Natasha
A hangulat olyan nyomott volt, akár csak a levegő. Fejemet lehajtva
sétáltam előre a fekete cipőmet nézve, miközben alattam a beton kezdett
eltűnni, és helyette homokkal teli út váltotta fel. Jobb- és baloldalt zöld
fűszálak borították a földet, itt-ott elmentem néhány fák és bokrok mellett,
árnyékot vetve rám. Oldalra fordítottam a fejem és megpillantottam egy falut.
Fogalmam sem volt hol voltam, de emiatt nem is aggódtam, csak vonultam előre.
Ismét a cipőmre szenteltem a figyelmemet, mintha olyan érdekes lenne. Aztán
valaki váratlanul elkapta az egyik csuklómat és maga felé fordított. Szemeim
tágra nyíltak és készültem ellenkezni, amikor a szemeim Darellen állapodtak
meg. A nyugtalanság eltűnt, és elmosolyodtam.
Eszembe jutott, hogy milyen jókat szórakoztunk mi együtt, milyen
izgalmasakat játszottunk. Mint például papás-mamásat, vagy fogócskát, vagy a
kedvencem, a bújócska. Mindig imádtam, amikor megtalált. Ezektől az
emlékképektől máris jobban éreztem magam, és készültem Darell karjaiba ugrani,
amikor a másik kezemet a Vöröske kapta el, és maga mögé húzott. Elakadt a
lélegzetem, ahogy figyeltem Castielt, ahogy belekap a szél a hajába, és dühös
arca, de még is szeretetteljes, mikor engem nézett. Fekete szemei csillogtak, s
úgy éreztem, hogy az arcom kipirult. Castiel Darell felé fordította a fejét,
így már nem láttam az arcát.
Szinte semennyi idő se telt el, amikor Darell ismét elkapta a szabad
kezemet, és magához húzott, de Castiel nem engedett. Ide-oda húzgáltak, mintha
valami baba lennék, és kezdett elfogyni a türelmem. Végül felkiáltottam és
mindkét fiú elengedett. A tekintetem kettejük közt ugrándozott, és hatalmas
bűntudat ébredett bennem. Rájöttem, választanom kell közöttük. De mi van, ha
nem akarok? Mi van, ha félek az egyiket elengedik? Mert ettől rettegek. Félek
csalódást okozni. Félek, hogy rosszul döntök. Rosszul dönteni? Nem, mégsem
ettől félek. Talán attól, hogy az egyiket örökké el kell engednem. Elveszítem
az egyiket, és nem lehetünk barátok sem, mert az egyikünk többet érez.
Megpördültem és az ellenkező irányba kezdtem futni olyan gyorsan,
ahogy csak bírtam, de a lábaim még is lebénultak, és nem tudtam normálisan
menni. A gravitáció túl erősnek tűnt.
A szemeik azt sugallták, hogy válasszak. Muszáj volt elfutnom, de
jutottam is bármerre?
Nyugtalanul küszködtem az ágyamban, hogy legalább a karomat meg tudjam
mozdítani, de csak alig bírtam. A testem meggátolt. Alig kaptam levegőt és
rettentően melegem volt. Az ajkam és a torkom kiszáradt, a szívverésem
felgyorsult.
Nem tudtam mihez kezdjek most, még csak Castielt sem éreztem magam
mellett.
Visszazuhantam az álmomba, de nem emlékszem, hogy álmodtam e volna
bármit is. Legközelebb, mikor felébredtem, azonnal felültem és fekete izzadt
hajam az arcomra és a vállamra tapadt. A szobában a hajnali fények beáradtak,
és különös árnyakat vetett a falra.
Vízre volt szükségem, ezért lesiettem a konyhába és a hűtőből kivettem
valami üdítőt, és amikor lecsavartam a kupakját a műanyag üvegnek, azonnal a
számhoz tettem és inni kezdtem, mintha az életem függne tőle. Majd
megkönnyebbülve tört ki belőlem egy sóhaj.
Le kell zuhanyoznom – gondoltam.
Zuhanyzás és hajmosás után visszamentem a szobámba a telefonomért. Már
majdnem kivilágosodott. Elhúztam teljesen a függönyt, hogy jobban bejöjjön a
fény, és kinyitottam az ablakot. Castiel ablakára pillantottam, el volt húzva
nála a függöny, így nem láttam be hozzá.
A telefonomat a számítógép asztalon találtam meg. Kaptam négy SMS-t.
Elsőnek Castiel üzenetét néztem meg hajszárítás közben.
„El kellett mennem, majd beszélünk. Kérdésem, miután felébredtél:
hogy vagy?”
Hogy hogy érzem magam? Sokkal jobban vagyok, bár még kicsit szédülök,
de ha eszek valamit, biztosan elmúlik. A hangulatom pedig semleges. Az álmommal
egyáltalán nem szeretnék foglalkozni, így nem is gondoltam rá. Így hát csak
ennyit válaszoltam:
„Jobban vagyok. És te?”
A következő üzenetet Rosaliától kaptam:
„Jobbulást <3 … Majd mesélj!!!!”
Nem írtam vissza, helyette Alexy üzenetét néztem meg.
„Most mi van? Tudom, hogy történt valami, de Rosalia nem meséli el.
Szörnyű barát!!!”
Semmi kedvem nem volt válaszolni nekik, így ezt későbbre tettem.
A telefonnal a kezemben mentem le a konyhába, miután végeztem a
hajszárítással. A házban csend honolt, csupán kintről beszűrődő a madarak
csiripelését hallottam. Kinyitottam a hűtő ajtaját, és bekukkantottam, hátha
találok valami finomat, de nem volt sok minden. Be kéne vásárolni.
Végül nutellás kenyérrel és egy pohár vízzel ültem le az asztalhoz és
a telefonom kijelzőjét figyeltem. Beleharaptam a reggelimbe, közben eszembe
jutott, hogy kaptam még egy SMS-t, de nem néztem meg kitől.
„Segíts”
Ez az egy szó Viktortól jött, és kissé ijedten kaptam föl a fejem,
amikor mocorgást hallottam az ajtóból. Oda fordítottam a fejem, és egy sötét
alakot véltem felfedezni, egy pillanatig csak néztem. Végül rájöttem, hogy
Darell áll ott.
- Beszélünk? – tettem fel a kérdését bizonytalanul.
Beljebb jött határozatlan lépésekkel, és leült elém. Szemét nem vette
le rólam, és a haja kócosan állt. Normálisan fel volt öltözve. Fekete farmer,
fehér ing, fehér sál, fekete kabát. Ehhez képest én rajtam alig volt valami: fekete
topp fekete melltartóval, kék rövidnadrág és fehér színű apró rózsaszín
virágmintás zokni. Úgy tűnik, most jöhetett haza, s egy cseppet sem aludt.
Szemei körül sötét karikák éktelenkedtek.
Gyorsan visszaírtam Viktornak.
„Hol vagy? Oda megyek”
Nem olyan rég írta nekem, és segíteni szeretnék neki.
Darellre néztem, és vártam, hátha ő szólal meg előbb, de csak kis idő
után nyitotta ajkait. Arcán látszott, hogy gondolkozott, hogy kezdhetne neki. A
szemeivel rám pillantott, s a kezei ökölbe szorultak, majd szétnyitotta.
Homlokát ráncolta, ajkát biggyesztette, ami egyenesbe simult.
Felsóhajtott.
- Én… - kezdte. - Sajnálom. Bocsáss meg. Nem akartalak bántani.
- Nekem kéne bocsánatot kérnem. Hazudtam.
Mindketten elcsendesedtünk. Eddig azt hittem, tudom, mit fogok neki
mondani akkor, mikor újra találkozok vele, de most semmi se jutott eszembe.
- Hol voltál egész éjjel? – kérdeztem. Attól tartottam, hogy elment
leinni magát, bár alkohol szagát nem éreztem rajta.
- Dolgoztam – felelte, és kicsit nyugodtabban lélegeztem fel.
Bár elment az étvágyam, még is tovább eszegettem az állapotom miatt.
Szerettem volna jobban lenni.
- Ne hibáztasd magad, minden az én hibám. Bár arra tényleg nem
emlékeztem, hogy eljegyeztél. Azt hittem először, hogy csak vicceltél.
- Szólnod kellett volna.
- Tudom.
Ismét némán üldögéltünk.
Azon gondolkoztam, hogy vajon vissza tudnám e hozni azokat az
érzelmeket, amiket akkor éreztem, amikor vele voltam régen. Amikor ölelkeztünk,
játszottunk és együtt aludtunk. Emlékszem már ezekre az emlékképekre, de nincs
hozzá érzelem, és szeretném tudni, mit éreztem. Tudom, össze fog zavarni, ha
sikerül is, de… már most is össze vagyok zavarodva.
Arra is gondoltam, hogy mi van, ha felerősödik a Darell iránt érzett
szeretetem, és Castielé pedig elhalványul. Ennek nem láttam lehetőségét. A
Vöröske iránt érzett szerelmem soha se fog csak úgy eltűnni a szívemből.
Belegondolni, mennyiszer mentett meg. Jut eszembe, hogyan kerülhettem ilyen
helyzetekbe? Elraboltak. Megmentettek. Rettegtem. Castielt eltiltotta tőlem az
exe. Az exe… S eltűnt. Visszajött. Mennyi mocskos érzelem… Ökölbe szorult a
kezem. Amióta megismertem Castielt, az életem fenekestül felfordult. Bár előtte
se volt olyan csodás a mindennapjaim, de nem kellett azon aggódnom, hogy mikor
rabolnak el újra. Még csak tizenhét éves vagyok. Egy tizenhét éves lánynak nem
ilyenen kellene gondolkoznia. Pff… Senkinek sem kellene szenvednie.
Mikor lesz végre egy normális napom? Azért várhatok, ha nem teszek
érte valamit. De mit tegyek? Az egyiket mindenképp meg fogom bántani, még ha
nem is akarom. Miért én kerültem ilyen helyzetbe?
Sok kérdések merültek fel bennem, és észre se vettem, hogy Darell a
nevemet szólongatta. Egyszerűen nem hallottam, annyira belemerültem a
gondolataimba.
Amikor visszatértem a valóságba, Darell előttem guggolt a földön, két
tenyerébe nyugodott az arcom. Kényszerített, hogy ránézzek, és ekkor fogtam
fel, hogy sírok. Eláztattam az arcomat, ajkamat biggyesztettem és szaporábban
lélegeztem. Remegett a testem, a szívem hevesen vert.
- Nati – lágy hanggal szólított. Már majdnem megszólalt, amikor én
gyorsabb voltam.
- Én egyáltalán nem emlékszem, mit éreztem akkor. Nem akarlak
megbántani, de – elakadt a szavam, és kitört belőlem a zokogás. Mar a bűntudat.
Darell magához ölelt és kezeivel a hátamat simogatta. Nyugtatni
próbált, nekem meg fura érzésem támadt. Mit érzek én iránta? Jó kérdés. Nem
akartam elhúzódni tőle, ahhoz túl gyengének éreztem magam. A vállába temettem a
könnyáztatta arcomat, s körülöleltem a nyakát.
Mit kéne tennem?
Kihez forduljak tanácsért?
Se a bátyámmal, se Rosaliaval nem akarom megbeszélni. Még Alexyvel
sem. Hát, ha nem velük, akkor kivel? Benjamin csak felhúzná magát ezen, Rosalia
pedig mindenképp arra bíztatna, hogy Castielt válasszam. Alexy meg hát… Nem is
tudom. Lehet, inkább tőle kérek tanácsot. Majd… amikor lesz rá alkalmam.
Rezgő telefonom késztetett arra, hogy elhúzódjak Darelltől, de még
mindig előttem guggolt, és várt, hogy mondjak valamit. A kijelzőre
pillantottam, és Viktor üzenetére mentem.
„Vlami bokorban..,., Asszem a házam
előtt. Ja ott, felismerem a környéket!m”
Visszaírtam neki.
„Maradj
ott. Oda megyek”
Tulajdonképpen miért tőlem kért segítséget? Hisz annyi haverja van…
Talán nem is igazi barátok számára?
Viktor bántott, meg akart erőszakolni és talán megölni, de én még is
segíteni próbálok rajta és barátkozom vele. Összebarátkoztunk a történtek
ellenére, és nem érzek úgy iránta, ahogy kellene mindezek után. Jó barátnak
gondolom rengeteg fájdalommal. Sose mesélt róla, miért vált ilyen
szerencsétlenné, de nem is kérdeztem. Mindig úgy éreztem, hogy nem akar
beszélni erről, pedig jobb lenne, ha elmesélné valakinek. Talán túl sok teher
van a vállán. Talán túl sokáig szenvedett és összeomlott.
Felpillantottam a mobilomról Darellre.
- Nem vagy fáradt? – kérdeztem hirtelen.
- Én jól vagyok – rázta meg a fejét. Na persze.
- Én nem úgy látom. Egész éjjel fent voltál. – Nem mondott semmit
erre, ezért folytattam. – Kérlek, zuhanyozz le és feküdj le aludni.
Felsóhajtott és felállt.
Nem akartam szólni neki, hogy elmegyek Viktorhoz, hogy segítsek neki.
Nem ismeri, és nem is volt kedvem róla mesélni. Csak sietni akartam, mert
valamennyire átérzem Viktor érzéseit. Segítségre van szüksége.
Én is felálltam és elkezdtem tolni a földszinti fürdőszoba felé. Nem
nagyon akart magamra hagyni, de végül beadta a derekát.
Fekete farmernadrágot és ujjatlan pólót vettem fel a kabátom alá. Pont
akkor lépett ki a fürdőszobából Darell, amikor a cipőmet vettem fel. A francba,
de gyors volt. Rám nézett, én meg rá, és kerestem a szavakat.
Viktor
Miután írtam Natashanak SMS-t, kimásztam a bokorból, és a fűbe estem
hassal előre. Hogy a p*csába kerültem egy bokorba? Felültem törökülésbe, miután
eltelt pár másodperc. Megráztam, majd megdörzsöltem feszülten a fejem.
Az érzelmek megint felülkerekedtek rajtam, nem tudtam irányítani.
Micsoda szerencsétlenség… Meg akartam vágni magam, csak azért, hogy
megszabaduljak ettől az érzéstől, és helyette a fájdalomra koncentráljak. Sosem
szerettem bántani a testemet, és féltem is megsebezni magam. Mindig meggátolt
valami a fejembe, hogy ne tegyem. Valamilyen szinten erős vagyok, de nagyon
gyenge is.
A kezemben szorongattam a kést, és próbáltam rávenni magam, hogy
megvágjam magam. Nagyot nyeltem és igyekeztem nyitva tartani a szemem. A szürke
égboltra pillantottam, közben a zöld fűszálakat tépkedtem. Csend honolt az
utcába, néha el is sétált egy-két ember vagy elhaladt pár autó előttem. Előttem
van az úttest. Elképzeltem, ahogy odavetem magam egy kocsihoz és agyon üt. De
amikor lehunytam a szemem, mindig olyan képeket láttam magam előtt, amikre nem
akarok emlékezni.
Gondolkoztam az élet értelmén is. Mi értelme élni, ha egyszer meghal
az ember? Mi értelme bármit is tenni, ha arra senki sem fog emlékezni? Van
értelme annak, hogy itt szenvedem a házam előtt? Próbálok erőt gyűjteni ahhoz,
hogy megtegyem azt. Csak egy vágás és vége lehet minden szenvedésemnek.
Ki tudna engem megérteni? A válaszom: senki. Senki se ismer igazán, és
ha ismerne is az illető, akkor se tudná azt átérezni, amit érzek. Vágyom
valakire, hogy megértsen és segítsen, de ennek nem láttam jövőjét. Jövő…
Már gondolkoztam volna a jövőmön, amikor egy édes hang kirántott a
gondolataimból. Észre se vettem, hogy megérkezett.
Megdobogtatta a szívem, és már is többet akartam tőle. Csupán már a
látványa is megbabonázott. Fura érzés járta át a testem, meg akartam ölelni. De
nem csak ölelni, hanem sokkal többet… akartam. Ha a közelemben van, más
embernek érzem magam… egy kicsit.
- Itt vagyok – mondta, én meg csak pislogtam.
Kihúzott egy pillanatra a saját világomból, és ledöbbentem.
Sziaa! Imádom a blogod.. talán három napja kezdtem el olvasni, és most fejeztem be. Folytasd. Nagyon jó! :DD
VálaszTörlésKöszi, örülök neki :3
TörlésImádom én is kb. 3 napja olvasom a blogod mint Asuka, Nagyon tetszik ahogy irsz. Alig várom a folytit!!!! :) Mikor lesz a kövi?! Várom nagyon! ;)
VálaszTörlésKöszii. Még csak most fogok neki kezdeni a kövinek, mert a fullasztó melegben semmi kedvem nem volt neki kezdeni. Fogalmam sincs mikorra sikerül megírnom, de igyekszem vele:D
TörlésSzia annyira jó a blogod alig várom a kövi részt!! IMÁDOM!!! 💜💜💜
VálaszTörlésSzia, kösziC:
Törlésimádom a blogod *-* várom a folytatást :)
VálaszTörlésmikor lesz folyti? :c
VálaszTörlés