50. rész: Bízom benned

Natasha

Ijedt hangok hangosodtak fel, és nem tudtam, hogy mivel magyarázhatnám meg ezt. Azt, hogy az ablakban állok. A gondolataim össze-vissza kavarogtak a fejemben, és már el is felejtettem a láztól, hogy miért is akartam kimászni az ablakból. Egyfolytában azon kattogott az agyam, hogyan magyarázhatnám Darellt.

Lepillantottam az ablakpárkányról, közben egy izzadságcsepp végigfolyt a homlokomon, és mivel csikizett, ezért le akartam törölni. Elengedtem a falat, és le is töröltem, de ez egy hiba volt. Elvesztettem az egyensúlyomat, és az adrenalin az egekbe röpített. A szívverésem hatalmasakat dobbantott a mellkasomban, hogy azt hittem, hogy ezt nem élem túl. Rettentően gyengének éreztem magam, remegett a testem.

Egy sikoly is kiszaladt az ajkaimon, de szerencsére elkaptak, mielőtt rosszabbra is fordulhatott volna a helyzet. Visszahúztak. Kapkodtam a levegőt és erősen lehunytam a szemem, mert annyira szédültem.

Ismerős illatot éreztem meg, mely számomra nyugtató hatással volt rám. Ez Castiel illata. Csak pár másodperc múlva fogtam fel, hogy az ölében ülök, miközben erős kezeivel magához tartott. Szorosan ölelt magához és a hajamba csókolt. Éreztem, hogy kezd csillapodni az idegességem, és a szemeimet lassan felnyitottam.

Minden olyan gyorsan történt, de a karjaiban úgy éreztem, hogy az idő megállt. Örökkévalóságnak tűnt a pillanat.

Castiel a nevemet suttogta, vörös tincse pedig az arcába hullott és szemei könnybe lábadtak. Kicsit meglepődtem a könnyes szemeitől, nem gondoltam volna, hogy ennyire megijesztettem.

Meg akartam érinteni az arcát, de forgott körülöttem a világ. Még is megpróbálkoztam, de a Vöröske elkapta remegő kezemet. Az ajkához emelte és apró csókokat hagyott rajta, én meg akaratlanul is elmosolyodtam, és én is bekönnyeztem.

- Ilyet még egyszer ne csinálj – ijedt hangjában dühöt véltem felfedezni. – A frászt hoztad rám.

- É-én… én –dadogtam és az ajkamat biggyesztettem. – Sajnálom.

- Én sajnálom, hogy hülyén viselkedtem.

Nem haragszik rám, és ez boldogsággal tölti meg a szívem. Úgy éreztem, hogy megkönnyebbülök, és egy kövér könnycsepp is kicsordult a szememből.

Castiel

Egy seggfejnek érzem magam a viselkedésem miatt, amikor megláttam Natashat azzal a férfival. Egyszerűen olyan dühös lettem tőle, hogy nem bírtam visszafogni magam, és hatalmas késztetést éreztem, hogy megüssem. És megütöttem. Ezt az egyetlent valamiért még sem bántam meg, de a többit igen. De ha előbb meghallgattam volna Natashat, akkor nem sérült volna meg, és nem ájult volna el. Emiatt bűntudatom van.

Idegesen némán felsóhajtottam, miközben megdörzsöltem a homlokomat. Natasha mellett feküdtem, és a karjaimba zártam. Ő csendesen aludt, míg én a hajával játszadoztam. Már lement a láza, és ha felébred, valószínűleg jobban lesz, és majd beszélhetünk.

Halkan kinyílt az ajtó, és Benjamin dugta be a fejét a szobába. Rám nézett, és suttogott nekem:

- Beszélnünk kell. Gyere a nappaliba – mondta, majd becsukta az ajtót.

Belecsókoltam Natasha hajába, aztán óvatosan kimásztam mellőle, hogy véletlenül se ébresszem fel.

Benjamint a kanapén találtam meg, lábait kinyújtóztatta és keresztbe tette a bokáját. Én leültem a fotelbe, és a tévére pillantottam. Tv2-n nézte a híradót, közben a megvakarta a fejét. Felsóhajtott, és lekapcsolta a tévét. Felé fordítottam a fejem, és vártam, hogy megszólaljon.

Semmi jóra nem számítottam, mert tudom, hogy Benjamin egyáltalán nem kedvel. Ha tippelnem kellene, akkor valószínűleg arról kezdene dumálni, hogy hagyjam békén Natashat, meg hogy ne merészeljek a közelébe menni. Vagy esetleg, ha még egyszer megbántom, a szart is kiveri belőlem. Mert ami történt, az én hibám, és nem egyszer bántottam meg.

Benjamin rám nézett, ám nem láttam benne semmilyen gyűlölet félét. Semleges arckifejezése kíváncsiságot ébresztett bennem.

- Láttam, hogy… ööö… - elgondolkozott, hogyan fogalmazhatná meg a mondatot. Ismét felsóhajtott. – Oké. Figyelj.

- Figyelek én.

- Észrevettem egy ideje, hogy Natasha igazán… tényleg beléd szeretett, és én ezt nem akartam elhinni. Mert ugye, nem bírlak, de ez nem azt jelenti, hogy eltiltalak tőle. Én csak arra kérlek, hogy tett boldoggá, vigyázz rá és védd meg, mert rengeteget szenvedett anya halála miatt. Főleg, hogy ő végignézte, ahogy haldoklott is – elnémult és a másik irányba fordította a fejét, hogy ne lássam az arcát. – Azért jöttem haza az Egyesült Államokból, hogy Natasha ne legyen egyedül ebben a kibaszott házban, mert apa egyfolytában dolgozik, és van, hogy haza se jön. Az egész családot megviselte a halála. Natasha nagyon aranyos és vidám kölyök volt, de az eset után elzárkózott – vett egy mély levegőt, aztán újra folytatta. – Mivel el kellett mennem Amerikába a suli miatt, itt is kellett hagynom Natashat. Bár nem akartam menni, de Natasha könyörgött.

Elszorult a szívem ezt hallgatva. Belegondolni, hogy mennyit szenvedett és nem voltam ott, hogy segítsek neki.

- Rosalia többet tud mesélni róla, hogyan élte meg a mindennapjait. Ha érdekel, kérdezd csak meg, biztosan elmeséli neked. Én örülnék neki, ha megkérdeznéd tőle, mert szeretném, ha megértenéd. Nem szeretném többet összetörve látni.

- Tudok a múltjáról.

- Natasha mesélte el? – tette fel a kérdést, miközben felém fordította a fejét. Szemei bekönnyeztek, letörölte.

- Jah. Nagyjából.

- Azért kérdezd meg – ismét néma csend telepedett ránk.

Sokáig egyikünk sem szólalt, csak bambultunk. Amíg a csendet hallgattuk, én egyre jobban bűntudatot kezdtem érezni. Kib*szottul szeretnék Natashaval beszélni négyszemközt. Meg akarom csókolni, és egy forró éjszakát akarok eltölteni vele. Nem is egyet. Rengeteget.

Elképzeltem, ahogy az ajkaira tapasztom az enyémet és érzékien csókolom, de aztán eszembe jutott az a pasas, aki el akarta vinni Natashat.

- Ki az a férfi, akivel haza hoztam Natashat? – tettem fel a kérdést. – Exe? – tippelem meg.

- Darell? Nem, sose jártak. Bár különleges kapcsolatuk volt.

- Hogy érted, hogy különleges?

- Sokat ölelkeztek. Amikor csak tehették, együtt aludtak. Végül is olyan volt, mintha jártak volna, de mindig mindkettő ezt letagadta.

Ökölbe szorult a kezem, ha csak elképzeltem ezt. De aztán eszembe jutott, hogy ez már régen történt és ez nem számít. A jelen számít, meg amúgy is, akkor még nem is ismertük egymást.

- És most mi van velük? – kérdeztem kíváncsian.

- Jegyesek – feleli, mire nekem meg elakadt a lélegzetem.

Lefagytam. Nem jutottam szóhoz. Natasha miért nem mondta ezt el? Mióta? Mi van?

Benjamin felállt és nyújtózkodott egyet, majd újra rám nézett.

- Nyugi, már kiskoruk óta – megveregette a vállam, aztán otthagyott.

Gondoltam arra, hogy csak kihasznált addig, amíg Darell vissza nem tért. De nem, ez nem lehetséges. Hisz szeret, látom rajta, amikor csak rám néz, vagy amikor csókolózunk. Ebben száz százalékig biztos vagyok, hogy szerelmes belém, de sose említette meg ezt az embert. Miért? Miért nem mesélt róla, arról hogy el lett jegyezve?

Megrázom a fejem, beletúrok a hajamba és felsóhajtok idegesen. Benjamin csak idegesíteni akart.

Felálltam és elindultam vissza Natashahoz, ám a lépcsőnél megállított Benjamin, hogy hagyjam békén. Már majdnem beszóltam neki valamit, amikor valaki őrülten elkezdte nyomogatni a csengőt.

Benjamin ajtót nyitott, én meg már megindultam fel Natashahoz, amikor meghallottam Sophiet. Felé fordultam, és megpillantottam a húgom, aki sértődött képet vágott. Kék hosszú ujjú pólót és fekete szoknyát viselt fekete-kék csíkos harisnyával. Arca enyhén ki volt pirulva.

Sophie elviharzott Benjamin mellett, és a nyakamba ugrott.

- Sophie - szökött ki belőlem a neve, mikor elkaptam.

- Teee szemét - meghúzta párszor a hajam barátságosan. – Hogy felejthetted el, hogy a bébi csőszöm vagy? – szemei könnybe lábadtak és éreztem rajta az alkohol szagát. De jó… Megint részegre itta magát. Azt hiszem, többet nem hagyhatom egyedül.

- Nem felejtettem el. Most indultam hazafelé – hazudtam. Abban reménykedtem, hogy elhiszi és megnyugszik, de nem ez történt. Teljesen kiment a fejemből Sophie és ezt nem mondhatom neki, mert megsértődik. Nem szeretném megbántani.

- Hazug – megcsípte az arcomat.

- Au – kiáltottam fel. – Kegyelmezz a bátyádnak.

- Nem – felelte, közben meg letettem.

Megfogta a kezem, és Benjaminra pillantott, miközben elkezdett kifelé húzni.

- Szevasz, zöldség – integetett neki.

Benjamin csak pislogott és láttam az arcán, hogy mondani akart valamit, de meggondolta magát. Valószínűleg most biztosan örül annak, hogy lelépek.

Darellel kapcsolatban pedig, esélye sincs Natashanal. Nem aggódom, hogy inkább őt választja, mert én túlságosan is elcsábítottam már. Ettől a gondolattól mosolyognom kellett, mert megint arra gondoltam, amikor megcsókoltam. Van is egy ötletem, mivel lephetném meg. Natasha az enyém, és nem adom senkinek.

(Csak színeztem.)