkel, de ahogy megpillantottam, ő becsukta az ajtót. Megnéztem mennyi az idő. Lassan indulnom kell, úgy hogy lesiettem a konyhába és folytattam a reggelim elfogyasztását. Pár perccel később a szemem sarkából észrevettem a húgomat, aki ide jött hozzám és az ölembe ült megint. Szorosan átölelt és a fejét a mellkasomra fektette. Mivel már befaltam a reggelimet, és jól laktam, így maradt még egy kis időm, hogy a húgommal foglalkozzak.

- Jól vagy? - kérdeztem és átöleltem.

- Igen csak... a helyzet emlékeztetett a... tudod… - hangja vékony volt és lehetett hallani, hogy visszafolytja a sírást. Szipogott egyet és felsóhajtott.

- Tudom. Sajnálom.

- Soha ne hagyj el – kérte.

- Nem foglak - belepusziltam a hajába.

- Ma is itt maradsz? - figyelte a tekintetemet.

Megráztam a fejem. Akármennyire is szeretnék itthon maradni, ma nem lehet.

- He? Mi az, hogy nem? - csalódottságát hallottam hangjában.

- Dolgom van ma.

- K*csög - csak úgy közölte, mire a fejét a mellkasomba vágta. Aucs?

- Nem vagyok az. El kell intéznem valami fontosat.

- Veled megyek.

- Nem jöhetsz.

- Miért is? – újra felpillantott rám.

- Mert veszélyes - mondtam, de már is megbántam. Jobb lett volna, ha semmit sem tud erről. Bár ahogy látom, nem hisz nekem.

- Castiel Castiel Castiel... szerinted az is veszélyes, ha többször szállok fel a vidámparkban ugyan arra a hullámvasútra... nem kéne ennyire eltúloznod a dolgokat.

Felnevetek.

- Szóóóval... itt maradsz velem? - boci szemeket vetett be ellenem.

Régen a szomorú boci szemeinek alig tudtam ellenállni, mindig rá vett olyanra, amit én nem igazán akartam, ő meg igen. Kicsit el lett kényesztettve, eleinte direkt hagytam magam, mert a szüleink alig tudtak foglalkozni velünk a meló miatt, de minél idősebb lett, annál nehezebb nem-et mondani neki, főleg az után, hogy cserbenhagytam.

- Nem - hangom határozott volt.

- Idióta - felment a szobájába megsértődve.

Felsóhajtottam. Megálltam a szobája előtt és bekopogtam. Persze hogy haragszik, hisz két éve nem is láttuk egymást, nem beszélgettünk.

- Tudod, szeretlek téged. Bármi is fog ma történni velem, akkor is így érzek. Nem mindig lehetek veled, mert vannak magánügyeim is, remélem ezt megérted. Lysander átjön ma hozzád, én nekem fogalmam sincs, mikor jövök.

- Azért használod Lysandert, hogy lerázz? - ajtón át beszélt. - Nem vagyok hülye, észrevettem.

- Nem...

- Mikor jön?

- Délre már itt lesz.

Válaszoltam, mire kinyitotta az ajtót és elém állt.

- A barátnődhöz mész? - csúnyán pillant rám.

- Ja. Beszélnem kell vele.

Erre leguggolt és a lábamba csimpaszkodott.

- Sophie! - hajamba túrtam. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de ő megelőzött.

- Már megint fontosabb a barátnőd? – mondta. Újra nyitottam a számat, de megint közbevágott. - Várj... Ne válaszolj. Hagyjuk a fenébe - elengedett és visszament a szobájába.

- Mindketten ugyan olyan fontosak vagytok. De tettem valamit, amit bánok, és ezt kell megbeszélnem vele, utána találkoznom kell más valakivel. Ha ma minden jól alakul, akkor bármennyi időt szívesen eltöltök veled.

- MINDIG EZT MONDOD - kiabált ki.

- Sajnálom... - megfordultam és elindultam a szobámba a dzsekimért.

Már nem jött oda hozzám, nekem meg mennem kellett, úgy hogy még odaléptem a szobájához, és elköszöntem. Semmi választ nem kaptam, de majd megbékél.

Becsöngettem Natashahoz, de nem ő nyitott ajtót, hanem a bátyja. Mérges szemekkel nézett, a karjait összefonta és összehúzta a szemöldökét.

- Akarsz itt valamit, Maddox? – tette fel a kérdést lenézően.

- Natasha-val kell beszélnem, engedj be.

Elforgatta a szemeit és a száját oldalra húzta, majd vissza egyenesbe.

- Ch… Komolyan azt hiszed, hogy beengedlek?

- Ez nem kérés volt… - szakított félbe.

- Ez itt az én házam, és ide be nem teszed a lábad – már csukta volna be az ajtót, de a lábammal kitámasztottam.

- Beszélnem kell Natasha-val – ismételtem meg, de mint ha fel se fogta volna mit mondtam. Kijjebb nyitotta az ajtót és az ajtófélfának dőlt.

- Te tisztában vagy azzal, hogy mennyiszer bántottad a húgomat? Megbíztam benned, hittem neked, hogy meg fogod védeni és sose fogod megbántani, de többszörösen is csalódtam benned. És most megkérlek, távozz. Natasha alszik, hála neked, ismét lerészegedett, úgy hogy egy ideig nem is fog felébredni.

A bűntudat ismét szíven csapott, amely akkorát dobbant, hogy azt hittem kiszakad a helyéről. A szemöldökömet összehúztam és ökölbe szorítottam a kezemet, és Benjamin meg bevágta az ajtót. Pár pillanatig csak mozdulatlanul álltam és bambultam előre, majd egy hangos dudálás kiszakított az emlékeimből. Megpördültem és egy fekete BMW márkájú autóból egy fekete öltönyös csávó intett felém. Elindultam a kocsihoz, vettem egy mély levegőt, aztán beszálltam.

Hát ez is eljött. Azt hiszem felkészültem mindenre, hogy találkozzak vele. Még annak az esélye is megvan, hogy szétvernek. De legyen, ha ez az ára, hogy békén hagyjon minket.

Egy elhagyatott gyárhoz vittek az emberei.. Egy szót se szóltak, én se hozzájuk, csak csendesen vezettek. Összesen hárman voltunk a kocsiban, én elől az anyósülésen ültem. Amikor megérkeztünk, kiszálltam és körbe néztem. A gyár körül egy nagyerdő volt, mögöttem meg csak betonos út. Kicsit arrébb meg kertes házak sorakoztak föl boltokkal.

Felsóhajtottam, azután a fekete öltönyös emberekkel megindultam befelé az épületbe.

Moemi tényleg nagyon megváltozott belsőleg, de kívülről még mindig ugyan olyan volt. Fekete mintás harisnyát hordott fekete pánt nélküli koktélruhával. A szőke egyenes haja ki volt engedve, amit a kezével hátrasimított, hogy megigazítsa a haját. Egy vörös színű fotelben üldögélt, miközben a drága mobilját bámulta. Mellette volt egy átlátszó asztal, amin egy fehér váza volt piros tulipánnal. Belülről a gyár inkább hasonlított egy palota belsejére, mint igazából egy gyárra. Minden modern és drága volt, és szerintem egyáltalán nem volt barátságos a hely.

Amint Moemi észrevett, gonosz mosolyra húzta a száját, majd felállt. Végig nézett rajtam, én meg zsebre dugtam a kezem. Pár másodperc múlva megszólalt, miközben összefonta a karját. Én pár méterre álltam tőle. Emberei csak mögöttem voltak, máshol nem láttam. Biztosan itt vannak… persze, hogy itt vannak, csak megbújva várnak a parancsra, hogy előjöhessen, aztán porrá verjenek.

- Tudok valamit, amit nem kellene – kezdte. Felsóhajtott, majd folytatat. – Azt hittem megbeszéltük, de te mit teszel? Nem tartod be – félbe szakítottam. Nem bírtam hallgatni. De ő csak mondta és mondta, körülbelül húsz perc telhetett el, amíg csak azt magyarázta, hogy én mennyire egy szemét dög vagyok, és hogy meg fogom kapni a büntetésemet és csináljam azt, amit ő akar. Felsorolta, hogy milyen büntetésre számítsak, meg hogy holnap menjek ki külföldre, ő fizet mindent, és majd jön utánam. – Még megbocsátok, ha azt teszed, amit mondok.

- Nem érdekel – egy lépést közelítettem felé. – Nem irányíthatsz engem. Semmi közöd hozzám, még csak nem is szeretsz – még egy lépést megtettem felé.

- Állj meg ott, ahol vagy – parancsolta. Megálltam, de egyáltalán nem ijedtem meg tőle. – De szeretlek, és nem engedem, hogy más nővel legyél. A barátnődnek annyi! Megölöm, mert nem tartottad be a megállapodásunkat! – kiabálta idegesen.

Mérges lettem. „A barátnődnek annyi! Megölöm…”. Ökölbe szorítottam a kezem, azután tovább sétáltam felé.

- Ha szeretsz… mond, akkor miért bántasz? Ha szerelmes vagy belém, akkor miért okozol nekem szenvedést? – Nem szólalt, ezért folytattam. – Te csak birtokolni akarsz. Nem érdekel téged, hogy a másik mit érez. Csak saját magaddal foglalkozol, önző vagy.

Dühösen összehúzta a szemöldökét, és sértődötten pillantott rám. Látszott rajta, hogy igazam van. Az arca mindent elárult, nem tudja titkolni.

- Hogy mondhatsz ilyet… - suttogta, de én még is meghallottam. Felém mutatott a mutató ujjával. – Vond vissza, amit mondtál! – üvöltötte haraggal teli hangon.

- Soha – feleltem.

Megismételte, mire én ugyan azt válaszoltam. Szaggatottan felsóhajtott, az után az egyik emberének szólt, hogy jöjjön elő, kapjanak el és verjenek szét. Látszott rajta, hogy a harag teljesen ellepi a tudatát. Készültem védekezni, amikor hátulról a két férfi elkapott, lefogott, mire egy harmadik előjött egy oszlop mögül, és felém tartott. Kirántottam a jobb oldalamon lévő ember kezéből a karomat, aki utánam nyúlt, de én előbb a baloldalon lévő pasast ököllel pofánb*sztam, amitől ő egy hangos kiáltással elengedett és padlóra esett. A másik újra elkapott, de én meg gyomorszájon rúgtam, ő is elterült a földön. A szemem sarkából láttam, hogy előjön még pár ember. A harmadik, aki felém tartott, elővett egy pisztolyt, amit felém mutatott. Nem fog lelőni – gondoltam. De a két férfi, aki mellettem van, hamar felállt és ismét elkapott, akik a földre rántottak és belém rúgtam párszor, amitől felnyögtem fájdalmasan. Azután amikor végeztek, talán olyan fél perc múlva, megragadtak a könyökömnél és felhúztak a térdemre, én meg fájdalmasan vettem egy levegőt. Aztán valaki az arcomat találta el az öklével, a fejemet az ütéstől oldalra billent, és fémes ízt éreztem meg a számban. Még egy ütést kaptam a másik oldalamra.

Ez így nem volt igazságos…

Moemi háttal állt nekem és magát ölelte. Nem láttam az arcát, fogalmam sincs, mit gondolhat most, de abban biztos voltam, hogy feldühítettem. Csak értse meg, mit tesz…

- Megveretsz az embereiddel… – szólaltam meg rekedt hangon, mire ismét felnyögtem egy ütéstől, de utána folytattam. – Ebben is látszik, hogy… - még egy ütés, most a gyomromba. Visszafojtottam a sikolyomat. - Nem szeretsz valójában – fejeztem be, aztán lehunytam a szemem.

Majd nem kaptam még egy ütést, amikor Moemi hangjára lett figyelmes mindenki.

- ELÉG! – kiáltotta.

Megpördült és felém pillantott. Az embereit elküldte előlem. Én négykézláb lehajtott fejjel kapkodtam a levegőt, vártam, hogy megszólaljon. Az arcomtól lefelé a derekamig mindenem fáj, lehunytam a szemem.

- Menjetek onnan – parancsolt az emberei, akik el is tűntek azonnal. Moemi a földet pásztázta, majd rám pillantott.

- Mikor lettél ilyen gonosz? – nyögtem ki fájdalmasan.

- Mit tudsz te? – csattant fel.

- Sok mindent nem, de tudod, hogy nem vagyok rá kíváncsi.

Moemi ökölbe szorított kézzel, és összeráncolt könnyes szemekkel lépett felém pár lépést, de megállt.

- Pont hogy annyit tudsz rólam, hogy felnyomj a rendőrségnél. Ha nem szeretlek, akkor meg kell, hogy öljelek. Nem kockázhatok.

Ez a nő illegális dolgokat szokott csinálni, meg ilyesmi, persze hogy fél, hogy elárulok mindent a rendőröknek, főleg azok után, amit velem és a csajommal tett.

- Tudod, hogy nem tenném.

- Nem tudom.

- Dehogynem. Nem emlékszel, régen hogy viselkedtünk egymással, amikor még jóban voltunk? Mindig játékosan voltunk egymással, jó haverok voltunk. Megismertél engem, nem mindenben változtam meg.

Egy kis néma csend után újra megszólalt.

- Miért? – tette fel a kérdést, de nem igazán tudtam, mire érti. Mivel nem szólaltam meg, folytatta. – Azt hiszem, igazad van – mondta, én meg kinyitottam a szemem és ránéztem. – Tényleg csak birtokolni akarlak. Azt hittem, hogy ez szerelem, de rájöttem, hogy nem. A szavaid… amit mondtál… - könnyek folytak végig az arcán, de letörölte, azután újra rám pillantott és erősnek mutatta magát. – Castiel Maddox! – felsóhajtott szaggatottan. Hangja szigorú volt. – Elengedlek. Légy boldog a csajoddal, de aztán soha többért ne lássalak.

Tényleg elenged. Számítottam erre, de így átélni még jobb, és végre félelem nélkül együtt lehetek Natashaval.

- De már nem tudom visszavonni azt, hogy a nődet megöljék. Elküldtem oda az egyik emberemet, és ha nem igyekszel, akkor kinyírja. És gyorsan húzz a szemem elől, mielőtt meggondolom magam.

Feltápászkodtam és az egyik tenyeremet a mellkasomra tettem a fájdalom miatt. Kikerekedett a szemem, és hatalmas düh tört ki belőlem.

- Hogy micsoda?!

- Carlos, a sofőröm elvisz téged…

Moemi

Borzalmas vagyok. Rossz családban nőttem fel, rossz helyen és rossz emberekkel, ezáltal én is olyan lettem, mint azok az emberek, amelyek amolyan maffiások.  Én sokáig próbáltam ellenállni, de az apám győzött. Ő mindig arra tanított, hogy ami kell nekem, azt vegyem el, ha kell, erővel. Törődjek a saját dolgaimmal, az érzéseimmel, mert végül úgy is egyedül maradok. Ebben igaza volt, mert amint beleszerettem egy fiúba, azok elhagytak, megcsaltak, bántottak. A világ kegyetlen és romlott, a valósűgban csak az maradhat életben, aki erős, és én felül akarok kerekedni mindenkin, azt akarom, hogy féljenek tőlem. Castielt magamnak akartam, és tényleg csak birtokolni akartam, de a szavai észhez térítettek. A tényleg szeretném, akkor nem lennék képes bántani, de még is megtettem. Csupán csak féltékeny voltam, hogy Castiel szeret úgy egy lányt, hogy akár az életét is feláldozná, csak azért, hogy megvédje. Én ilyet sose kaptam senkitől, vagyis de… egyszer, amikor Castiel megmentett. De azt nem szerelemből tette, még is megtette. Amikor megmentett egy olyan embertől, aki pont, hogy engem akart birtokolni, és dugni. Csak egy tárgy voltam neki, de Castiel megmentett és az életem megváltozott egy kicsit. Uralkodni akartam.

Mindig is úgy gondoltam, hogy hiába próbálkozok, nem tudok uralkodni az érzéseimen, tehát mindig az lett MINDIG, amit én akartam. És Castielben már nem igazán találok semmi érdekeset. Oké, hogy védelmező típus, de még sem látom azt benne, amit régen láttam. Azt az ördögi démont, akit kedveltem, aki alattomosan bármit megtett volna értem, amíg ki nem derült, hogy megcsaltam. De még az után is láttam rajta, de most… most olyan, mint ha teljesen más ember állna előttem, ez nem ő.

Végül elengedtem. Mert többet nem akartam látni, nem akartam, már nem izgatott. Úgy gondolom, hogy jó volt egy kis játékszernek, bár nem használtam ki eléggé, nem játszadoztam vele túl sokat. Így nem volt izgalmas, hogy távol volt tőlem. De mindegy. Már elengedtem és többért nem fogok foglalkozni vele. Ennek vége, úgy is kerítettem egy új játékot magamnak, aki sokkal érdekesebb, méghozzá ő legalább azt csinálja, amit én kértem.

Még ha ki is mondtam, hogy nem bízok Castielben, valójában még is, mert ő nem jó.

Tehát most elment, hogy a nőjét mentse meg. Nem hiszem, hogy sikerrel jár, az embereimet profiknak tanítom. A legtöbbjük az.

Natasha

Kétszer olvastam el, mert elsőre nem fogtam fel. Aztán felsikítottam és a bátyám nevét kiáltottam türelmetlenül mérgesen. MEGÖLÖM!

„Itt volt Castiel, de elküldtem. Viszont nekem sietnem kellett dolgozni, úgy hogy nem leszek itthon, amikor felébredsz. Ma ne menj suliba, maradj itthon és pihenj. Este eléggé berúgtál később beszélünk.  Ja, és menj el bevásárolni. D.u. 3-ig dolgozok. Benjamin"

Visszafeküdtem még egy kicsit aludni. Később arra keltem, hogy a telefonom csörög. Kómásan felütem és pislogtam, szédültem. A telefonért akartam nyúlni, ami mellettem volt az éjjeli szekrényemen, de véletlenül levertem. Leesett a mobil a földre, leakartam érte nyúlni, de a szédülésem miatt leestem az ágyról a takaróval együtt. Végül felvettem a telót a fülemhez emeltem, miközben a padlón feküdtem csukott szemmel.

- HOGY MERÉSZELSZ LELÉPNI? HA MEGLÁTLAK, MEGFOJTOGATLAK TE VADBAROM! - kiabált a telefonba egy lány.

- Honnan léptem le? - motyogtam. - Ez nem Rosalia hangja - megfordultam a másik oldalamra és azt hittem, csak álmodtam.

- NEM VAGY ANNYIRA TÖKÖSLEGÉNY, HOGY BÁTYNAK NEVEZD MAGAD, CASTIEL – csuklást hallottam, majd nevetés. - Annyira imádlak, hogy feliszom a piásszekrényt.

- Sophie? - kinyitottam a szemem és felültem. - Te vagy az, Sophie? Ööö... Natasha vagyok.

- MOST MÁR A NEVEDET IS LETAGADOD – üvegcsörömpölést hallottam. - NEM VAGY NATANIEL, FELFOGTAD TE GÖRÉNY?

- Tényleg Natasha vagyok. Te részeg vagy?

- Miért vagy velem ilyen kegyetlen? Tudod, hogy rosszul esik, ha más lánnyal vagy... mindig visszaemlékeztet arra a napra – elkezdett sírni.

- Nincs itt Castiel, nem vagyok ő. Értesz engem? - felálltam. Megszédültem, ezért lehuppantam az ágyamra.

Csak sírást lehetett hallani, majd megszólaltam.

- Sophie...

Aztán megszakadt a vonal.

Gyorsan megszépítettem a fejemet, felöltöztem és megittam egy pohár vizet, azután rohantam a szomszédba. Csengettem. Pár percbe beletelt, mire ajtót nyitott. Lila haja kócos, arca teljesen vörös, Castiel egyik pólóját és egy rövid melegítőgatyát visel, piásüveggel a kezében.

- Te ki vagy? Mert én ki vagyok a sok hülyeségtől - nevetett.

- Natasha vagyok, Castiel barátnője. Hozzád jöttem. Beengedsz?

- Tudom ki vagy, tegnap beszéltünk elfelejtetted? - háborodik fel. - Vagy előtte? - gondolkozó feje van.

- Emlékszem, de inkább én kérdeztem volna ezt. És tedd le azt a piát.

- A BOR A LEGJOBB BARÁTOM! SEGÍTETTE FELDOLGOZNI A ROSSZ IDŐKET! - megnézte az üveget, aztán eldobta. - HOGY MERÉSZELSZ ELFOGYNI? ELHAGYSZ TE ISTENSÉG? – bement, majd átlépve a szilánkokat, követtem. Magam mögött becsuktam az ajtót. Oda siettem Sophiehoz, aki a nappaliban ált meg.

- Eleget ittál - mondom határozottan.

A nappaliba lépve látni, hogy mindenhol törött üvegek hevernek a földön, de Sophie kikerülgette, úgy ment a piás polchoz, hogy még egyet levegyen. Követtem, aztán kivettem a kezéből az üveget, mire ő rám nézett.

- Szólj, ha te is piatárs akarsz lenni.

- Én nem ihatok. De neked sem kéne - megfogtam a kezét és odavezettem a kanapéhoz és leültettem. Mellette foglaltam helyet, a szemébe néztem. - Öntsd ki a szíved, mond el mi bánt. Hidd el, utána jobban fogod érezni magad.

- Olyan vagy, mint Lysander, de nyugi téged nem smárollak le - kacagott.

Felnevettem.

- Lysander? Nem hiszem – mosolyogtam. - Miért smároltad le?

- Mert cuki és törődik velem... bár ez két  éve volt - csuklott.

- Lysander igazán kedves. Kedveled, mi?

- MIÉRT ILYEN TÖKETLEN CASTIEL? - akarata ellenére témát váltott. Vagyis ezt hiszem. - Miért nem tartja be a szavát?

- Mit ígért neked?

- Mindent. Hogy örökké mellettem marad, hogy vigyáz rám, hogy senki se állhat közénk - sírt. - Miért ígér ilyeneket, ha nem tartja be? Pedig szeretem....

- Hidd el, Castiel is szeret téged. Látnod kellett volna az arcát, amikor szóltam neki, hogy az állomáson vártad.

- Akkor miért hagyott magamra mikor szükségem volt rá? Miért futott a barátnőjéhez mikor nekem volt szükségem rá?

- Na jó.. meséld el, mi történt.

- Kell a pia…

- Szerintem eleget ittál.

- Pont hogy keveset.

- Az alkohol nem old meg semmit.

- De segített elfelejteni az erőszakot.

- Erőszakot?

- Három pöcsfej megerőszakolt. Hogy kínozná meg őket a halál f*sz*.

Jézusom! Szegény mit élt át…

A dohányzó asztalról elvett egy félig üres üveget, és abba kortyolt bele.

- Persze ez már évekkel ezelőtt volt

Elveszem tőle. És magamhoz ölelem.

- Sajnálom.

- És hol volt a " bátynak" nevezet férfiegyed? Hát a csajával volt, mert felhívta magához, pedig velem lett volna programja. Ráadásul nem is keresett? Lysander hívta fel később, hogy nála vagyok piásan, erre Castiel közli, hogy " pedig azt hittem otthon van". Néha megfojtanám.

A haját simogattam és figyelmesen hallgattam.

- Haragszol rá, mi? Ezzel nem vagy egyedül.

- Haragudtam, és nem bírtam a szemébe nézni, szóval leléptem, de attól még szeretem.

- Értem.

- Semmit se értesz....

- Hidd el, át tudom érezni.

- Tudod milyen, mikor három kanos disznó szexuálisan zaklat egy 13 éves kislányt?

- Én is sokat szenvedtem, amikor kicsi voltam, de nem ilyen miatt. És e miatt tudom milyen szenvedni. De a barátok segítettek nekem. Neked vannak barátaid?

Hamisan felnevetett.

- Barátok? Osztálytársaim nem szerettek, csak Castiel és Lysander fogadott a társaságukba.

- Én leszek a barátod.

- Te is az a plázacica ribi vagy, aki a tesó alapján akar közel jutni a bátyához?

- Nincs szükségem ahhoz, hogy közel jussak hozzá - elengedtem, és a szemébe néztem. - És nem vagyok plázacica ribi.

Ismét felröhögött.

- De a zöld csávó veled az volt.

Már annyira nevetett, hogy leesett a kanapéról és elterült a földön.

- Az a zöld csávó a bátyám - visszafojtom a nevetést.

- Akkor is az volt.

- Hogy érted?

- Ah, a cipőket bámulta te meg ott aludtál, mint a csávó, aki a csaját várja

- Láttad? Csak megkérte, hogy elkísérjem. A bátyám, Benjamin nem kedveli Castielt, és észrevett a házatok előtt. Gondolom emiatt kérte meg.

- Lysanderrel meglátogattuk a tesóját. Elráncigált bátyó mellől, mert "neki pihenésre van szüksége".

Mindketten egy kicsit elcsendesedtünk és csak bambultunk. Én tényleg a barátja szeretnék lenni.

- El fogod venni tőlem castielt, mi? – kérdezte fájdalmas rekedt hangon. A homlokát ráncolta.

- Dehogy is. Nem sajátíthatom ki magamnak.

- Komoly? - kíváncsi szemmel pillantott rám.

- Aha - mosolygok. - Csak hagyd, hogy találkozhassak vele.

Felállt, és nagyon közel hajolt hozzám.

- Tényleg olyan szex isten az ágyban, mint ahogy régen hallottam a csajai szájából?

- Most miért kérdezed? - elpirultam.

- Régen mindig hallottam, hogy ezt kiabálják a lányok közben.

- Castiel... Akkor feküdt le csajokkal, amikor te itthon voltál?

- Shhh… - suttog. - Sose tudta, hogy otthon vagyok. Bár kicsit nehéz volt nem észrevenni, mikor a konyhaasztalt avatták fel - nevetett.

Nem jutottam szóhoz. Ez.. Undorító.

- Azt elhiszem.

- Az beteges, ha már elképzeltem, hogy borít ágynak egy srác?

- Szerintem nem az. Minden tinédzsernek vannak szexuális vágya. Vagyis a legtöbbnek, ahogy én észrevettem.

- És ha a legjobb barátod az? És tök zavarba vagy ha beszélsz vele telefonon? És ha énekel tiszta fangirl leszek? – az ajkaiba harapott. Megfordult és térdre esett. Készültem volna elkapni, de megmaradt a térdén. - WÁÁÁ – kiabálta, mire a fejét a dohányzó asztalba verte.

- Mond meg neki mit érzel iránta. Egy megfelelő időpontban.

- És ha a fehér nyulam megutál? - picit felcsuklott.

- Fehér nyulad?

Aztán leült mellém és rám dőlt. Egyből bealudt.

- Hé - megböktem az arcát. – Sophie…

Szuszogott. Annyira rám dőlt, hogy már inkább feküdt rajtam. Nem tudok kimászni alóla és annyira k*csög nem vagyok, hogy lelökjem magamról ezért elfogadom a sorsom és alszok egyet vele.

Castiel

Ha csak rágondolok… ha arra gondolok, hogy valami baja esik, rögtön elsírom magam, de mivel férfi vagyok, ezért nem sírok. Rettentően aggódom érte, azért is, hogy hogyan fogom mindezt megmagyarázni neki. És félek, hogy valami baja esik. Natasha… Csak tarts ki, mindjárt ott vagyok. Ígérem, mostantól mindig melletted leszek, és többért nem hagylak el.

Már látom a házat a kocsiból, a sofőr lelassít az előttünk lévő kék autó miatt, ezért én kilököm, kiszállok és bevágom az ajtót, azután futottam a házához. Őrülten nyomkodtam a csengőt, de körülbelül egy perc után sem nyit ajtót senki. Nagyon ideges voltam, és már észre sem vettem, hogy fájdalmaim vannak.

Úgy gondoltam, hogy akkor a fán átmászva bejuthatok a házba, ezért hazarohantam és meglepetésemre őt láttam meg a húgommal. A kanapén alszanak összebújva. Annyira megkönnyebbültem, mint ha egy kő esett volna le a szívemről. Hirtelen sokkal boldogabb lettem és felnevettem. Vigyorogtam, és oda léptem hozzájuk.

Sophie felült, ezzel felkeltve Natashat, és megdörzsölte álmos szemeit. Mikor észrevett, magához ölelte az álmosan pislogó Natashat és szúrós szemmel nézett rám.

- Most már az én csajom – kinyújtja rám a nyelvét. Látszik rajta, hogy még egy kicsit részeg.

- Te ittál?

- Csak egy fél gyűjteményed – mondta. Szegény Natasha meg már megfullad Sophie melleiben.

- Micsoda?! - megfordulok, és látom, hogy szinte teljesen kifosztotta a piás szekrényt. Visszafordulok hozzájuk. - Ti hogy hogy ilyen jóban vagytok? - Miről maradtam le?

- Bazd, hogy milyen agybarom vagy! Nem hogy örülnél, hogy összejöttem a csajunkkal.

- Én örülök! Persze, hogy örülök, csak meglepett.

Sophie elengedte Natashat, aki még csak most ébredt fel valójában.

A húgom elkezdett dobálni párnákkal

- HAZUDTÁL! NINCS ITT A FEHÉR NYULAAM - látni szemein, hogy majd elbőgi magát.

- Szia castiel - még csak most fogja fel Natasha, hogy mi folyik itt - Mi az a fehér nyúl? Részegen is arról beszélt...

- Lysanderre gondol - válaszoltam kedvesen Natashanak. Utána Sophiera néztem. - Nem tudom miért nincs itt. Lehet bármelyik pillanatban itt lesz.

- Castiel, mi van a fejeddel? – kérdezte félve, kikerekedett szemekkel és felvont szemöldökkel.

- Akkor megkeresem a fehér nyulam egyedül - kinyújtja rám a nyelvét Sophie, majd nekiment a konyhaajtónak. Elterült a földön és lehunyta a szemét.

Hirtelen nem jutottam szóhoz, de aztán elkaptam Natasha csuklóját és magamhoz rántottam. Szorosan öleltem magamhoz és a fülébe suttogtam.

- Istenem, de hiányoztál – vigyorogtam a nyakába.

Natasha kezei a hátamon voltak, amelyek szorosan tartottak magához. Közben hallottam, ahogy Sophie sértődötten felnyög, ezért felé fordítottam a fejem, és kitártam felé az egyik karom, hogy ő is jöjjön ide, aki ekkor már ült. De aztán csengettek az ajtón, és csak úgy felpattant a földről, villámgyorsan rohant a bejárati ajtó felé, közben kiabálta, hogy "nyusziii" és puffanást lehetett hallani. Biztos leterítette Lysandert.

- Szereti Lysandert, mi? – pillantott fel rám Natasha. Bólintottam. - De mi is történt veled?

- Majd később elmesélem. Amikor kettesben leszünk.

Lysander hercegnőként hozta be Sophie-t.

- Találtam egy félrészeg Alice-t, aki nem találta meg csoda országot.

- De a fehér nyulamat megtaláltam - megpuszilta Lysander fejét, a haverom meg letette. Sophie megfogta a kezét és a konyha felé húzta. - Hagyjuk a gerléket magukra – mondta, mire én is és Lysander is csodálkozva néztünk rá.

- Furcsa – Lysander megfogja a homlokát. - Nincs láza.

- Kicserélték a húgomat az ufók? – kérdeztem Natashatól, ő csak mosolygott.

- Miért olyan furcsa, hogy hagyok a bátyámnak dugási lehetőséget? Nem ez az első alkalom.

- Várj... mi van? Te azt láttad, hogy régen azokkal a nőkkel... - nem fejeztem be a mondatot, de Sophie bólogatott. Most az arcom tiszta depi - bemocskoltam a húgom lelki világát.

- Már megszoktam bátyó...

- Szerintem mennyünk a szobámba - karoltam át a csajom derekát. - Képes hallgatózni Alice és a fehér nyula.

- Oké - mosolygott.

Felmentünk, magam mögött becsuktam az ajtót, aztán felé fordultam, mire kaptam egy nagy pofont. Meglepődve pillantottam rá, aztán elkapta két oldalt az arcomat, és magához vont. Puha ajkai meg találták az enyémet és vadul csókolni kezdett, amit viszonoztam. Két csók között suttogott nekem: „Annyira hiányoztál.” Majd eltolt magától, és leült az ágyamra az ajkát harapdálva.

- Úgy örülök h jól vagy... annyira sajnálom – szólaltam meg.

Aztán oldalra fordítva a fejét, megpillantott – és én is – egy női állatmintás fehérneműt, ami az ágyamon hevert. Az meg hogy kerül oda?

- Ez még is micsoda? – kérdezte idegesen.

Úgy érzem, hogy a fejem elkékült, aztán szétnyitottam a számat és válaszoltam.

- Komolyan már a szobámat is elfoglalta a húgom? És miért hord egyáltalán ilyen... Minek neki állatmintás? – elvettem az ágyamról, és kinyitottam az ajtómat és kidobtam a szobámból. Az után leültem Natasha mellé, a párnámat meg a fejemhez nyomtam. - Bele se akarok gondolni.

Natasha felnevetett és megsimogatta a buksimat.

- Na, légy jó kisállat, és mesélj szépen.

Ledobtam magam mellé a párnámat.

- Én nem vagyok Lysander, hogy az ilyen állathívogatásra izguljak - felnevetett, én meg felsóhajtottam némán. - Mielőtt mesélnék...  Megemelem a nem létező kalapom előtted, mert megbarátkoztál a húgommal. Miről is beszélgettetek? - kicsi féltékenység lehet hallani a hangomban.

- Rólad - felelte. - Meg Lysanderről, csak nem tudtam, hogy róla volt szó.

- Vagyis csajos téma. Akkor annyira nem fontos.... Na, akkor kezdem a mesélést.