Castiel
- Új osztálytársunk lesz – rontott be a terembe
Amber, mire mindenki egyszerre némult el, és fordult felé.
- Ki? – kérdezte laza hangnemben Dake, miközben az
asztalon pihentette a két lábát, kissé hátradöntött székkel.
- Egy fiú – felelte, és csillogott a szemei.
- Ne nézz másra rajtam kívül – mélyült el a hangja,
szemei pedig elsötétültek.
- Ehhez nincs jogod, nem járunk már – Amber hangja
élesebbé vált, és féloldalasan gonoszan elmosolyodott, mint aki valami gonosz
tervet eszelt ki. Dakota szemei szinte már szikrákat szórt. Én pedig ennél a
pillanatnál fogtam magamat és kihúztam a teremből. Nincs kedvem hallgatni a
vinnyogásukat.
A folyosóra kiléptem, és indultam volna meg a
büfébe, hogy vegyek valami ehetni valót, amikor Lysander állított meg. Felé
fordultam és érzelemmentes tekintettel néztem fel rá, de (!) csak két
centiméterrel magasabb nálam.
- Akarsz valamit mondani? – tettem fel a kérdést.
Most haragudtam rá. Összefontam a karjaimat a mellkasomon, és vártam, hogy
belekezdjen a mondandójába.
Ő felsóhajtott.
- Sajnálom a tegnapit, csak Sophie… - közbevágtam.
- Sophie az én húgom – mutattam magamra a
hüvelykujjammal. – Szóval legközelebb bármit is mond, nem rejted el előlem.
- Castiel. Ha tényleg húgodként tekintesz rá, akkor
többet ne bántsd meg – mondta olyan komoly tekintettel és hanggal, mintha… nem
is tudom. Mint amikor egy anya medve bevédi a kölykét?
- Kedveled a húgomat? – kérdeztem és zsebre dugtam a
kezem. Bár beszóltam volna neki az előbbiért, de inkább nincs arra szükség. Ő
viszont láthatólag meglepődött a kérdéstől.
- Persze, hogy kedvelem. Miért ne kedvelném? –
értetlen fejet vágott.
- Úgy értem… Többet érzel iránta, mint sima
barátság? – erre rácsapott a homlokára.
- Castiel, te hülye vagy? Csak tizenöt éves…
- Te meg tizennyolc. És?
- Nem érted?
- Nem. Nemsokára tizenhat lesz. Mi a probléma? –
vontam fel az egyik szemöldökömet meglepve. Ezt egy szóval sem tagadta azonnal…
Ez azt jelenti…?
Megforgatta a szemeit.
- Nem vagyok belé szerelmes – mondta végül.
- Hogy hiszek-e neked, vagy sem, az maradjon az én
titkom. De legközelebb, ha beszelni akarok vele, vagy haza akarom vinni, te nem
szólsz bele. Én tartozom érte felelősséggel.
- Jó, rendben. Akkor légy olyan kedves, és írasd be
egy iskolába. Tizenöt éves, es még tanköteles. Még ezt sem tudtad?
- Anyáék dolga, oké?
- Nem, nem oké. A te dolgod is. Ahogy mondtad, felelősséggel
tartozol érte.
- Csak hogy tudd, be akartam íratni.
- Be, mi? Eszedbe se jutott.
- Így gondolod? Akkor áruld el, hogy még is mi a fenét
csináltok ti egyedül a lakásodban?
- Filmeztünk, kajáltunk, tanultunk, semmi több! –
felelte idegesen.
- Semmi több? És amikor tegnap felcsengettem hozzátok,
akkor mit csináltatok? Filmeztetek? – emeltem feljebb a hangomat.
- Ha annyira tudni akarod nem – ő is hangosabban
beszélt.
- Hát akkor meg?
- Kérdezd meg a húgodat, ő majd biztosan elmeséli.
- Titkolsz valamit, mi? Azért nem mondod meg!
- Nem titkolok semmit!
A hangulat egyre feszültebb lett kettőnk között.
Megfordult es elindult befelé a terembe.
- Hé. Most meg hova mész?!
Erre dühösen felém pördült.
- Mit vakoskodsz? Nem látod? – aztán itt hagyott.
Dik!
Eléggé felidegesítettem... meg zavarban is volt. Mit
csináltak ezek? Ééés becsengettek, én pedig visszahúztam a terembe és leültem a
helyemre, de most az ablak mellé. A büfébe nem tudtam lemenni, sebaj, kibírom.
Lysander hátát néztem, aki ugyanúgy az ablak mellett ült. Rosalia sem volt
bent, mint Natasha.
Az Ofő bejött a terembe vidáman, letette az
asztalára a laptopját meg valami papírokat, miközben köszönt nekünk. Az osztály
viszont már nem volt annyira lelkes, ugyanis ma nem csak matekból írunk, hanem
angolból is. Meg asszem irodalomból is lesz valami felelés, de nem vagyok benne
biztos.
A tanár után nem is egy ember jött be, hanem három.
Amin mellesleg egy jó páran meglepődtek, mert egy emberre számítottunk. Kettő
közülük Yuki és Noah, a harmadik meg egy kicsit magasabb fekete félhosszú hajú
fiú. Szemei hollófeketén virított.
- YUKI! - kiáltott meglepettében Alexy, aki azon
nyomban fel is pattant a helyéről, a szemem sarkából meg azt is láttam, hogy
Armin felnéz a psp-jéből és leteszi. Ekkor kíváncsian ránéztem és megpillantottam
a megdöbbent arcát. - Jesszusom, de rég láttalak – lépett oda hozzá Alexy, Yuki
pedig mosolyodott. Alexy szinte már bőgött. A lányt magához ölelte, és közben a
másik két fiú is elmosolyodott… azaz csak Noah. A másiknak csak megrándult a
szája, mintha ölne a szemeivel.
- Armin, gyere már ide, és te is öleld meg – szólt
oda a tesójának. - Úúúgy hiányoztáál! – szipogta.
- Te is nekeem – visszaölelte, és az osztály még
mindig döbbenten bámult rájuk.
- Wat? – szólalt meg Dake. – Azt mondta Amber, hogy
egy új fiú lesz.
- Mert azt hallottam, hülye – kiabált rá a csaj,
miközben a mellette ülő Dakota felé fordult.
- Mert azt hallottam, hülyeee – utánozta a hangját
Dake.
- Naa – szólalt meg a tanárnő. – Szépen.
- Én olyan szépen beszélek, ahogy neveltek.
- Nem nevelt téged senki – erre Amber szavába vágott
a testvére, Nathaniel.
- Szünetben rendezzétek le, létszíves.
Amber dühösen
összefont karral fordult előre. Gondolom még motyogott valamit magában.
- Tehát bemutatom Yuki Hanarit – szólalt meg a
tanárnő. A lány intett, aki mellesleg olyan pozitivizmust árasztott, meg olyan
aranyosan mosolygott, hogy komolyan meg én is aranyosnak tartottam. - Noah
Hanari - biccentett Noah, akin enyhe mosoly volt az arcán. - És Genji Hanari.
Fogadjatok őket szeretettel és segítsétek őket mindenben.
Genji meg ijesztően nézett végig az osztályon, bár én
nem félek tőle, de valahogy olyan fura volt.
- Ti testvérek vagytok? - hallottam a döbbent hangot
Dake-től.
- Igen, azok - felelte Yuki vidáman.
- Hány évesek vagytok? - kérdezte Peggy.
- Én tizenhét, Noah tizenkilenc, Genji meg húsz éves – ismét Yuki válaszolt.
- A két fiúnak mar rég érettségizniük kellett volna
– lepődött meg Peggy.
- Az, hogy itt vagyunk, nem jelenti azt, hogy buták lennénk
- szólalt meg Genji mély hangon. Kezei a fekete nadrág zsebeiben voltak.
- Akkor miért? - kérdezte Charlotte.
- Ummm... Igazából miattam. Létszi, ezért ne nézzétek
le őket - jött zavarba Yuki.
Amúgy látszott Arminon, hogy dühös, és mérgében fel
sem nézve a konzoljából játszott.
- Yuki, mellém ülj – húzta a padjához Alexy Yukit,
aki szívesen követte.
Genji Armin mellé ült, Noah pedig Alexy mögé, Kim
mellé.
Újra Lysanderre néztem. Megböktem a hátát, mire
felém fordult, és semleges arccal nézett rám.
- Igazán elmondhatnád, mit csináltatok – mondtam.
- Igazán viselkedhetnél Sophieval rendesebben –
aztán visszafordult, én meg a szememet forgattam. Jó, nem érdekel. Pedig tök
normális vagyok a húgommal. Ő nem viselkedik velem rendesen.
Előkaptam a zsebemből a telómat, feloldottam a
képernyőzárat és felléptem facebookra. Semmi érdekes nem volt rajta, csak pár
hülye értesítő, barát jelölés meg néhány üzenet, de közülük egyik sem Natasha.
Az osztályfőnök még megemlítette az
osztálykirándulást, és kérdezte, hogy ki jön meg ilyenek. Tulajdonképpen már
holnap tudni kell. Nem tudom, hogy menjek e… Mennék, de Sophie… Ha tovább
idegesítenek (Lysander és Sophie), akkor tuti biztos, hogy megyek.
Natasha
- Ne csinálj ilyet még egyszer – szidott a tesóm. –
És szobafogságot kapsz. Iskola után rögtön jössz haza, a táborba meg nem mész –
mondta dühösen előttem álldogálva, én meg az ágyamon ültem megszeppenve.
- De…
- Nincs de! – vágott a szavamba.
Az ajkamat harapdáltam, és rettentően szégyelltem
magamat. Jesszusom, hogy tudtam így kiborulni. Az ölemben lévő kezeimet
figyeltem, szemeim könnyesek voltak.
- Megígérem, hogy nem csinálok több ilyet, de
táborba hagy menjek – pillantottam fel rá bizonytalanul. – Castiel is ott lesz…
meg Rosalia és Alexy is. Vigyáznának rám.
- Nem. Nem tudom…
Közben szipogtam, mert megfáztam.
- Még meggondolom – sóhajtott fel. – Zuhanyozz le
meg moss hajat is. Én meg elmegyek a boltba, nincs itthon semmi kaja.
- Oké. És apa?
- Estefelé jön haza.
Ő elment, én meg fogtam a telefonomat meg néhány zsepit,
plusz ugye a ruhák. Zöld cicanacit (amit csak itthon hordok) és rövid ujjas
fekete V kivágású sima fekete pólót meg csipkés fekete fehérneműt. A
fürdőszobában letettem a mosógépre a ruhákat, magam mögött becsuktam az ajtót,
azután pedig a tükör felé fordultam. Tök sápadttan néztem ki, meg a hajam is
tiszta zsír volt és kényelmetlenül éreztem magam.
Nagyon szerettem volna írni Castielnek, így előbb
ezt tettem meg, és azután mostam csak meg a hajam meg zuhanyoztam.
Natasha Grey
Szia… Izé..... Sajnálom, hogy megijesztettelek, nem
szándékosan tettem.
08:47
Messengerből
küldve
A kádban, a meleg vízben
elfekve a fehér plafont néztem és gondolkoztam, hogy mit írhatnék, de semmi sem
jutott eszembe. Kínosan éreztem magamat. Nem tudtam, hogyan magyarázhatnám meg…
hogyan kezdhetnék bele. De ami meglepett, hogy szinte azonnal kaptam választ
tőle.
Castien Maddox
Hát nem mondanam azt h semmi … De m1, a lenyeg h
ittvagy, jol vagy…. Ugye, jol vagy?
Éppen most…
Messengerből
küldve
Natasha Grey
Azt hiszem igen…
Éppen most…
Messengerből
küldve
Castien Maddox
azt hiszed? Akkor nem vagy jol... suli után atmegyek
hozzad.
Éppen most…
Messengerből
küldve
Az ajkamat biggyesztettem
és a szemeim is könnybe lábadtak. Szaggatottan felsóhajtottam.
Natasha Grey
oké <3
Éppen most…
Messengerből
küldve
Castien Maddox
mikor leszel jól?
Éppen most…
Messengerből
küldve
Natasha Grey
amikor végre itt leszel
Éppen most…
Messengerből
küldve
Castien Maddox
küldök neked egy csomagot. mire odaérek az legyen
rajtad
Éppen most…
Messengerből
küldve
Natasha Grey
Ha jó kisfiú leszel, akkor talán... de csak talán
Éppen most…
Messengerből
küldve
Castien Maddox
a kis fiút a cipzárom tartja fogva
Éppen most…
Messengerből
küldve
Natasha Grey
"kis" mi? XDD
Éppen most…
Messengerből
küldve
Castien Maddox
na jo most neked adok igazat... xd
Éppen most…
Messengerből
küldve
Natasha Grey
és akkor most kezdjem el dicsérni? -w-
Éppen most…
Messengerből
küldve
Castien Maddox
ha azt akarod h megtámadjon, bár ígyis úgyis meg
fog... xd
Éppen most…
Messengerből
küldve
Natasha Grey
hagyjal mar x’dd
Éppen most…
Messengerből
küldve
Castien Maddox
biztos??
Éppen most…
Messengerből
küldve
Natasha Grey
Nem. .... -w- mi van a suliban?
Éppen most…
Messengerből
küldve
Elkezdte mesélni, hogy
három új tanulót kaptunk, meg hogy az a csaj, Yuki, aki tegnap segített nekem.
Meg kéne köszönnöm neki majd, ugye? De kínos… :<
Natasha Grey
na akkor majd kérdezoskodok Alexytol h honnan ismeri
oket oo
Éppen most…
Messengerből
küldve
Egy óra
múlva már megreggeliztem, meg tulajdonképpen minden dolgommal megvoltam, így az
ágyban feküdtem, mert nem éreztem jól magam és hányingerem volt. Arról meg ne
is beszéljek, mennyi zsepit használtam el, de nem dobáltam szét őket a
szobámban, hanem belehajítottam a kis szemetesembe. Az ágyamban felültem,
megigazítottam a párnámat, és az éjjeli szekrényre tett poharat a kezembe
fogtam, és ittam egy kis narancslét. Azután visszatettem, és a telefonomon beállítottam
az ébresztőt, hogy még az előtt keltsen fel, mielőtt Castiel megérkezhetne.
Azért még utoljára felpillantottam fbre. Írtam Rosalianak meg Alexynek is, de
nem írtak még vissza. Lefeküdtem, nyakig betakaróztam és az éjjeli szekrényemre
tettem a telót.
A szobámban
sötét volt, mivel be volt sötétítve. Csend is volt. Néha csak autók zaját
hallottam, de annyira nem zavart.
Benjaminnak
már szóltam, hogy lefekszem szunyókálni. Azt mondta, hogy mivel ma szabadnapos,
és nincs dolga, ezért csinálni fog valami finomat. De biztos vagyok benne, hogy
valójában miattam.
A szemeimet lehunytam, és álomba
merültem.
Össze kell
szednem magam. Senkinek sem jó az, ha kimutatom, hogy szenvedek. Meg alapból,
nem jó a szenvedés. Hisz csupa jó dolog létezik a világban, ami
megmosolyogtatja, vagy megnevetteti az embert. Rengetek szórakozási lehetőség
van, csak kutatni kell, mi jó nekünk. Nekem mi a jó? Végülis, szeretek
Castiellel meg a többiekkel lenni. Azt szeretem a legjobban, amikor együtt van
a csapat, és szórakozunk, viccelődünk, játszunk. Kéne újra olyan napokat
szervezni.
Alexy
Tudod milyen jó érzés, amikor a legjobb barátod
visszaköltözik a városba, ahol felnőttünk? Ha akarnám, sem tudnám levakarni
magamról a vigyoromat. Tökre happy vagyok.
A
buszmegálló felé tartottunk Arminnal, Yukival meg a két bátyjával. Bár Armin
Genjivel lemaradt tőlünk, és ahogy láttam, jól elvoltak együtt, mint régen.
Armin magyarázott Genjinek valamiről. De tuti arról, amit épp nyomott a psp-jén.
Szóval mi hárman elől mentünk, és Yuki volt középen, Noah meg a másik felén.
- És
hogy-hogy lila lett a hajad? – kérdeztem újra a hajára nézve. Egy csomó
kérdésem van, amit a suliban nem tudtam megkérdezni.
- Csak
kipróbáltam – felelte felpillantva rám.
- De jól áll
– mondtam, mire szélesebb mosoly jelent meg az arcán.
- Köszi –
szemei csillogtak.
- Nekem a
barna jobban tetszett – szólalt meg Noah. – Ezzel a lilával olyan más vagy. Hát
még Castiel sem ismert fel.
- Jaj, hagyd
már. Én sem ismertem fel őt hirtelen – legyintett Yu.
Hát én erre
tudnék mit mondani… De a tesói tuti nem tudják… és addig jobb is. Ehh… De…
Komolyan… HOGY LEHET AZT AZ EMBERT ELFELEJTENI, AKIVEL DUGTÁL?!
Mikor lessz kövi rész??
VálaszTörlés