45. rész: Egy barát

Natasha

Amikor Sophie mocorgására felébredtem a kanapén mellette, amikor megpillantottam a Vöröskét, egyszerűen annyira megkönnyebbültem. De észrevettem, hogy az arca megsérült, aztán megijedtem.

Majd sikerült kettesben lennünk Castiel szobájában, hogy megbeszéljük a dolgokat.

A szívem gyorsan dübörgött a mellkasomban, és kettős érzés volt bennem. Az egyik a boldogság. Boldog voltam, amiért láthattam Castielt, amiért újra vele lehettem, és azért, amiért szeretjük egymást. A másik részem kicsit haragudott rá, de ebben a haragban keverődött egy kis félelem is.

- Azért mentem el, mert meg akartalak védeni – kezdte.

- Ezt már mondtad.

- Ne szakíts félbe – mosolygott, de újra leegyenesedett az ajka. – Az exem azt mondta, hogy vagy szakítok veled és többet nem állok veled szóba, vagy el kell utaznom. Még a kapcsolatot sem tarthattam veled, mert Moemi emberei figyeltek engem. Lysander néha titokban lefotózott téged, hogy láthassalak legalább így, és én emiatt annyira rosszul éreztem magam, hogy miattam szenvedtél. Eddig bírtam… Sokszor megfordult a fejemben, hogy valahogy leállítom Moemit…

A kezei ökölbe szorultak, én megfogtam őket, amitől megenyhült a szorítása.

- De ennek már vége. Ma beszéltem Moemivel… Többet ilyen nem lesz.

- Pontosan ki ez a Moemi, hogy így meg tudott fenyegetni? – tettem fel a kérdést.

- Egy maffia főnöknek a lánya.

- Akkor az embereitől kaptad a sérüléseidet – inkább mondtam, mint kérdeztem. – Hol fáj?

- Jól vagyok, semmim sem fáj – mosolygott el.

- Castiel, ne most vagánykodj! Hol fáj az arcodon kívül? – Hangom szigorú volt.

Ő felsóhajtott és nyitotta az ajkait. A pólója szélére markolva pillantottam rá, aztán a hasára, ő meg elkapta a kezem.

- Mit csinálsz? - tette fel a kérdést úgy, mint ha nem tudná, mit akarok.

- Csak megpillantom a sebed, hogy mennyire komoly.

- Ne keress kifogásokat, ha csak le akarsz vetkőztetni - vigyorgott el.

- Castiel!

Felnevetett, én meg rácsaptam a mellkasára gyengéden, mire ő meg összerezzenve felszisszent. Meg akartam szólalni, amikor a Vöröske elkapta az arcom és szájon csókolt. Puha ajka az enyémhez simult, nekem meg felgyorsult a szívverésem és jó érzés volt. Elhúzódott tőlem egy nagyon picit, a homlokát az enyémhez érintette és így néztünk egymás szemébe.

- Szeretlek - mondta mosolyogva.

- Ne tereld el a témát – suttogtam neki.

- Milyen témát?

- Már amnéziád is van?

Felkuncogott, aztán újra megcsókolt, majd ismét a szemembe nézett.

- Minden rendben lesz most már, ezt megígérem. A sebeimmel meg ne törődj, nem vészesek. Holnap már meg se fogom érezni.

Hangjában érződött a komolyság és a boldogság, de igenis, akartam foglalkozni a sebeivel, vele. Még nem akart eltávolodni tőlem, még csak egy kicsit sem. Lefeküdtünk összebújva az ágyon, élveztük a csendet és azt, hogy együtt lehetünk. Vöröske szuszogására lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és felpillantottam az arcára. Édesen aludt, a mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Élveztem a pillanatot és a látvány, de eszembe jutott valami. Az, hogy nekem be kéne vásárolnom, még mielőtt a bátyám hazaér. Basszus!

Óvatosan kimásztam Castiel mellől, és az ágy szélén ülve elővettem egy telefont az egyik zsebemből.

Mennyi is az idő? 13:45. Még van időm.

Castiel éjjeli szekrényére tettem a telefonját, aztán még mielőtt kimentem volna a szobájából, eszembe jutott, hogy kéne neki üzenetet hagynom. A számítógépe előtt volt egy üres papír és pár toll, úgy hogy írtam neki.

„Szia, Castiel. Ha felébredsz, és nem találsz itt, akkor ne ijedj meg. El kellett mennem bevásárolni, mert a tesóm megkért rá. Szeretlek! <3”

Hamar végeztem a vásárlással, és amikor hazaértem, itthon senki se volt. Bepakoltam a cuccokat a hűtőbe, aztán két csokival a kezemben elindultam vissza Castielhez. Az egyik csokit elkezdtem enni.

Castiel még mindig aludt és nem volt szívem felébreszteni. Viszont Démon meg itt ugatott, és a póráza volt a szájában. Sophie és Lysander is eltűnt, ezért úgy döntöttem, hogy én viszem el sétálni Démont. Mivel még Castiel fel sem ébredt és nem látta az előző levelemet, ezért azt összegyűrtem és bedugtam a zsebembe, helyette írtam neki egy másikat, ha pont akkor ébredne fel, amikor nem vagyok itt.

Amikor a kutyus elvégezte a dolgát parkban sétálva, Démon elém rohant és rám nézett azokkal az édes szemeivel. Majd meglátta a kezembe a citromsárga labdáját. Úgy láttam, játszani akar, ezért eldobtam neki a labdát, mire ő meg elkezdett utána szaladni. Csak hogy a bénaságomnak köszönhetően eltaláltam valakinek a fejét. Hallottam, ahogy az a fiú felnyögött és a fejéhez kapott, én meg a számhoz kaptam. Upsz... Oda szaladtam hozzá és bocsánatot kértem.

- Uhm... Bocsi, véletlen volt - mondtam.

- Semmi... - szexy francia akcentussal beszélt, felvette a labdát, Démon meg leteperte és kezéből kivette a labdát. Hozzám lépett, letette elém a labdát, az orrával még meglökte és csóválta a farkát. Felvettem és eldobtam neki egy másik irányba, mire ő meg elszaladt érte.

A fiú felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem. Elfogadta a segítségemet, felállt leporolta magát, majd szemügyre vett. - Bocsi, de nem Natasha Greynek hívnak?

- De, honnan tudod a nevem?

Nagy mosoly jelent meg az arcán. Hosszú – épp hogy a válláig érő - barna haja, és elől szőke tincsei kiemelik a vörös szemét, fekete kabátot visel egy fehér sállal és kék csőfarmernadrággal.

- Mért ne tudnám a jövendőbeli feleségem nevét?

- T-tessék? - a hideg kirázott. WHAT?

Arckifejezése szomorúvá változott.

- Komolyan elfelejtettél? - kezét a szívére rakta, a földre térdelt, kezét felém nyújtotta. - Széttöröd a szívemet Nati - hiteles színlelés lenne, ha nem mosolyogna.

- Nem lehet, hogy összekeversz valakivel? Hogy hívnak téged?

- Nati, miért csinálod ezt velem... kegyetlen vagy - felállt és háttal állt nekem. - Darell... Darell Matthews.

Elgondolkoztam, hogy ismerős-e nekem ez a név, ez az ember. De nem. Sajnos nem jut eszembe, hogy valaha ismertem is volna őt.

- Nem emlékszem. Mióta is ismersz?

- Hogy felejthettél el? Kiskorunk óta szomszédok voltunk és mindig együtt voltunk... ez tényleg fáj... pedig mindig megmentettelek a "gonosz" fiúktól a játszótéren...

- Sajnálom. Anyukám halála előtt semmire sem emlékszem - leegyenesedett a szám, és elszámoltam tízig, nehogy elfogjon a rosszkedv.

Felém fordult, kivett a pénztárcájából egy képet, amit felém mutatott. A képen ő és én voltunk egy homokozóban. Hosszú fekete hajam lófarokban, citromsárga pólót és kékrövidnadrágot viselek. Darell haja rövid barna, fekete hosszúnadrág és repülős mintás póló van rajta. Engem néz, ahogy vödörbe lapátolom a homokot

- Az ott tényleg én vagyok – szólaltam meg döbbenten.

Démon letette elém a labdát boldogan és rám ugatott, hogy dobjam már el, de csak a képet néztem. Miért nem emlékszem? Darell megsimogatta az arcomat, amikor leejtette a másik kezét maga mellé.

- Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád, ezért is jöttem vissza.

- Izé...

- Amúgy, hogy van Benjamin?

- Jól van... - felvettem a földről a labdát és eldobtam, Démon elszaladt. - Amerikában tanult, de most itthon van - elmosolyodtam.

- Akkor sikerült elérnie a célját... - megsimogatta hajamat. - Tényleg hiányoztál – belepuszilt a hajamba.

- Remélem, majd emlékezni fogok rád – motyogtam. De komolyan is gondoltam. Emlékezni akarok rá.

- Nem megyünk el nézelődni? Rég voltam már itt, és ha jól látom sok minden megváltozott.

- Jó ötlet, csak akkor vissza kéne vinnem a kutyát a barátomhoz.

Végül hazavittem Démont és Castielnek készítettem gyorsan egy kis ebédet teával, ha felébredne és megéhezne. Ismét hagytam egy üzenetet neki. "Elmentem egy barátommal sétálgatni. By: Natasha" Majd nem fél óra telhetett el, amikor visszaértem a parkba. A szememmel keresgélni kezdtem Darellt.

Ott ült, ahol hagytam és az eget nézte. Odasétáltam hozzá és köszöntem neki. Elvigyorgott, felállt, és megfogta a kezem, úgy sétáltunk. Nem rántottam el a kezem, mert ismerős és kellemes érzés fogott el, na meg azért is, mert nem akartam megbántani.

Elmentünk Benjamin cukrászába, aki épp kiszolgált egy vásárlót. Kiszedtem Darell kezeiből az enyémet és oda mentünk Benjaminhez. Amikor megpillantott engem, elmosolyodott, aztán a fiúra nézett, és még nagyobb mosoly terült szét az arcán.

- Nahát! Darell! Te vagy az? - kérdezte.

- Végre valaki megismer - ölelkeztek, majd pacsiztak.

- Natasha nem ismert fel? Really? Pedig olyan jóban voltatok.

- A nevemet se tudta. Összetörte a szívemet - túlozta el. - Bár lehet, hogy csak kifogás, hogy ne tartsa be az ígéretét.

Benjamin felnevetett.

- Óh, hogy az az ígéret. Hát remélem sikerül elnyerned, mert a mostani... – félbeszakítottam, ő meg felsóhajtott. - Hát sok sikert hozzá. Ha kell segítség, csak szólj - vigyorgott.

- Benjamin! - szóltam rá "sértődötten".

- Mindig ilyen aranyos? - kérdezte Benjamint. - Régen is imádni való volt, de túlszárnyalta magát.

- Ne mondjatok ilyet - zavarba jövök, ha tovább folytatják.

- Csak az igazat mondom. Most is ellopod a srácok szívét, vagy csak én vagyok olyan mázlista, hogy beléd habarodok?

Felsóhajtok.

- Benjamin, hozz csokis minyont - mondtam, aztán leültem egy asztalhoz.

Darell is rendelt, majd leült mellém és elbeszélgettünk. Mikor kajálni kezdtünk, megjelent Rosalya és Alexy. Felálltam és odakiáltottam nekik. Ahogy megláttak, az arcukról lehervadt a mosoly és láttam rajtuk, hogy félreértik. Ide jöttek hozzánk.

- Natasha, mit csinálsz itt? - kérdezte Rosalia.

- Eszek és beszélgetek az új barátommal.

- Istenem, milyen cukipofa - Alexy Darell mellé ült, Darell arca tiszta kék lett.

- Ha megbocsájtotok – szólalt meg, aztán kiment a mosdóba.

- Ki ez a srác?

- Egy gyerekkori barátom, akire valójában nem emlékszem. De Benjamin igen - feleltem.

- És mi van Castiellel? Hol van? - kérdezte Rosalia.

- Ő otthon alszik.

Darell kirohant a mosdóból hozzánk.

- Bocsi, de a főnököm hívott, és ha nem sietek, nagy bajban leszek – pénzt rakott az asztalra, és megpuszilt - Sziasztok - elrohant.

- Bezzeg nekem nincsenek ilyen gyerekkori barátaim - panaszkodik Alexy.

- Azt mondta, hogy ígéretet tettünk egymásnak, hogy összeházasodunk... - mondtam, mire Rosalia kiköpte a Minyonomat, amit az előbb kezdett befalni.

- Micsoda??? - akadt ki.

- Akkor te most el vagy jegyezve?

- Izé... Lehet? De én nem emlékszem. Most mit tegyek?

- Ez csak egy gyerekkori kis ígéret, különben is most Castiellel jász, aki kicsinálná a srácot – mondta Rosalia.

- De ha el van jegyezve, akkor nem csalja meg azt a srácot Castiellel? - Alexy logikázni próbált.

- Az tuti, hogy kicsinálná. Most fogalmam sincs, mit tegyek, nem akarom megbántani Darellt - nyögtem fel fájdalmasan a fejemet fogva.

- Szerintem tartsd titokban Castiel előtt - ajánlja Alexy.

- Viccelsz? Ha később Castiel megtudja abból csak nagyobb baj lesz - ellenkezik Rosalya. A telóm felcsörgött és az emlegetett szamár az.

- Castiel az. Felveszem - mondtam. A fülemhez emeltem a telefont.

- Végre megvan az én csajom - Sophie hülyéskedett. - Már hiányollak... azt hiszem... jesszus ez nagyon lezbisen hangzott...

- Sophie? - felnevettem. - Ja, annak hangzott. Miért hívtál?

- Mert megtehetem... és mert szerelmi problémám van

- Na, mesélj.

- Ez nem telefon téma.

- Hol vagy?

- Itthon az alvó medve mellet. Olyan aranyosan szuszog - odarakta a telefont a szájához, és lehetett hallani, ahogy szuszogott. Visszatette a füléhez a telefont. - Siess ide, vagy a végén lesmárolom - viccelődött. Castiel szuszogásától elpirultam. Jajj.

- Sietek.

Letettem.

- Most mennem kell – felálltam, ők meg rám néztek.

- Castielhez? - egyszerre kérdezték.

- A húgához. Sziasztok - mondtam, aztán elrohantam.

Amikor megérkeztem, azt gondoltam, hogy Sophie biztosan Castiel mellett lesz, úgy hogy felmentem Castiel szobájához. Ott is volt és épp tollal firkálta a bátya arcát. Észrevett, és kirohant hozzám, becsukta maga mögött az ajtót és megölelt.

- Végre. Nem tudom, mit csináljak.

- Mi történt? - kérdezem mosolyogva.

- Összevesztem a fehér nyuszimmal. Vagyis azt hiszem... Nála voltunk és megcsókoltam, ő meg szerintem azt hitte, hogy szeretet hiányom van, mert régen azért csókolgattam. Tudtam, hogy ezért viszonozza, ezért megkérdeztem mi is vagyok én neki. Erre volt olyan köcsög és azt mondta, "olyan vagyok, mintha a húga lennék". Szóval megrúgtam és rácsaptam az ajtót. Szerinted haragszik rám? Mi ez a kérdés persze, hogy igen... - hadarja végig az egészet. - Most komolyan, mit csináljak?

- Beszélj vele őszintén.

- De én a "húga vagyok".

- Igen, a húgom vagy - jelent meg az ajtóban a Vöröske és ásított egyet.

Amint megláttam az arcát, elnevettem magam. Az arca össze van firkálva.

- Miért van az, hogy mindig én vagyok nálatok a téma?

- Miért van az, hogy mindig azt hiszi, hogy róla beszélünk? - forgatta Sophie a szemét.

- Miért, kiről van szó?

- Rólad bátyó - hazudott. - Mert annyira imádunk, hogy... hogy sajt - megpuszilta. - A sajtnál tudod, hogy nincs jobb.. Megyek is sajtot enni – lerohant.

Castiel idejött hozzám, karjaiba zárt és egy puszit nyomott az arcomra.

- És milyen baráttal is voltál?

- Rosalyaval és Alexyvel - nem említem meg neki Darellt. Lehet jobb, ha nem tudja.

- Akkor máskor többes számot használj, mert a végén féltékeny leszek - mosolygott.

- Oké - kuncogtam. Átöleltem és beszívtam az illatát. Felpillantottam rá. - De öhm... Mosd meg az arcod, azután csinálhatnánk valamit.

Ő csak kérdőn nézett rám.

- Nézz tükörbe és meglátod...

Fürdőbe ment.

- SOPHIE - kiabált ki, majd pár perc múlva megtalált a nappaliban. Lekapcsolta a tévét, elém lépett, én meg kérdőn néztem rá. Aztán felkapott a karjaiba és elindult.

- Mit csinálsz?? – kérdeztem.

Lerakott az ágyra és rám mászott.

- Levadásztalak – szólalt meg.

- De Castiel... – arcom kipirult. Ő a nyakamat kezdte nyalni.

- Castiel - suttogtam, de mint ha meg se hallana. - Itthon van a húgod...

- Már megrontottam a lelki világát, szóval... – elkezdett vetkőztetni.

Elkezdte felhúzni a pólómat, végül levette rólam, és újra megtalálta a nyakamat. Lassan haladt lefelé, engem meg elkapott a bűntudat, amiért nem mondtam el neki Darellt. De amikor megcsörgött a telefonom, a nadrágzsebemhez akartam nyúlni, de a Vöröske meg megzavart a csókjával.

Felvettem a telefont és Benjamin szólt bele.

- Mi van? - kérdeztem.

- Gyere át, hugi.

- Most nem érek rá, úgy hogy leteszem.

- Pedig van számodra egy nagy meglepetésem.

- Az nem várhat?

- Hát... Na jó, elég estére hazajönnöd.

- De milyen meglepetésről van szó? - kérdeztem kíváncsian.

- Ha elmondanám, nem lenne meglepetés. Este hat után gyere haza – letette.

Hamar eltelt az idő, és már haza is kellett mennem. Elköszöntem tőlük, és siettem, mert kíváncsi voltam mi az a meglepetés. Kinyitottam a bejárati ajtót. A bátyámat kerestem, amikor Darell jött ki a fürdőszobából egy szál törölközőben. A haja csurom vizes volt, kockás hasán a látszottak a vízcseppek.

- T-te mit keresel itt? - mondom lángoló arccal, és gyorsan elfordultam tőle.

- Nem mondta Benjamin? Mivel kiderült, hogy a pasas, akitől béreltem a házat, pedofil és amíg nem találok új lakást ide költözök. Emlékszel? Régen mindig azt akartad, hogy együtt éljünk, mert az összebújós éjszakákat kevésnek tartottad.

- Összebújós éjszakák?

- Mindig átszöktél hozzám és ölelkezve aludtunk az ágyamban.

- Tényleg ilyet csináltam? Mindegy. Öltözz fel - mondom, aztán felsietek a szobámba.

Beléptem a szobámba, magam mögött becsuktam az ajtót. Levettem a kabátomat és a pulcsimat, amiket az ágyamra hajítottam. Az ablakból megláttam, hogy Castiel leskelődik utánam. Oda léptem az ablakhoz és kinyújtottam rá a nyelvem, mire ő meg felnevetett. Azonban hallottam, hogy kinyílik az ajtó és gyorsan elhúztam ijedten a függönyt.

- Szóval ilyen a szobád... hiányolom a babákat - mosolygott.

- Mit csinálsz?

Darell felöltözve jött beljebb a szobámba. Egy szürke melegítő nadrágot vett fel és rövid ujjú fekete pólóval.

- Megnézem, hol alszol. Már fél órája itt vagyok, csak nem akartam az engedélyed nélkül bejönni - elém lépett és megölelt. - Tényleg örülök, hogy melletted lehetek.

- Az jó... - suttogtam, és megpróbáltam eltolni magamtól, de mégse ment, mert valami meleg érzés fogott el, mint amikor megfogta a parkban a kezem. Érzem, hogy régen jóban voltunk. Ettől az érzéstől picit megijedtem, és Castielre gondoltam. Ez nem helyes...

- Éhes vagyok - szólaltam meg. - Együnk valamit.

- Még egy picit hagy öleljelek - kérte és a francia akcentusától dobbant szívem. Mi a feneeee?!

Eltelt vagy fél perc, amikor úgy döntöttem, hogy ennyi elég, és eltoltam magamtól.

- Tényleg éhes vagyok. Benjamin itthon van?

- Azt mondta, valami tini lány a cukrászdában tartja a szülinapját és egész este ott lesz.

Értem. Azaz ma este kettesben maradtam Darellel, ami nem jó. Nagyon nem jó.